Őszi versparádé a Jelenkor Kiadó köteteiből

Alexandra Könyvesház (Bp, VII., Károly körút 3/C.)

Kezdő dátum: 19:00

 
Kortárs költők új köteteit mutatja be a Jelenkor Kiadó. Sokszor az a benyomásunk, hogy a költészet száguldó korunkban hamarosan végleg kimegy a divatból, de szerencsére tévedünk. Amíg az ember nem veszíti el az érdeklődését, -- „mint olyan dolgok, mik örökre szólnak”-- mindig születnek versek, és remélhetőleg addig lesznek olvasók is.
 
Edvard Kocbek: Éjszakai ünnepély (versek, fordította Csordás Gábor)
ISBN 963 676 362 3, 120*210 mm, kötve, 176 oldal, bolti ára 1800 Ft.
Edvard Kocbek szlovén költő, író, esszéista. Verseskötetében egyszerre érződik az embert körülvevő világ sötétségként való értelmezése, és ennek ellenében a költészetéből és emberi tartásából táplálkozó morális erő, hősies magatartás, az állandó változtatni akarás pátosza. A kételkedés és a hit küzdelme egyfajta transzcendens eléréséért.
 
Meliorisz Béla: Föld és föld között (versek)
ISBN 963 676 392 5, 118*166 mm, kötve, 80 oldal, bolti ára 1500 Ft.
A versek igyekeznek egybefogni az időt, nagy részük a jelenben szólal meg, de múltidézésükkel, a jövőre vonatkozó vágyaikkal vagy éppen elfogadó várakozásukkal folyamatosan történőként kezelik az életet. A feltételes mód gyakori használata megidézi a szkeptikus mosoly, az irónia mögött húzódó hitet, mely a puszta tudomásulvételt kiegészítve, mégis az életet indokolja: „úgyhogy semmit se akarj / legföljebb lenni még”.
 
Mesterházy Balázs: Szélen balzsam (versek)
ISBN 963 676 409 9, 166*188 mm, kötve, 80 oldal, bolti ára 1500 Ft.
A szó kilép környezetéből, másik kontextusba kerül, nyelvi halmazok metszeteit hozza létre. A kiragadás, a megszakítás, a félbehagyás által létrehozott szövegtörések egyszerre akasztják meg és lendítik tovább Mesterházy „érzelmes játszmáit”.
 
Szakács Eszter: Saudade (versek)
ISBN 963 676 394 1, 118*166 mm, kötve, 80 oldal, bolti ára 1500 Ft.
A kötet címe egy lefordíthatatlan szó, mellyel a portugálok szívesen határozzák meg nemzeti karakterüket. Elvágyódás, melankolikus, nosztalgikus visszarévedés, amely mégis valami meghatározatlan szívfájdalmat jelent. Teret ad, de kijelöli a határokat is.
 
Zelki János: Csak fizika (versek)
ISBN 963 676 397 6, 118*166 mm, kötve, 80 oldal, bolti ára 1000 Ft.
A leltár, a létösszegzés, a halál költői toposzai folyamatosan kiegészülnek elbizonytalanító rákérdezésekkel, a „talán” feltételes módjával, az irónia megfordító erejével, csak annyi pátoszt hagyva a Zelki-versekben, amennyi a halálélmény tragikusságából kiirthatatlan.

Tags: Alexandra Csordás Gábor Jelenkor