Borostyán-est Várady Szabolccsal
Stúdió K Színház (Bp. IX., Ráday u. 32.)
- 2006. október 26.
A sorozat mottója: „Nem elég a borostyán és a babér. Nem elég halhatatlannak, hallhatónak is kell lenni.”
A költő színháza: Az estek házigazdája: Balla Zsófia.
„Elégedjünk meg mára ennyivel
hiszen közel
hiszen közel az éjfél
napra nap
s egy beíratlan pirkadat
mikor majd rátérek a helyes útra
amely a csúcsra
hiszen közel
hiszen közel az éjfél
napra nap
s egy beíratlan pirkadat
mikor majd rátérek a helyes útra
amely a csúcsra
most ennyivel de mennyivel
fölém miféle csillagaival
miféle menny ivel”
fölém miféle csillagaival
miféle menny ivel”
(Addig is. A rejtett kijárat, 2003.)
Balla Zsófia vendégéről: „Várady Szabolcs Budapesten született 1943. január27-én. Édesapja gyógyszerész, édesanyja gépírónő. Érettségi után a Szépirodalmi Könyvkiadónál korrektor. Az ELTE magyar nyelv- és irodalom szakán végzett 1969-ben. 1988-89-ben Fulbright ösztöndíjas. 1969-től az Európa Könyvkiadónál dolgozik, 2002-től főszerkesztői beosztásban. 1989 óta a Holmi című folyóirat versrovatát is szerkeszti.
Versei lapokban és antológiákban jelentek meg. Versen kívül recenziót, esszét, vers-és drámafordítást publikált, két operalibrettót és számtalan dalszöveget írt.
Többek között Graves-díjat (1981), Radnóti-díjat (1983), Déry-jutalmat (1987), József Attila-díjat (1991), Soros-életműdíjat (1992), Palladium-díjat (2005) kapott.”
Kötetei: Ha már itt vagy (versek, Kozmosz Könyvek, 1981); Hátha nem úgy van (versek, Magvető, 1988); A rejtett kijárat (versek, fordítások, próza, Európa, 2003);

A 2006-2007-es évad további meghívottai: november 23-án: Kántor Péter, december 14-én: Tóth Krisztina, 2007. január 25-én: Nádasdy Ádám, február 22-én:Halasi Zoltán, március 29-én: Rakovszky Zsuzsa, április 26-án: Térey János.
A Stúdió "K" minden Borostyán-estje egyetlen alkalomra szóló találka, ismerkedés: a költők egy kis kötetre valót olvasnak fel régi és kiadatlan verseikből. Ez a képzelt hangoskönyv csak ezen az egy estén lesz hallható. Tavalyi szokásunkhoz híven a versek elhangzása után az egyes szerzők művészetéből fakadó, személyre szabott kérdéseket szegezünk a meghívottnak: Mi a formai virtuozitás szerepe a költészetben?
Minek a fedőneve az irónia?
Kicsoda Isten a versben? Lehet-e ürügy az istenhit?
Tud-e a költészet a test leírásán túl egy nő valódi szerelmi életrajzáról tudósítani?
Miért tereli tévútra a mélyebb tanulság kimondását a játékosság?
Mi a posztmodern szemlélet szemérmessége?
Miért menekül a prüdéria obszcenitásba?
Hogyan egyesül a lényeg kimondásának igénye és az erős rejtőzködési ösztön?
Igent mondhatunk-e a világra ha tudjuk, hogy a pusztítás is hozzá tartozik?
Gyengíti-e a vers erejét a költői képek halmozása?
Lehetséges-e nagy költészet katarzis nélkül?
Van-e a szerepjátszásnak erkölcsi határa?
A sorozat a Stúdió K és a Szépírók Társaságának közös rendezvénye, amit az Élet és Irodalom című hetilap támogat.

A 2005-2006-os évad vendégei voltak: Lator László, Székely Magda, Gergely Ágnes, Somlyó György, Takács Zsuzsa, Rába György, Lengyel Balázs.
Tags: Balla Zsófia Halasi Zoltán hangoskönyv Holmi József Attila Kántor Péter Lator László lengyel Lengyel Balázs Nádasdy Ádám próza Rakovszky Zsuzsa Somlyó György Szépírók színház Takács Zsuzsa Térey János Tóth Krisztina Várady Szabolcs vers