RIPORT
Európai Elsőkötetesek Fesztiválja délután négykor a Bartók teremben. A showman Kepes András.
RIPORT
A Könyvfesztivál második napjának nyitányaként – igazi fesztiválozóknak hajnali 10:00 órakor – vette kezdetét egy igazán fontos esemény. A könyvkiadás kulisszái mögé pillanthattunk be Bart István (MKKE elnöke), Zentai Péter László (MKKE igazgatója), Schneider Márta (NKÖM helyettes államtitkára) Harsányi László (NKA elnöke), Ambrus Zoltán (Könyvtárigazgató) és Nagy Attila szociológus közreműködésével.
RIPORT
Bővül az intergalaktikus guttenbergia. Még nem tudta az az ismeretlen valaki, aki kitalálta a betűvetést, hogy a távoli jövőben – nekünk már a küszöbönálló holnapban – mekkora feladatot ró a mohó emberiségre. A tudásszomj gerjesztette információáradat kezdi betemetni az embereket
RIPORT
Színrebontás. Istenkáromló oknyomozások. Nyerges András kötetét Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója és Esterházy Péter mutatta be.
Egy Kádár klasszikus nyitásul, 1945-ből: Hibás dolognak tartom, hogy az újságban nyilatkozunk.
RIPORT
Catherine Millet-vel Betlen János beszélgetett
"Én magam csak írásban tudok gátlások nélkül beszélni a szexről, az írás segít átlendülni a beszéd támasztotta nehézségeken. Az ún. 'női beszélgetésekben' sohasem voltam képes megnyilatkozni."
RIPORT
Találkozás Mario Vargas Llosával. Moderátor: M. Nagy Miklós 2003-04-25, 14.30-15.30
Tele a nagyterem. Akinek nem jutott ideje tegnap meghallgatni Llosa és Kepes András beszélgetését, ma pótolhatja a közvetlen találkozás élményét, s számosan próbálkoznak is: kettes sorokban állnak a két oldalfolyosón, s a terem középső részén is.
RIPORT
A szerző TündérVölgy című regényének (Kalligram, 2003) bemutatója. A beszélgetés résztvevői: Garaczi László és Németh Gábor. Moderátor: Mészáros Sándor
Mire belépek, már mindenki ott van, sok nő – örülhet a Bandi -, Soma ül a pulpitusnál, Szirák Peti azt mondja, biztos itt felejtődött a Cathrine Millet-beszélgetés után. Hát valószínű, mert miután a Liszt Teremben elfoglalja helyét Mészáros, Németh és maga Kukorelly is, Soma megkérdezi, mi lesz itt. Megmondják neki, kimegy.
HÁTTÉR
Kerekasztal-beszélgetés a fesztivál spanyol vendégeivel
Résztvevők: Eduardo Mendicutti, Luís Magrinyá, Miguel Sánchez-Ostiz, Augustín Cerezales, Moisés Pascual és az elsőkönyves Diego Pita.
RIPORT
Miután lezajlott díszvendégünkkel az igen finomra és kerekre sikeredett Kepes-interjú, a Bartók Teremben elszabadult a szeretet. Akarom mondani, a pokol. Pedig nemzetközi mértékkel méricskélve igen szerény hallgatóság gyűlt össze. Budapesti mérőeszközt használva: a csilláron is lógtak.
RIPORT
A Móra Kiadó sajtótájékozttón mutatta be újdonságait04.25. 11.00 – 12.00 Lehár I. terem A fesztiválra megjelenő újdonságok bemutatása sajtótájékoztató keretében. Résztvevők: Cs. Tóth János vezérigazgató, Balassa Anna főszerkesztő, s az RT elnök
Reneszánszát éli ma a gyerekirodalom, semmi kétség. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2001-ben IBBY díjat kapott Szuromberek királyfi, Szijj Ferenc munkája, vagy Darvasi László Trapitije, Háy János Alfabéta és a negyven rabló című kötete, a neofita Zengő ÁBC, vagy Lugossy Viktória Ajvé-ja után megjelent kötete, a Hümmögő.