Alek Popov: Londoni küldetés - könyvbemutató
- 2005. április 7.
A kötetet Farkas Zsolt mutatja be, a szerzővel Krasztev Péter beszélget.
Alek Popov: Londoni küldetés (fordította Krasztev Péter)
JAK Világirodalmi Sorozat 41. kötet, JAK-Kijárat, 2004.
Alek Popov, próza- és drámaíró 1966-ban született Szófiában. Bulgáriában hat novelláskötete látott napvilágot: A másik halál (1992), Piszkos álmok (1994), A csoda játékai (1995), A káposzta kör (1997), Út Sirakusába (1998), Emelt szint (2002). Első regénye, a Londoni küldetés 2001-ben jelent meg.
Alek Popov: Londoni küldetés
A londoni bolgár nagykövetség élére új és ambiciózus nagykövetet neveznek ki. A külképviseleten elképesztő helyzet uralkodik, az alkalmazottak kisebb-nagyobb magánvállalkozásokat folytatnak, az ország imázsa romokban hever, az EU csatlakozási tárgyalások zsákutcába torkollnak és ráadásul a Szófiában hagyott feleség előásta az újdonsült diplomata már-már feledésbe merült párttagkönyvét. Emberi és politikai kapcsolatokat kell teremtenie, hogy kimásszon a magánéleti, munkahelyi és nemzeti érdekeket érintő válságból. Rögtön akadnak is segítők: a miniszterelnök kínosan tehetségtelen felesége vállalkozik arra, hogy jótékonysági koncertet ad Londonban a bolgár árvák javára, de csak a teljes uralkodói família jelenlétében. Az országimázs felpolírozásával megbízott ügynökség végül eléri, hogy a királyi família elfogadja a meghívást, de a döntő pillanatban kiderül, hogy az arisztokratás és politikusok helyett szexuális szolgáltatásokra alkalmazott hasonmások ülnek a nézőtéren. Ez persze mind semmi, mert a vacsorára felszolgált kacsákat a közeli parkban lőtték ki, a bennük elhelyezett, majd a vendégek gyomrában tovább működő chipeket szokatlan mozgását egy egész csoport tudós követi figyelemmel, közben pedig a meghívott bolgár lángperformance-művész felgyújtja a követséget.
A Londoni küldetés a rendszerváltás legmarkánsabb szatírája napjaink közép- és kelet-európai irodalmában, a feltörekvő kisállamok és a rovott múltú hivatalnok ostoba és szánalmás megfelelni akarásának párhuzamos története. A szerző, aki maga is lehúzott néhány évet külszolgálatban, egy pillanatig sem igyekszik egyértelmű választóvonalat húzni a realitás és az abszurd kitalációk között; a történet minden szála érezhetően a valóságban gyökerezik, de hogy hol válik külön a képzelet a megtörtént eseménytől, azt mindenki magának dönti el. Már ha ez egyáltalán fontos, hiszen akár végig is úgy történhetett volna, ahogy a szerző megírta. (Krasztev Péter)