Az évet december 30-án zártam le, egy baráti beszélgetés után este bekukkantottam a Szárnyas Malac napjára a Bóbitába, egy báb-operett beállási nehézségeit néztem, amíg rá nem untam, majd egy Jaffa koncerten próbáltam mulatni. A Jaffa egy örömzenekar, amely elszórakoztatta egy darabig a közönségét, aztán inkább saját magát. Az első öt számban működött az, hogy csak akusztikusan játszanak, ennyi idő alatt ellőtték minden jópofa ötletüket, annyira, hogy a végén egy Európa Kiadó számot játszottak kb. Dinnyés József stílusában, patetikusan, azért az már nekem is sok volt. Sajnos a Csókolom füstös helyen lépett fel aznap este, úgyhogy az asztmám miatt kihagyni kényszerültem a „Nuku kuki, nuku nuni”-t. Hazamentem írni. Még karácsonyi ajándék gyanánt megírtam egy kis mesét, azt csiszolgattam tovább. Mindig is érdekelt az idill (Illetve meg szeretném írni az esőt, de erről majd máskor), mivel alapbeállításaim miatt nem igazán ezen a szinten létezem. Most egy idill-el beljebb sikerült... Még kísérletet teszek pár ismerősöm kisgyerekén, hogy ez valóban gyerekeknek szóló mese-e, vagy túl költői a szöveg, mondjuk lányokat megríkatni jó. Mert ha élvezik a gyerekek, akkor kellene mellé egy illusztrátor, azt hadd menjen!

 

          Vannak időszakok, amikor eléggé visszavonultságban élek, most negyed éve tart ez az állapot, de inkább folyamatként érzékelhető, az elmúlt négy esztendőben kiszorultam/kiléptem minden olyan helyről, ahová valami miatt be kellett mennem akár csak munkaügyben is. Egyre inkább virtuálisan létezem, dolgozom. Ki-kiszakadok belőle (soha nem volt munkahelyem, pedig már 34 és fél éves leszek lassan), utoljára szeptember elején, mikor is „nyaraltam” egy hétig Berlinben (és fel is olvastam egy este), aztán kaptam egy díjat hazafelé jövet, Pécsre érve pedig szinte rögtön költözködnöm kellett, és nagyjából szeptember közepe vagy vége óta újra a szobában töltöm szinte minden időm. Szerkesztettem a terasz.hu-t, korrektúráztam a regényem, írtam nem tudom hány kritikát, riportot… Mindig adódott valami, ami a képernyő mögé ültetett. El is csodálkoztam a kinti hideg időn, csak úgy elmúlt az ősz?! Újabban háttal ülök az ablaknak, itt benn se tél, se ősz nincsen. Épp zuhog kinn az eső, hallom.

 

          Huszonhárom órával ezelőtt (2007. január 1. 23h 17min van épp) furcsálltam a nagy ricsajt. Az elmúlt hat esztendőben a város szélén laktam, fenn a hegyen, az erdőtől majd 50 méterre, nem igazán városi körülmények között (bár összkomfortban), oda alig hallatszott el az össznépi mulatság. Most meg a mögöttünk lévő házban kanmuri zajlott, ha kimentem a konyhába, mindig trash metal szűrődött be az ablakon át, többen cigiztek az erkélyen és üvöltöztek bele az éjszakába bazdmegeket. Érkezett éjfél körül néhány sms, nem éreztem azt, hogy válaszolnom kellene. Mi változik idén az árakon kívül? Évek óta nem írtam karácsonyi képeslapot, idén nem is kaptam senkitől, illetve pár elektromost. Bár levelet azért írtam néhányat, és kaptam is. A szimbolikus gesztusoknak vajmi kevés értelmét látom, a konvenciókat meg ott lehet tartani, ahol léteznek. Azt hiszem, jövőre nem töltöm Magyarországon ezt az időszakot, hacsak valami nagyon ide nem köt. Szívem szerint most Jordániába mennék, pár éve az ott töltött egy hét alatt két napot is egy sivatagban töltöttem. Teljesnek éreztem ott magam. Nem is tudom, hol máshol mozogtam ennyire otthonosan. Van az a fajta boldogság, amelyet emberrel lehet átélni, van, amelyet tevékenység közben, s van az, amelyik csak úgy megtalál. A vízben. A sivatagban, meg a repülőn, a felhők felett, vagy az erdőben.