VLADIMÍR HOLAN-EST

Nyitott Műhely (Bp. XII., Ráth György u. 4.)

Kezdő dátum: 19:00

Vladimír Holan (Prága, 1905 – 1980): cseh költő és műfordító.
1926-ban érettségizett, s még abban az évben megjelent első kötete, a Blouznivý vejíř (Ábrándos legyezo), mely a poétizmus jegyeit viseli magát. Második kötete, a Triumf smrti (A halál diadala) a modern cseh költészetben eladdig ismeretlen struktúrájú lírával lepte meg olvasóit. 1933-tól az 1948-as kommunista hatalomátvételig különböző irodalmi lapok szerkesztője volt. 1948-tól haláláig elvonultan, alkotói magányban élt.
A legenda szerint az 1968-as szovjet intervenció ellen azzal tiltakozott, hogy 1980-ban bekövetkezett haláláig (három kényszerhelyzettől eltekintve) egyáltalán nem hagyta el a lakását.
Az 1984-es Nobel-díj átvételekor Jaroslav Seifert kijelentette, hogy a díj nem kizárólag neki és a cseh költészetnek, hanem mindenekelőtt Vladimír Holannak szól.

Magyarul megjelent kötetei:
Szavak barlagjában (Európa Könyvkiadó, Budapest 1972),
Éjszaka Hamlettel (Madách Könyvkiadó, Bratislava 1983),
Éjszaka Hamlettel (Kalligram, Pozsony, 2000),
Falak (Kalligram, Pozsony, 2006).
A belépés díjtalan.

Tags: díj Kalligram műfordító Műhely Nobel Vörös István