Késelés Villával
Nyitott Műhely (Bp. XII., Ráth György u. 4.)
- 2008. február 13.
A Szépírók Társasága A könyv utóélete sorozatában a "kocsmai asztalok mellett verselő fiatalember", Rafi Lajos költő lesz a Nyitott Műhely vendége. A legtöbb esetben papírcetliken őrzött verseket Kemény István szerkesztette kötetbe és a budapesti L'Hartmann Kiadó gondozásában, a magyar Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával jelent meg. A költő beszélgetőtársai a sorozat szerkesztői, Babiczky Tibor és András László lesznek.
Rafi Lajos
költő 1970-ben született Marosvásárhelyen. Ősszülei a Gáborok törzséből való Nyárád-menti kovácsmesterek voltak, egyéves korában szüleivel együtt költözött Gyergyószárhegyre. Általános iskoláit Gyergyószárhegyen, a középiskolát Gyergyószentmiklóson a Mezőgazdasági Líceumban végezte el. Kisiskoláskori első versét a Hargita népe közölte, azóta több, főleg magyarországi irodalmi folyóiratban közölt verseket. Hat gyermek édesapja és ősei mesterségéből, a bádogosságból tartja el népes családját.
Rafi Lajost, az olykor saját sorsa és származása ellen lázzadó, sok esetben kocsmai asztalok mellett verselő fiatalembert Kemény István a következőképp méltatta: „Átütően erős verseket tud írni. (…) Az meri ennyire bátran, enynyire magától értetődően és minden mindegy alapon felhasználni önnön sorsát a verséhez, akinek nem is kérdés, hogy a verse és a sorsa egy és ugyanaz. (…) Rafi Lajos költői szerepvállalását illetően egyszerre 'váteszi és megváltói', ugyanakkor nem célszerű ráfogni, hogy naiv, autodidakta, vagy amatőr költő volna."

Maradj velem
Panaszom hosszú kín s a testem
sírgödör lett.
Mióta nem vagy, sok ember
halt meg bennem.
Panaszom hosszú kín s a testem
sírgödör lett.
Mióta nem vagy, sok ember
halt meg bennem.
Bővebben: www.szepiroktarsasaga.hu
A program a MASZRE (www.maszre.hu) támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.
A program a MASZRE (www.maszre.hu) támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.