Bicskei Zsuzsa: Asszonytánc

Thália Színház Új Stúdió (Bp, VI., nagymező u. 22-24.)

Kezdő dátum: 19:30

A segesvári születésű Bicskei Zsuzsa 1976-ban végzett a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben Lohinszky Loránd osztályában. Pályáját a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban kezdte, majd 1977 és 1987 között a szabadkai és az újvidéki magyar színház társulatában játszott. A szentgyörgyiek a Mihai Măniuţiu által színpadra állított Médeia címszerepében láthatták viszont tavaly tavasszal. Ez a produkció elnyerte többek között a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Kollokvium legjobb előadásnak járó díját. Ugyanitt a legjobb női főszereplő Médeia megformálásáért Bicskei Zsuzsa lett.
„Két éve áprilisban pár nap alatt eltávozott anyám. Pár hónapra rá szeretett tanárom, mentorom, Illyés Kinga. A férjem, Bicskei István színész megállapította, hogy az újvidéki Ványa bácsi teljes szereplő­gárdájából (rendezőt is beleértve) hárman élünk. Ő, én meg a húga. Emlékszem a szintén eltávozott Soltis Lajos egyik paprikás partyjára Temerinben. Harag György volt a díszvendég, és egyszer csak meg­szólalt: az emberek úgy élnek, mintha örökké tartana, pedig csak egy villanás az életük, de ezt senki nem tudatosítja. Felnéztem a csillagos bácskai éjszakába, és hirtelen rádöbbentem, hogy amit látok, a régmúlt.
Találkozásaink a kikerülhetetlennel egyre gyakoribbak. Én 2004. április 15-én szembesültem vele közvetlenül. Szerintem ez a harc, amit én itt eltáncolok, minden órában megtörténik. Sziszüphosz is tudja, mégis csinálja. Hát valahogy így...
A táncest tulajdonképpen 10 tételes. Talán így lehetne szavakban megfogalmazni:
1. Latiatuc feleim szümtükhel
2. Tetemre hívás
3. Halottmosdatás
4. Tusakodás
5. Hízelkedés kis haladékért
6. Lenni még egyszer fájdalomtalan
7. Zuhanás
8. Egyetlen boldog pillanat
9. Tusakodás 1.
10. Csillagjárás
Zene: Ann’Sannat Moldva, Z. Preisner, Könczei Árpád, Lajkó Félix
Ruha: Kovács Barra Ágnes Mívesház, Sepsiszentgyörgy
Az előadás szakmai tanácsadói a világhírű táncos-koreográfus Nagy József és Iváncson László, a Háromszék táncegyüttes tánckarvezetője. A koreográfia, a kosztümterv és a zeneválasztás a saját munkám”
Bicskei Zsuzsa

Tags: díszvendég színház zene