BUDAPEST TRANSZFER 2006

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)

Kezdő dátum: 18:00

A PIM ajánlója: „A Petőfi Irodalmi Múzeum szeptember 20. és 23. között rendezi meg első irodalmi fesztiválját, amely idén a vers hangzása és megszólalása köré szerveződik.
Mi a vers lényege? A zene, amit hallunk, az értelem, amit felfogunk, vagy a szöveg, amit olvasunk? Esetleg a ritmus, ami lüktet? A résztvevők között a magyar líra meghatározó szerzői mellett – Borbély Szilárd, G. István László, Kalász Orsolya, Kemény István, Lackfi János, Térey János, Tolnai Ottó, Tóth Krisztina, Vörös István – az európai költészet több jelentős alakját is üdvözölhetjük. Nicolas Ancion Belgiumból, Petr Borkovec Csehországból, Mile Stojić Bosznia-Hercegovinából, Steffen Popp, Hendrik Jackson és Gerhard Falkner pedig Németországból érkezik. Közülük három német és három magyar költő egyhetes műhelymunka keretében csempészi át a nyelv határain egymás verseit. Ezt a rendezvényt a berlini Literaturwerkstattal közösen szerveztük.
A Budapest Transzfer szeretné egyrészt kivinni a költészetet a hagyományos irodalmi intézmények falai közül, másrészt olyan társművészetekkel megjeleníteni, mint a zene vagy a képzőművészet. A fesztivál ideje alatt nyílik meg a Tükör tárja fel legmélyeinket című Ingeborg Bachmann-emlékkiállítás az Osztrák Kulturális Fórummal és az Olasz Kultúrintézettel közös szervezésben. Jelentős érdeklődésre tarthat számot 21-én a Verstranszfer címet viselő rendhagyó felolvasóest, mely a versek eredeti hangzását megőrizve hazai és európai alkotókat vonultat fel. Ám a vershangzatok mellett másfajta zenei világok is gazdagítják a fesztivált: első este Sziámi koncert várja az érdeklődőket, 22-én a verscsempészek felolvasó estjét megelőzően Mikó István és zenész társai Jack Cole (alias Kovács András Ferenc) dalait adják elő. 23-án a kerekasztal-beszélgetés és Ingeborg Bachmann magyar nyelvű kötetének bemutatója után a Bakáts téri templomban Snétberger Ferenc, Berlinben élő világhírű gitárművész estje zárja az eseménysorozatot. A koncertet a Ráday Könyvesházzal közösen szervezzük.
A fesztivál ideje alatt tartjuk meg A szöveg mint rejtekhely című kétnapos irodalmi konferenciát az Álnév és szerep az irodalomban tárlatunkhoz kapcsolódóan. 21-én délután mutatjuk be megújult irodalmi portálunkat (www.pim.hu), valamint meghívunk több olyan nemzetközi honlapot, amelyek a versről és az irodalomról való beszéd transzfer lehetőségeivel foglalkoznak (lyrikline, readme, lyrikkritik, litera).”
A mai program:
18 óra: Károlyi-palota, Díszterem
Budapest Transzfer 2006 – I. Nemzetközi Írófesztivál
A fesztivál ünnepélyes megnyitója: a fesztivált megnyitja: Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára
 19 óra: „Tükör tárja fel legmélyeinket” – Ingeborg Bachmann (1926–1973) emlékkiállítás megnyitója
A kiállítást Őexc. Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel, az Osztrák Köztársaság nagykövete, valamint Őexc. Paolo Guido Spinelli, az Olasz Köztársaság nagykövete nyitják meg.
Tartalmi bevezetőt mond: Inge von Weidenbaum kurátor
A tárlat kurátorai a Bachmann-életműkiadás két szerkesztője, Inge von Weidenbaum és Christine Koschel. (Az Osztrák Kulturális Fórum, az Olasz Kultúrintézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezvénye)

Tags: Borbély Szilárd fesztivál Ingeborg Bachmann Kemény István képzőművészet Kovács András Ferenc Lackfi János PIM Térey János Tolnai Ottó Tóth Krisztina vers Vörös István zene