Spiró György: Feleségverseny

PIM (Bp. V. Károlyi Mihály u.16.)

Kezdő dátum: 17:00
17:00
„Nem tekinthető véletlennek, hogy a cigányháború kitörése és a kamatyadó bevezetése egybeesett.” Spiró György Feleségverseny című legújabb könyvének bemutatója. A szerzővel Vágó István televíziós műsorvezető beszélget.

Lesz a jövőben egy Magyarország. Múltjában közösnek mutatkozik az általunk ismert hazával, viszont a mi mostani jelenünk ebben a regényben már a közelmúlt. Olyan múlt ez, amely nem hozott megoldásokat. A megoldások a regény idejében születnek. A haza keletkezőben van, új ideológiák, új érzelmek és új választások mentén (melyek mélyén azért mindig lapul egy-egy ismerős mozzanat). Az ország újabb csonkoláson esik át egy újabb háború következtében, és a rendszert gyökeresen meg kell változtatni ahhoz, hogy talpra álljon történelmének egyik legszégyenteljesebb vereségéből. A fizikai és szellemi leépülés fájó pillanatait egy új nyomor örömteli pillanatai váltják, amelyben a nélkülöző lakosság követhető eszmére lel, szerethető és karizmatikus vezérre, valamint világos jövőképre. Az anyaföld és a nemzet, akár a királynő és a király, egymásra talál, és immár szétválaszthatatlanok. Mindemellett bizonyítást nyer az is, hogy a hülyeség nagyon tud fájni.
 
A szerzőről

Spiró György 1946. április 4-én született Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarán magyar–orosz–szerbhorvát szakon tanári diplomát 1970-ben, az Újságíró Főiskolán újságírói és szociológusi diplomát 1972-ben szerzett.

1970 és 1971 között a Magyar Rádió újságíró-gyakornoka, ezt követően 1976-ig a Corvina Kiadó szerkesztője. 1976 és 1978 között az MTA Kelet-Európai Kutató Intézet munkatársa, 1978 óta az ELTE tanára – előbb a Világirodalmi Tanszéken, majd 1992 óta az Esztétika Tanszéken. 1981-ben lett az irodalomtudományok kandidátusa, 1997-ben pedig habilitált egyetemi docens. Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült 1997 és 2001 között. Dramaturgként dolgozott a budapesti Nemzeti Színházban 1975 és 1977, valamint 1978 és 1979 között, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházban 1981-tól egészen 1992-ig. A szolnoki Szigligeti Színház igazgatója 1992 és 1995 között. A Színházművészeti Főiskola tanára 1989-től 1997-ig.

Irodalmi és tudományos ösztöndíjakat kapott Lengyelországba, Jugoszláviába, a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, és az USA-ba.
A magyar PEN, a Dramaturg Céh, a Szépírók Társasága, az IRKA tagja, a Magyar Írók Szövetségének tagja 1975-től 1998-ig (ekkor kilépett).

A Fogság című nagyregényét 2005 márciusában jelentette meg a Magvető, és ezzel egy időben újra kiadásra kerül Az Ikszek című regénye is. Spiró Györgynek korábban nem jelent meg regénye a Magvető gondozásában, a Fogság a 2005-és év irodalmi szenzációja volt, több elismerésben is részesült, köztük az Aegon Művészeti Díjban, melynek szakmai zsűrije így méltatta Spiró monumentális regényét: „úgy falatja magát, mint a legprofibb lektűr, és olyan mélyre megy, mint az európai filozófia legnagyobbjai…”. 2006-ban, Spiró György hatvanadik születésnapja alkalmából a Magvető Széljegyzeteket fűzött, amely tartalmaz egy interjút a szerzővel, a regény megírásához használt legfontosabb források jegyzékét, kritikákat, és a Fogság világát idéző időrendi táblát, rajzokat, fényképeket. A regényhez külön weboldal is készült: www.fogsag.hu

2007-ben jelent meg A Jövevény című regény átdolgozott kiadása Messiások címmel. Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történetet tár az olvasó elé Spiró, amelyet az élet írt. A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
A békecsászár (1982); A közép-kelet-európai dráma (1986); Csirkefej (1987); Az Ikszek (2005); Fogság (2005), Fogság – Széljegyzetek (2006), Messiások (2007)

Filmjei
Elveszett illúziók (Gazdag Gyulával és Győrffy Miklóssal - 1982); Szalbierz ( Az Imposztor , Krakko - 1984); Opera Mydlana (Szappanopera - 1999); Kvartett (Vecsernyés Jánossal - 2000; Dogrywka - 2002)

Műfordításai
Wyspianski, Krleza, Gombrowicz, Csehov, Shaw, J. Krasinski, Iredynski, Koljada, Bogajev drámái; Milutin Petrovic, Karasek, Baranczak, Zagajewski, Milos és mások versei

Díjai
József Attila-díj (1982), Erzsébet-díj (1990), Déry-díj (1993), Madách-díj (1994), Szép Ernő-díj (1997 és 2004), Az évad legjobb drámája díj az alábbi művekért: Az Imposztor – 1984, Csirkefej ¬– 1987, Kvartett – 1998, Koccanás – 2004, A Budapesti Drámaverseny első díja a Honderűért (1998), Babérkoszorú-díj (1998), A Szépírók Társaságának díja A Jégmadár című regényért (2002), Harsányi-díj (2002), Az évad legjobb darabja a Dramaturg Céh szerint az Elsötétítés (2002), A Magyar Alkotóművészek Egyesületének irodalmi nagydíja (2003), Pro Urbe Budapest (2004), Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje (Polgári Tagozat, 2005), Prima Díj (2005), A Magyar Zsidó Kultúráért díj (2005), Füst Milán-díj (2005), Magyar Művészetért-díj (2005), Kossuth-díj (2006), a Győri Könyvszalon alkotói díja (2006), AEGON Művészeti Díj (2006), ZAIKS-díj (2006), Gundel művészeti díj (2006)

Részlet a regényből:

„Az utóbbi évek legfontosabb politikai fejleménye, hangsúlyozza Buzor a jelentése végén, a maszek parlament ülése, amelyen Orkán Aberál megoldási javaslattal állt elő. Ő – már-mint Buzor – másnap megalakította a Legitimista Légiót, és közli az illetékesekkel, hogy az LL, hacsak az illetékesek más-ként nem határoznak, minden egyes magyar állampolgár DNS-ét megszerzi és tárolja.
Feltűnő, hogy a legfontosabb információt nem a jelentés legelejére tette, ahol talán még el is olvasták volna, sőt alá sem húzta piros kiemelővel. A ravasz ezredes arra számított, hogy a jelentés lényegéig nem jutnak el az illetékesek (Zsoromboly és Murometz), túl hosszú az egész, már az ezredes magánpanaszkodása láttán félredobják, ő pedig tiltás hiányában zavartalanul szervezheti a Legitimista Légiót.
Buzor Burnót előre látta, hogy a parlament az uralkodóházak DNS-ére fog fanyalodni, a demokrácia felszámolja magát, és kikiáltja a monarchiát. „Buzor Burnót hős, a magyarság panteonjában az államalapító Szent István és a legnagyobb magyar király, Mária Terézia mellett a helye”, mondotta a Kegyes Jóság.
Ellenkező értelmű utasítás híján két héttel a jelentés megírása után megkezdődött az LL teljesen legálisnak tekinthető titkos akciója. Nemcsak vér- és vizeletmintákat, hanem haj- és bőrmintákat is gyűjtöttek. Az akció hat hónapig tartott, és természetesen nem maradt titokban. A gyerekektől oltások alkalmával szereztek be vérmintát, a kórházi ápoltakkal szintén könnyű volt a dolguk, a nyugdíjasokat adategyeztetésre és egészségügyi kontrollra be lehetett rendelni a háziorvosokhoz, akik ezért külön pénzt kaptak, de a lakosság nagy többsége nem fordult meg egészségügyi intézményben akkor sem, ha beteg volt, mert féltette az állását. A titkosszolgálatok emberei rendőrruhába öltözve boldog-boldogtalant igazoltattak mind gépkocsiban, mind tömegközlekedési eszközön, mind gyalogosan. Ujjlenyomatot vettek, alkoholszondázás örvén a cukorbaj esetén használatos tűvel megszúrták őket, és a tűt csatolták. A gyalogosok és a tömegközlekedési eszközöket használók tiltakoztak, a jogvédő szervezetek kiabáltak, de a parlamentben a dologról nem esett szó: a képviselők még mindig a deportálásokat vitatták, miközben már rég folyt a csata a főbb budapesti hadszíntereken, és a hadügyminiszter mindenben a parlament jóváhagyása nélkül, Zsoromboly miniszterelnök közvetlen utasítására ténykedett. Ezt nehezményező felszólalásra sem került sor.
A mintákat a lakosság egészségügyi szűrésére is lehetett volna használni, de Buzor ez irányú javaslatát Zsoromboly mi-niszterelnök, aki az akciót utólag jóváhagyta, elutasította.
Amikor szükség lett a DNS-mintákra, az LL azonnal tudta szállítani. Nemrég derült ki, hogy a begyűjtött mintákból kivont molekulák egy részét – nyolcmillió ember DNS-ét, mert a cigányoktól nem gyűjtöttek – az LL eladta egy amerikai kutatóintézetnek, amely darabonként tíz dollárt fizetett értük, ekkora tömegű DNS-mintával ugyanis még az USA intézetei sem rendelkeztek. Került belőlük a mormonokhoz is, akik a XXI. század húszas éveitől kezdve az általuk vezetett halottak könyvéhez az elhunytak DNS-ét is megszerezték abból a célból, hogy a feltámadás után az erre szakosodott angyaloknak könnyebb legyen az egyéneket azonosítaniuk.
Nem tudjuk, ki mindenki részesült e nyolcvanmillió dollárból, s hogy Buzor Burnót kapott-e belőle. Ha netalán ingatlanokat vásárolt a gyerekeinek és az unokáinak, rosszul járt, mert a Nagy Fordulat után senkinek sem maradt ingatlana, a földhivatalokat bezárták, és a tulajdoni lapokat a Kossuth téren ünnepélyesen elégették. (Az égetésről készült tévéfelvételt közkívánatra minden augusztus 20-án le kell játszani.)
Zsoromboly miniszterelnök és Murometz elnök állítólag húszmillió dollárt kapott fejenként, mielőtt ama bizonyos legendás közös kamion kivitte őket az országból; a többi negyvenmillió dollárról nincs hír. A Kegyes Jóság leállíttatta a vizsgálatot, amikor őket is közkegyelemben részesítette.
Nem tudni, Buzor és huszonegy családtagja mikor tűnt el, hogyan és hová. A Kegyes Jóság azért kerestette az ezredest, hogy páratlanul hasznos szolgálataiért kitüntesse, hiába. Buzor ezredes mindent megtett a magyar királyságért, de nem kívánta megvárni, amíg megvalósul. Talán beteges szerénységben szenvedett.
Nekünk a legnagyobb meglepetést az LL archívumából előkerült A4-es papírlapra kézzel írt, kétsoros javaslat okozta, amely nincs datálva. Nem tudjuk, kié a kézírás, de Buzor Bur-nótra gyanakszunk (kézírás sem maradt fenn a rejtőzködő hajlamú ezredes után, ahogyan fénykép vagy filmfelvétel sem; külsejét azok írták le nekünk, akik ott voltak Rea tizenhatodik születésnapján). „A királyválasztás időpontja augusztus 20-a legyen, színhelye pedig a Duna jege.” Ezt olvasván végigfutott hátunkon a hideg, szemünket pedig elöntötte a könny. Kirá-lyunkat, III. Józsefet augusztus 20-án közfelkiáltással választottuk meg a Duna műjegén a Margit híd és a Lánchíd között, ahol egykor a faszerkezetű Kossuth híd állt. Nem sejtettük abban a kivételes, ünnepi órában, amikor a modern magyar történelem legfontosabb eseménye zajlott, kié volt a zseniális ötlet. A személyt most sem azonosítottuk teljes bizonyossággal, de legalább az intézményi hátteréről lett némi fogalmunk.”