Az idei gyerekkönyves kínálat olyan színes, friss és izgalmas itthon, amilyenre már évek óta nem volt példa. Nagyon úgy tűnik, hogy új neveket kell majd megjegyeznünk. - Nagy Boldizsár kritikája Domonyi Rita Tündérbodár és Dóka Péter A kék hajú lány című könyveiről.

Egy emlékezetesen megrendítő gyermekkor panorámaképébe lépünk be. A közöny, a durvaság, a tompaság, a szeretetlenség univerzumába. Az éhség, a pálinka, a pofonok, a vér, a sírás világába. És ezzel együtt egy magyar faluba, valamikor a hatvanas években. - Győrffy Ákos kritika-esszéje Borbély Szilárd  Nincstelenek című könyvéről.

Olyan tisztázás áll előttünk, amely, miként a kötetet „összerántó” és lezáró utolsó fejezetben olvassuk, csak nekünk, a magyarok képezte traumatikus közösségnek fontos, nekünk viszont elkerülhetetlen: „Trianon árvái vagyunk, de soha nem leszünk a helyreállítói. A virtuális traumaközösség lezárása feltétele a modern politikai közösség restitúciójának.” - Szilágyi Zsófia kritikája György Péter  Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című könyvéről.

Három különbözőképpen érett költészet. Három különböző alkotói szakaszban. Erőteljes könyvek. - Szöllősi Barnabás Szabadpolcán Takács Zsuzsa Tiltott nyelv, Térey János Moll és Sajó László Magyar versek című kötetei kritikai megközelítésben.

Idei szabadpolcomra a víz motívumával átitatott szövegek kerültek. A magasból alázúduló, frissülést, tisztulást hozó, vagy fullasztó, mélységgel fenyegető elem – fecskendőbe szívva, porokkal elegyítve, fékezhetetlenül áradón, netán áthatolhatatlan közegű börtönként – áthullámzik mindhárom alább ismertetett köteten. - Vass Norbert kritikája Kubiszyn Viktor Foglaltház, Potozky László Nappá lett lámpafény és Tóth Krisztina Akvárium című könyveiről.

Meglapozó címmel a Litera alkalmi jelleggel, rendszertelenül jelentkező új rovatot indít avval a szándékkal, hogy felhívja a figyelmet arra, amire felfigyelt. A Meglapozó a kritika és az olvasónapló közé pozícionálja magát, kifejezetten szubjektív, a felületesnél mélyebb, a szakszerűen mélynél felületesebb. - Elsőként, az ötletgazda, Keresztury Tibor ír Simon Márton, Pion István és Sirokai Mátyás köteteiről.

A hosszú mondatokban, oldalakon át leírt emlékképek kifárasztják a befogadót, és eltakarják azt a néhány csúcspontot, amelyek miatt mégis érdemes lehet ezt a meglehetősen dagályos könyvet végigolvasni. - Szöllősi Barnabás kritikája David Grossman A világ végére című regényéről.

Miközben a történet mellbevágó, vagy, ahogy a borítóra a Frankfurter Allgemeine Zeitungból kiemelt mondat állítja, „tragikus szépségű”, és tudjuk jól, mi lesz a vége, rám talán a legnagyobb hatást mégis A szerző utószava és köszönetnyilvánítása című zárórész első mondatai tették. - Szilágy Zsófia kritikája Michael Kumpfmüller Az élet gyönyörűsége című regényéről.

A keserűség, vagy a mélabú is mindig jellemző volt Stasiuk írásaira, azonban a három kötetet magába foglaló és több évet felölelő magyarul megjelent Át a folyónban nagyon jól látható, hogy az idő múlásával ez is egyre mélyül, sőt az utolsó novellákban már önreflexió is társul mellé. - Németh Orsolya recenziója Andrzej Stasiuk magyarul frissen megjelent novelláskötetéről.

Esther Kinsky német létére elég mélyre ment a magyar Alföld szellemi és lelki feltérképezésében, noha idegensége nyomasztó terhétől szemmel láthatóan képtelen megszabadulni. Hűvös, érzelemmentes tekintettel vizsgálja a határtalan mezők kietlenségét, a közeli román és szerb települések számára megfoghatatlan atmoszféráját. - Győrffy Ákos kritika-esszéje Esther Kinsky Banatsko című regényéről.