hirdetés

KÉSELÉS VILLÁVAL

Nyitott Műhely (Bp. XII., Ráth György u. 4.)

Kezdő dátum: 19:00
hirdetés

Vendég: LATOR LÁSZLÓ
A honlap ajánlója: Lator László költő, esztéta, műfordító, az akkoriban Csehszlovákiához tartozó Tiszasásváron született 1927-ben. Budapesten tanult a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1947-1951 között, magyar-német szakon. Eötvös kollégista volt. Egy évvel később, 1948-ban megjelenni készülő első, kiszedett kötetét betiltották, egy évvel később a Kollégiumból is kizárták és szétverték az intézményt. 1951-től gimnáziumi tanári álláshoz jutott Körmenden, 1955-ben az Európa Könyvkiadó lektora lett, az orosz, olasz, majd a latin csoportot vezette. Később főszerkesztőként, egészen 1989-ig állt az intézmény élén. 1970-es évektől versírást és műfordítást tanított az ELTE-n. Ma is számos tisztséget tölt be (pl. a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke), irodalmi életünk egyik legnépszerűbb, legtöbbek által szeretve tisztelt, tudós alakja.

Megjelent kötetei:
Blok: Válogatott versek (1959)
Lermontov: Válogatott versek (1961)
Kalandok, szenvedélyek (1968)
Sárangyal (1969)
Az egyetlen lehetőség (1976)
Celan: Halálfúga (1981)
Versekről, költőkkel (1982)
Fellobban, elhomályosul (1986)
Az elhagyott színtér (1992)
Szigettenger. Költők, versek, barátaim (1993)
Sötéten, fényben (1994)
Lator László összes versei 1946-1996 (1997)
Versek és versfordítások (1997)Kakasfej vagy filozófia? Mire való a vers? (2000)
Beszélgetőtársak és a sorozat szerkesztői: Babiczky Tibor és András László
A Szépírók Társasága - A könyv utóélete című rendezvénysorozatában
A belépés díjtalan.

Tags: Babiczky Tibor Lator László műfordító Műhely orosz Szépírók vers

hirdetés