TTT – Tábla Tologató Tárlat: Appelhoffer Péter
SPIRITUSZ Galéria (Bp, VII., Madách Imre u. 3.)
- 2008. május 5.
Aki Appelshoffer Pétert a tábla előtt felelteti: Muladi Brigitta, művészettörténész. A Tárlat 2008. május 9-én, pénteken, 19 órakor zár.
A január óta havi rendszerességgel jelentkező Tábla Tologató Tárlat rendhagyó módon mutat be fiatal alkotókat és azok műveit. A SPIRITUSZ Galéria, az idén a jubileumi kiállítás-sorozattal nagykorúságát, azaz 18. évét ünneplő Várfok Galéria gyermekeként kezdte el működését 2007 decemberében. A SPIRITUSZ az igényes műtárgybolt és a galéria funkcióit kombinálva ad lehetőséget fiatal, művészi pályájuk elején álló festők, szobrászok, fotósok és ékszertervezők számára a bemutatkozásra. A művészetbarátok, alkalmi vásárlók és kezdő vagy már gyakorló gyűjtők számára a felfedezés örömét nyújtja a nemrég végzett tehetséges művészek alkotásai között való böngészés közben.
Appelshoffer Péter 2002-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakán, ezt követően a Pécsi Tudományegytem Művészeti karának Képzőművészeti Mesteriskoláját abszolválta. Ezzel párhuzamosan az Orvostudományi Kar Művészetterápia szakirányú továbbképzését végezte, mely által művészete újabb elméleti síkon fejlődhetett tovább. Appelshoffer Péter beszélgetőpartnere, illetve „feleltetője" Muladi Brigitta művészettörténész lesz - ő fogja a TTT közönségét átvezetni Appelshoffer Péter festészetének konceptuális síkjaira.
Tags: Galéria kiállítás Madách Imre