hirdetés

Borostyán est: Az esszéíró színháza

Stúdió K (Bp, IX., Mátyás u. 9.)

Kezdő dátum: 19:30
hirdetés

Az est vendége Lengyel Balázs, akivel a sorozat szervezője Balla Zsófia beszélget.
 
„Az embert nemcsak az határozza meg, hogy honnan indult, hová tart, hanem az is, kiket volt kénytelen kikerülni, kiken hogy jutott túl. Sőt éppen az az utat jelző, hogy az írói pálya elején kiket lát maga elé meredni visszariasztón, kiket ismer fel önmagának akadályként ugratóul.” (BABITS UTÁN, az 1946-ban megjelent Újhold című folyóirat bevezetője)
 
Lengyel Balázs 1918. augusztus 21-én született Budapesten. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Egyetemi hallgatóként a Márciusi Front egyik alapító tagja. 1938 és 1949 között a  Budapesti Pénzügyigazgatóság alkalmazottja, katona, belügyminisztériumi tisztviselő, a Vallás és Közoktatási Minisztérium osztálytanácsosa. 1946-48 között az Újhold-folyóirat alapító szerkesztője. 1948-ban a lapot betiltják, Lengyel Balázs a Rákosi-korban hallgat, csak ifjúsági könyveket ír. 1957-ben letartóztatják. 1961-től a Corvina-kiadó szerkesztője, majd a Móra Ferenc Könyvkiadó felelős szerkesztője. 1986-ban újraindítja az Újholdat Nemes Nagy Ágnessel és Lakatos Istvánnal. Éveken át az Írószövetség vezetőségi Tagja, a PEN-klub alelnöke. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. 1995-ben Széchenyi-díjat kapott.
 
Műveiből:
A mai magyar líra (tanulmány, 1948)
A szebeni fiúk (történelmi regény, 1951)
Hagyomány és kísérlet (esszék, 1972)
Verseskönyvről verseskönyvre (kritikák, 1977)
Egy magatartás története (esszék, 1986)             
Zöld és arany (válogatott esszék, 1988)
Két Róma (esszék, 1995)
Ki találkozik önmagával? (esszék, 2001)
 
Műfordítások:
Eduard Mörike: Mozart prágai utazása (1957)
Oscar Wilde: A boldog herceg (1967)

Tags: Balla Zsófia lengyel Lengyel Balázs Újhold

hirdetés