Bérczes László: CSEH TAMÁS - beszélgetőkönyv
Bárka Színház (Vívóterem) (Bp, VIII, Üllő út 82/a)
- 2007. december 4.
Márpedig ahogy ez kinéz, megnémulok,
s az a kevés is tűnni fog. Az a kevés –
nem is tudom, hogy hívjam azt,
talán csak így: volt egy-két este.
Az esten közreműködik Bereményi Géza, Bérczes László, Háy János, Kecskeméti Gábor, Mártha István, Másik János és Novák János.
20 beszélgetés – 20 fejezet + 1 utóirat
Ez a könyv húsz beszélgetés rögzített, meghúzott-átírt-újraírt-stilizált, egyszóval: szerkesztett változata. A beszélgetések 2006. augusztus 26. és október 9. között történtek, ezt követi egy 2007 nyarán készült utóirat. A szöveget ezután írta meg Bérczes László, az utólagos átírási és szerkesztési munkában aktív és fölöttébb hasznos szerepet vállalt Cseh Tamás, később pedig Háy János.
A szerző, akinek hasonló könyvei korábban megjelentek már (A végnek végéig – Paál István, Székely körvasút – Tompa Miklós, Talált ember – Kovács Lajos), arra törekedett, hogy megőrizze a beszélgetések szabad és csapongó áradását, és hogy egyszerre visszaadja az élőbeszéd spontaneitását, valamint az érzékeny és pontos megformálás, az észrevehetetlen, de gondos stilizálás egyszeri végérvényességét. Élő, lüktető, szabad és megformált szöveget alkosson, azaz mintegy mellékesen szépirodalmi értéket teremtsen.
A PALATINUS KIADÓ gondozásában megjelenő könyv a helyszínen megvásárolható. Az estre a Bárka Színház jegypénztárában (3036505 – jegy@barka.hu ), illetve jegyirodájában (Ráday u. 37. – 4831326, 3231979 – jegyiroda@barka.hu) igényelhető jegy (1000 Ft).