hirdetés

KORTANÚ - Posztumusz találkozás Eörsi Istvánnal

Alexandra Irodalmi Kávéház (Bp, VII., Károly krt. 3/c.)

Kezdő dátum: 19:00
hirdetés

"A Leukémiadíjas (ő nevezte így a Kossuth díját) író, költő, műfordító, dramaturg – és közéleti személyiség, az ellenfelei által is tisztelt, szókimondó gondolkodó az október 20-án este 7-kor induló sorozat első vendége. A személyes találkozást a róla készült film-részletek és a kortársak – börtön”szomszédok”, barátok, ismerősök – és a művek pótolják. Velük együtt mindenkit vár a Károly körúti Alexandra Könyvesház Pódiumára a két házigazda: Pap Ágnes és Eörsi László. Beszélgessünk, idézzük föl közösen a számára fontos forradalom évfordulójának előestéjén.
     Belépő: egy történet, egy gondolat (vagy több) Eörsiről, Eörsitől vagy Eörsi kapcsán – akár ki is mondható.
     Három éve Eörsivel indult az a sorozat, amelyben – a Nyitott Műhelyben tartott műhelybeszélgetések keretében – olyan kortársakat hívtunk meg, akiket szakmai és emberi kvalitásaik révén becsülünk, akiknek gondolataira, véleményére és rájuk magukra is kíváncsiak vagyunk. Akkor még – vele együtt azt gondoltuk – személyesen nyitja a sorozatot. Azt ígérte, kiszökik a kórházból, mert fontosnak tartja, hogy elmondja, mennyire haragszik. De másként szökött meg. Nem csupán a kórházból. Végleg.
     A három éve bekövetkezett halála óta is érvényes és hiteles Eörsi. Ma is érdemes vele találkozni."

Tags: Alexandra film Gondolat műfordító

hirdetés