The Bardroom

Nyitott Műhely (Bp, XII., Ráth György u. 4.)

Kezdő dátum: 19:30

Scott Alexander Young – filmes (link), anekdotamester, TV-komédiaíró – mutatja be az általa „meghangosított" Űrkadétok rajzfilmsorozatot; egyben beszélni fog jelenlegi projectjeiről is.


Andrew Singer, akit már korábban is hallhattunk a Bardroomban, verseiből fog felolvasni. Andrew 1991 óta lakik Budapesten, kulturális újságíró, illetve egyetemi költészet- és fordítástanár.


A Pilvax magazinnál (link) történő közreműködésünk jegyében fellép majd Dunajcsik Mátyás, aki a legutóbbi számban megjelent prózájából olvas majd fel.


Az est házigazdája, Jeff Taylor újabb multimédia-eloadással áll elő, ez alkalommal az evolúció és az ortodoxizmus témakörében.


Aki szeretne Jeff darwinizmusával osztozni a színpadon, az az előadás előtt iratkozzon fel a szervezőknél, és az est folyamán kap öt percet, amikor azt csinál a mikrofonállvány előtt, amit csak akar.


Jeff társműsorvezetője David Hill (link) lesz, aki sajátos költészetét fogja ajánlani a nagyérdeműnek. És mint mindig, lesz szokásos kvízjáték, íróverseny és nyeremények özöne.


A bárban széles italválaszték. Javasolják, hogy aki tud, valamivel korábban jöjjön, hogy elkerülje a tolongást.


A The Bardroom honlapja (link)
Az angol nyelvű irodalmi estre a belépés díjtalan.
A Nyitott Műhely honlapja (link

Tags: angol Dunajcsik Mátyás Műhely