Új spanyol filmek
Örökmozgó Filmmúzeum (Bp, Erzsébet körút 39.)
- 2006. január 29.
Az Örökmozgóban 1996 óta minden évben megrendezik a spanyol filmhetet, ezt a hagyományt folytatja mostani kortárs spanyol válogatásuk is. Ez alkalommal öt filmet mutatnak be. A spanyol „független film” egyik legígéretesebb ifjú rendezője Antonio Dyaz, akinek avantgárd, szürreális, a virtuális valóságot a ténylegessel ötvöző munkái közül kettőt vetítenek (Off, Sex). Az Off 2002-ben kirobbanó siker volt, amely low budget produkcióként is több mint négy és fél millió euró bevételt hozott. A Sex-ben tompítottabb az Off nyersessége, több szórakoztató elemet használ fel benne a rendező. Csaknem biztosra vehető, hogy Dyaz a következő évek egyik meghatározó spanyol rendezője lesz. Jorge Nebra filmje, a Hajnal Havannában filozofikus mélységeket tár fel kubai kontextusba helyezett történetével. Fantasztikusan érdekes, multikulturális filmjének két forgatókönyv-változatát is betiltotta a kubai cenzúra, majd „titokban” állt neki a forgatásnak. A sanyarú forgatási körülményekből, valamint a fikciós és a dokumentarista felvételek vegyítéséből szokatlan filmnyelv született. A három formabontó, friss film mellé két hagyományos műfajú munkát válogattak. Egy fekete vígjátékot (A bankrablás nagy öregjei) és Yasunari Kawabata Nobel-díjas regényéből készült adaptációt (Csipkerózsikák). Az előbbi érdekesen vegyíti a 60-70-es évek jellegzetes spanyol vígjátékait az „új spanyol komédiák” világával, a másik pedig kreatív és Kawabata szövegéhez méltóan szép adaptációja a világhíres regénynek.
Támogató: Magyar Mozgókép Közalapítvány
A bankrablás nagy öregjei (Maestros), 2000, r: Óscar del Caz - Vetítések: január 21. fél kilenctől és január 29. fél kilenctől.
Csipkerózsikák (Bellas durmientes), 2001, r: Eloy Lozano - Vetítések: január 23-án és 27-én fél kilenctől.
Hajnal Havannában (Habanece), 2003, r: Jorge Nebra - Vetítések: Január 20-án és 28-án fél kilenctől.
Off, 2001, r: Antonio Dyaz - Vetítés: Január 22-én fél kilenctől
Sex, 2004, r: Antonio Dyaz - Vetítések: Január 24-én és 26-án fél kilenctől.