Ének a kiírtott zsidó népről avagy az elviselhetőség határai. Halasi Zoltánnal beszélget Imreh András Jichak Katzenelson 1943-44-ben írt versciklusáról.

 

A versfordítás alapkérdése: a hang. Milyen költői hangot intonálunk? Hová „lőjünk be” magyarul egy 1000 évvel ezelőtti szerzőt? Milyennek „szinkronizáljunk” egy barokk német költőt? Együtt mozognak-e a nyelvek? (Tudjuk, hogy nem.) Mit kezdjünk egy „köztes” nyelvvel: a jiddissel? Beszélt nyelv ugyan, annak idején többen beszélték, mint a magyart, de hát mégis csak a német leágazása, hogy ne mondjuk, dialektusa. Nincs jiddis nyelvű természettudomány, nincs jiddis nyelvű társadalomtudomány, nincs jiddis nyelvű filozófia. A jiddis tehát csak afféle konyhanyelv? És lehet ezen a nyelven „magas” költészetet művelni? Nem csupán a naiv népi elbeszélők hangját tudja megszólaltatni a jiddis? És hová tegyük a jiddis alapszókincséhez tartozó héber vallási fogalmakat, amikor fordítunk? Hová a héber bibliai idézeteket? Át lehet-e plántálni a keresztény nyugati verskultúrába ezt az egzotikus nyelvi növényt? Valóban a különbözőségen van-e a hangsúly, vagy inkább az emberi tapasztaláson, ami éppen a vers nyelvén adható át a legintenzívebben? És hogy bírja ki a fordító a népirtásról szóló versciklust? Netán ő is gyászmunkát végez közben? És a hang mintegy magától szólal meg benne? Vagy a magyar nyelv választ? 

A beszélgetésre a belépés díjtalan!