Az ENSZ első Holokauszt Emléknapja

Parlament (Budapest, Kossuth tér 1-3.)

Kezdő dátum: 12:30

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége egy 2005. november 1-én született határozatában január 27-ét, az Auschwitz – Birkenau haláltáborok felszabadításának évfordulóját a holokauszt emléknapjává nyilvánította. 2006. január 27-én fél egytől a Kossuth téren, a Parlament előtt találkoznak az emlékezők. Az eseményre meghívott előadók, közreműködők: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Steven Spielberg Oscar-díjas filmrendező, Kertész Imre Nobel-díjas író, Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Dr. Erdő Péter bíboros, prímás Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseke, Pege Aladár Kossuth-díjas előadóművész, Hegedűs D. Géza színművész és Balázsovits Lajos színművész.


Az esemény részletes programja szerint először az áldozatok neveit olvassák fel, majd elhangzik a Himnusz. Ezután Hegedűs D. Géza mondja el Radnóti Miklós „Erőltetett Menet” című versét. Dr. Schweitzer József Országos nyugalmazott főrabbi beszédét Dr. Erdő Péter esztergomi bíboros, prímás, budapesti érsek beszéde követi, majd a Pege Aladár Quartett játszik egy népdal-feldolgozást, ezután Dr. Demszky Gábor Budapest Főpolgármestere beszél, majd ifj. Boros Mátyás hegedűművész lép színpadra.


Az eseményen hat gyertyát gyújtanak meg, a hatmillió áldozat emlékére. Az első gyertyát Gyurcsán Ferenc Miniszterelnök Úr, Dr. Szili Katalin Ház Elnök Asszony, és Dr. Lomnici Zoltán a Legfelsőbb Bíróság Elnöke gyújtják meg. A második gyertyát Dávid Ibolya nevében Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának vezetője, Hiller István, a Magyar Szocialista Párt elnöke és Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke, valamint Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke gyújtják meg. A harmadik gyertyát Lloyd Dakin, az ENSZ regionális képviselője, David Admon, Izrael Állam magyarországi nagykövete, Philip T. Reeker, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, valamint Voznuk Alexander, Oroszország nagykövetségének ideiglenes ügyvivője gyújtják meg. A negyedik gyertyát Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Dr. Erdő Péter bíboros, prímás Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke, Dr. Szabó István Püspök, a Református Egyház képviseletében és Dr. Szebik Imre püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke gyújtják meg. Az ötödik gyertyát a túlélők gyújtják meg. A hatodik gyertyát Dr. Demszky Gábor Budapest Főpolgármestere, Székely Gábor, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány Elnöke valamint roma és zsidó fiatalok, valamint Verő Tamás rabbi és Gordon Gábor az Élet Menete Alapítvány vezetői, főszervezők gyújtják meg.


Székely Gábor úr a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány Elnöke vezetésével a megemlékezés végén hatszáz fehér léggömböt eresztenek az égbe melyekre az áldozatok neveit írták fel, ezzel is emlékezve a hatszázezer magyar mártírra és a hatmillió áldozatra. A műsort Balázsovits Lajos színművész vezeti. Az eseményre várnak minden emlékezőt.

Tags: amerikai Kertész Imre Nobel