2013-03-27
Az Írómozi legutóbbi vendége Darvasi László volt, akivel Keresztury Tibor beszélget választott filmjéről, az Egy kínai bukméker meggyilkolása című John Cassavetes-alkotásról
2013-03-22
Kornis Mihály a Nyitott Műhelyben rendezett sorozatában először Petri György életművéből állított össze versportrét; majd Borbély Szilárd verseit sorolta költői nagymonológba, utána Tandori Dezső, Ferencz Győző és Takács Zsuzsa művei következtek. Most Kemény István verseit hallgathatják Kornis Mihály hangján.
2013-03-14
A Litera Nagyvizit című interjúsorozatának legújabb állomásában Barnás Ferencet kerestük fel. A nemsokára olvasható interjú előtt mutatunk most egy rövid részletet a beszélgetésből.
2013-03-08
Kornis Mihály a Nyitott Műhelyben rendezett sorozatában először Petri György életművéből állított össze versportrét; majd Borbély Szilárd verseit sorolta költői nagymonológba, utána Tandori Dezső és Ferencz Győző művei következtek. Most Takács Zsuzsa verseit hallgathatják Kornis Mihály hangján.
2013-03-06
Most szólunk! rovatunkban Keresztury Tibor a Thomka Beáta szerkesztésében megjelent, Befejezetlen könyv című tanulmánykötetet ajánlja, amely a rövidpróza, tárca, irodalmi publicisztika határterületeit járja körül, és a Kijárat Kiadó gondozásában jelent meg nemrég.
2009-06-30
Reményi József Tamás és Tarján Tamás legújabb közös, a magyar irodalmi élet visszásságait is feldolgozó paródiakötete a Könyvhétre jelent meg Szénszünet címmel. A közösen megírt irodalomtörténeti munkák, a kritikusi évek és a barátság összecsiszolta a hosszú évek óta együtt dolgozó alkotópárost, erről a munkáról mesélnek a literaTV-ben.
2009-10-27
Jónás Tamás Kisírt szemek Atlantisza című versét olvassa fel.
2009-11-09
"A szerencse a véletlen báli ruhája. A véletlen pedig az Isten inkognitója itt a világban." - Jónás Tamás a lenyelt és a megírt versekről az AEGON Művészeti Társdíj átadó estjén beszélt.
2009-05-09
Török Ferenc és Podmaniczky Szilárd voltak Alföldi Róbert vendégei a Képzett Társítások - Aegon-estek a Nemzetiben sorozat 2009. áprilisi műsorában. Podmaniczky Szilárd a drámaírásról mesél, Török Ferenc színházi rendezői kalandjairól, hiszen filmrendezőként más közegekhez szokott, még arra is fény derül, miről maradt le eddig...
2011
vers
Netnapló
lengyel
Esterházy Péter
Magvető Kiadó
Kalligram
Németh Gábor
Galéria
Alexandra
színház
Nyugat
angol
kiállítás
spanyol
film
díj
fordítás
könyvfesztivál
Kukorelly Endre
2012
francia
mese
2010
dráma
orosz
Jelenkor
amerikai
interjú
próza
fesztivál
zene
Parti Nagy Lajos
József Attila
Háy János
helyszíni szemle
Jánossy Lajos
Műhely
Gondolat
JAK







Hozzászólás