hirdetés

dühike

2004. 03. 26. - Filó Vera

Ma csináltam vacsorát. Ez nagy szó, kellett is volna felkiáltójelet tennem a mondat végére, de a pontot, őszintén szólva jobban szeretem. A vacsora hagymásrántotta volt fejes salátával francia módra. Finom volt, csak kevés, így sajnos kellett lopnom Nándiéból egy kicsit, dehát miért eszem én annyit, mint egy férfi? És miért tudnék annyit enni, mint 2 férfi?

időtlen

2004. 03. 25. - Filó Vera

Úgy kell nekem! Eddig a szüleim úgyis kinyalták a fenekem, én meg hagytam. Eddig úgyis minden az ölembe hullt, én meg sokszor elfutottam! Most nincs nyalás, kemény meló van, nem futhatsz el, nincs hova, bizony, bizony, bezárt az "irány az éjszakába", akkor most végre kinyithatom a szemem.
Mi kell még Verácska?
Hajrá!
hirdetés

Mitől félsz?

2004. 03. 24. - Határ Győző netnaplója

Te jól tudod, édes Gerdám - te ne tudnád, hiszen érted is azért evett az avas! - hogy világéle-temben Vénusz Kallipűgé roppant férfi-uszályában a Gyönyörű Fenekű istennő egyik hódolója voltam; s ma is megesik, ha megszáll a szentlélek, hogy (lelki szememmel amaz elragadó Gluteólán) huncut klapanciákat szerzek a tiszteletére. Nem tabutéma ez sem, ma már nincs olyan, és ahhoz képest, amit harsányan leírdogálnak költőtársaim, jómagam igencsak bátortalan vagyok.

Mindig új

2004. 03. 23. - Határ Győző

Valójában marad az, ami teljességgel megismerhetetlen: a vissza-nem-térők tapasztalata, mikor is a megtapasztaló leépül, a szinapszisok elektromos kisülése nem következik be, az afferens-efferens rendszerek nem innerválnak (a szplanchnikus szervek ősidegrendszerei dögölnek el legutoljára) és az elroncsolódó elmében a reflexintegrál jelzőberendezése leáll...

Vedlés

2004. 03. 22. - Határ Győző

Mert tegnap is, mint minden egyes alkalommal, valahányszor hazatérünk a késő délutáni sétából, azt a bizonyos, erősen hegynek futó mi-utcánkat meglátva, feleségem fel-felsóhajt és egy idevágó régi versem refrénjét idézi: "rémülten rámeredek / nem volt ilyen meredek". Amire magam is erősen rezonálok, lévén már minden olyan szörnyen fárasztó, vagy tán még inkább: hiábavaló. Egy másik, honi refrén motoszkál az eszemben, sepertem eleget, seperjen már más is.

Majdszinte bűnös

2004. 03. 21. - Határ Győző

"A gondolkozó önéletírása: elmélődésének története". [Nem én mondom, ilyen magvasat én nem tudok; hanem egyik kedvenc angol gondolkozóm, a filozófus/archeológus Collingwood (és hogy miért olyan nekem-igen-kedves? Nos, egyebek közt azért, mert az abszolút előfeltevések fogalmának megújrázásával/bevezetésével és frontális rohamra indításával kirántotta a repülőszőnyeget minden, akár monoteisztikus, akár politeisztikus vallás-spekulációk alól).

Rezonáló húrok

2004. 03. 20. - Határ Győző

Ilyen ráhangzó húr voltam, annak éreztem magam, amikor Szirák Péter VAN HONNAN c. írását olvastam, amelyet ő maga pastiche-nak nevez. Mintha én lettem volna az a Viola d'Amore, amely mögötte ott függött a falon, amikor írta: mind a hét ráhangzó húrom veleremegett és hogy miért? Azt is megmondom, vagyis hát magyarázattal tartozom. Ám ez a magyarázat amilyen visszatetsző, olyan nehéz.

Öreg házaspár balladája

2004. 03. 19. - Határ Győző

...mondom, ahogy ott mentünk-bandukoltunk a "tünde dombon" fel- és hazafelé, a levegőből belémhullott ez a közel hatvan évvel ezelőtti felütés és kicsengő kóda. Elkaptam. Strófákba ugrott élethelyzetünk, ahogy a lenti versben kiábrázolódik; előreküldtem életem párját, mert ilyenkor így szoktam, előkaptam diktafonomat és - esti hét óra fele járhatott - a fasor alatt felfele bandukolva, belesugdostam a verset, amint következik.

Ott vagyunk

2004. 03. 18. - Határ Győző

Mert az igazság az, hogy távolságaival amilyen emberevő-fárasztó, látványaival olyan káprázatos ez az óriásváros, tündéri parkjaival, váratlan visztáival, vöröslámpás negyedeivel nem marad el Párizs mögött. Nemhiába írta róla Dr. Johnson: csak aki életfáradt, az fáradhat bele London városrengetegébe: "When a man is tired of London, he is tired of life; for there is in London all that life can afford" - mert Londonban mindent megtalál, amit az élet nyújthat.

"Hátulról líceum, elölről múzeum"

2004. március 17.- Németh Gábor

Nézem a lábam, ahogy lépkedek, lehet, hogy tényleg abba kéne már ezt hagyni, valószínűleg nem normális, ha a hirtelen jött tavaszban közel harminc év munkaviszonnyal a hátad mögött egy tűzpiros kosárcipőre vágysz, egy eredeti Converse-re, ha meglátod az óriásplakáton, csorogni kezd a nyálad, ezt azért ne nevezzük normálisnak, korrekt, egészen finom öltönyöket kéne csináltatni, az indolens extravagancia alig észrevehető emblémáival, hogy jelezzük sehová sem tartozásunkat, de mégis egy öltöny, apám, ötven felé ne játsszuk a gimnazistát.
hirdetés