hirdetés

Zajtalanul dől rám a nap

2015. augusztus 24. - József Attila Kör

Itt viselkedni kell, különben intőt kap az ember. Kihangsúlyozottá vált az épület tekintélye, öregnek érzem magam, ezzel együtt mintha megint osztálykiránduláson lennék. A konyhásnénik ugyanazok, akik eddig is itt voltak. Ez mindenesetre biztató. - A héten a József Attila Kör írja a naplót. Elsőként Szenderák Bence hétfői bejegyzését olvashatják.

hirdetés

Reggel hétkor kelek. Kilencig mindent elintézek a beiratkozásommal kapcsolatban, a tábor miatt oda sem jutok el – szép kis pakk a lakótársamnak, minden eredeti dokumentum és másolat felcímkézve, sorba rendezve.

Az iroda átláthatatlan. Kinyitom az ablakot, felhúzom a rolót. Elindítom a ventilátort. A növény, amit minden reggel megöntözök és kiteszek a párkányra, majd délután egy körül beveszek a napról, most Miksó Petinél van, ő vigyáz rá a héten. Át fogja ültetni. Tor: Heikki. Odébbrakom a székeket, hogy hozzáférjek a könyvespolcokhoz. Átteszem a tavalyi könyvelés dossziéit a kávézóasztalról az én asztalomra. Most csak cetlik vannak rajta, néhány bevezetendő szerződés. A monitor kábeleit belököm a fal mellé, nincs itt a képernyő.

Elvileg Kassai Zsiga is jön, tizenegyre beszéltük meg, végül csak egyre ér el a Múzeum utcába, akkor már indulásra készen állunk. Aggódom, amikor nem veszi fel a telefont, csak mikor negyedjére hívom, és akkor is mintha ingerült lenne. Tulajdonképpen az ő asszisztense vagyok. Megcsinálom az aprómunkát, elmegyek a postára, amit kell. Nincs sok érzékem a papírozáshoz, azt hiszem. Jó, hogy nem kell emberekkel foglalkozni. A tárgyaikat kezelem, rendezem és rendszerezem. Kisegítő munkaerő vagyok, míg őt egész délelőtt hívogatják. Délután kettőre majd megint lemerül a telefonja.

A múlt heti viharban kiment a Kossuth Klubban az áram, el kellett költöztetni az egész irodát, számítógéppel, mindennel. Ezután már többnyire csak laptopról dolgozom, otthonról. A hosszúhétvégén elvesztem a fonalat. Fekszem az ágyban, eszek. Elzsibbad az állam. A nyelvemre harapok, hogy ne szorítsam össze az állkapcsomat. Zajtalanul dől rám a nap. Foltok jelentek meg a kaktuszomon.

Zsiga késik. Már bepakoltam a szigorú számadású nyomtatványokat is, félek, hogy kifelejtek valamit. Szeretem a narancssárga füzetek egyhangúságát. A borítók enyhén bolyhos, a vékony lapok törékeny érintését. Amikor befut, már nincs idő átnézni, megvan-e minden. Emlékezetből mondom, a szavaim után bólint.

Alig férünk be Gaborják Ádám kocsijába, mindenki ölében két táska, kezemben az Ulysses, aztán mégsem olvasok az úton. 2500 üres lap pihen a lábaim között. Eltévedünk Budán, még egy-két elintéznivalónk van. Elmegyünk a karszalagokért. Tervezzük, mit kell majd kitábláznunk a kastélyban a programokon kívül. JAK-tábor recepciója az alagsorban. Kérjük, adminisztráció közben ne beszélgessenek. Kérjük, adminisztráció közben ne zavarják munkatársainkat kedélyeskedéssel.

Pion Istvánék présházához megyünk először, az egész vidéket látni a teraszról. Kiömlik egy rozéfröccs. A terasztól fél méterre már a szomszéd földje, benne borospince, felülről a bejárat, mint egy hobbitlaké. Présház.

Körbejárjuk a kastélyt. Mégnézünk pár szobát. Sajnálkozva távozom egy teraszra nyílóból, egészen különbözik a miénktől. Ez persze csak egy ügyes kis átvezetés, hogy azt mondhassam, a kastély is teljesen különbözik önmagától. Nagyon szép most – suvickolt padló, üvegasztalok és fonott székek, régivágású íróasztalok. Csillár és műgyertyatartó.

Megérkeznek Czinki Feriék is. Vacsora után még egy utolsó nagy szervezői megbeszélést tartunk a télikertben. Ez is szép lett, kívül-belül közösségi tér. Mintha még sosem használták volna, makulátlan az épület. Az új könyvtárszobában az öreg könyvek finom illata fogad, a régiben csupasz fehér falak.

Megyek végig a folyosókon a sötét. Itt viselkedni kell, különben intőt kap az ember. Kihangsúlyozottá vált az épület tekintélye, öregnek érzem magam, ezzel együtt mintha megint osztálykiránduláson lennék. A konyhásnénik ugyanazok, akik eddig is itt voltak. Ez mindenesetre biztató.

Tavaly, mikor elhagytuk a szállást, volt még bő két óránk, kicsit megnéztük a falu belsejét. A kisbolttal szemben találtunk egy pékséget, gondoltuk, veszünk valami friss péksüteményt. Nagyon vágytam arra az erős vajas illatra azon a reggelen, azonban amikor beléptünk, üres polcok fogadtak, egy-két száraz árucikk, és a zsírpapírral lefedett pult mögött ugyanaz a konyhásnéni, aki a táborban is dolgozott. Sietve távoztunk.

Szenderák Bence

József Attila Kör

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.