Költők a Közértben
Közért egyesület klubja (Bp. IX., Tűzoltó utca 33/a.)
- 2007. március 1.
A mai vendégek: Király Levente és Miklya Anna
A szervezők ajánlása: „Tavaszi verskampányba kezd a dokk.hu költészeti portál. A tízrészes felolvasóest-sorozaton minden alkalommal két fiatal költő lép fel: egy ismert és népszerű szerző mellett a Dokk egy tehetséges pályakezdője is bemutatkozik. Az esteket kéthetente csütörtökönként tartják a Közért egyesület klubjában. Márciustól húsz költő mutatkozik be a sorozatban.
Varró Dániel, Karafiáth Orsolya vagy Szabó T. Anna és a többi, már ismert szerző maguk választották ki azt a tehetséges pályakezdőt, akiknek versei helyet kapnak a www.dokk.hu honlap versadatbázisában. A Dokk sajátsága, hogy a legtöbb verses honlaphoz képest az alkotásokat szerkesztők szakmai szempontok szerint szűrik meg. Ugyan bárki felteheti versét a bírálan-dokk rovatba, innen a költőkből álló szerkesztőség helyezi át vagy a múlan-dokk, vagy a maradan-dokk versadatbázisába. A 2000-ben alapított portálon jelenleg 1065 szerző 8632 alkotása kap helyet.

A teljes programsorozat:
március 14. szerda: Oravecz Péter - Sirokai Mátyás
március 29. csütörtök: Karafiáth Orsolya – Kis Orsolya
április 12. csütörtök: Filip Tamás - Krusovszky Dénes
április 26. csütörtök: Varró Dániel – Németh Bálint
május 10. csütörtök: Szabó T. Anna - Finy Alexandra
május 24. csütörtök: Szentmártoni János – Veres Máté
június 7. csütörtök: Lackfi János - Szolcsányi Ákos
június 20. szerda: Kiss Judit Ágnes – Pion István
június 28. csütörtök: Imreh András - Szabó Marcell
Az estek 19 órakor kezdődnek, a részvétel ingyenes.
A rendezvényekről készült hang- és képfelvételek folyamatosan felkerülnek a dokk.hu oldalra. Az esteket felváltva a Dokk két szerkesztője, Ijjas Tamás és Székely Szabolcs moderálja.
A DOKK honlapja

Tags: Karafiáth Orsolya Király Levente Kiss Judit Ágnes Lackfi János Varró Dániel