hirdetés

A szent is kegyetlenségből gyógyít

2018. augusztus 8. - Litera

Ma, amikor odaültem mellé az asztalhoz, és talán tíz év óta először kimondtam, amit ki kellett, és megfogtam a kezét, akkor ráláttam arra, hogy az ember elsősorban érző, és csak másodikban gondolkodó lény. – Ezen a héten a Litera gyakornokai írják a netnaplót. A másodikat Szijj Márton.

hirdetés

Eléggé luxi ez a kollégium. Ahogy mondani szokták, hangulatos a belső udvar, megfelelően szigetelnek az ablakok (nem hallani többek között a madarakat hajnalonta, amikor reggelig fent maradok, így valamivel kisebb a lelkifurdalás), nagy belmagasság mindenütt, és még porta sincs. Valami szabadságféle érzést ad. Amelyikben eredetileg lakom, onnan átmenetileg kiraktak minket a nyárra, hogy átkonvertálják hostellé, úgyhogy sok ezer hála ezúton is a Rajknak. Találtam egy nagy tanulószobát, és napok óta itt vagyok a legtöbbet. Szembefordítva összetoltam két kanapét, és most van egy... van egy izém. Méretre jacuzzi, érzésre ágy. Tulajdonképpen ebben élek három napja. Most itt olvasom Eco-t, és társait. Egy ilyen inkubátorban. Sose voltam az az íróasztalos fajta, gyerekkoromban sem használtam olyat. Nehéz lesz innen elköltözni.

Rajzok: Kanász Nikolett

Tulajdonképpen eléggé ötcsillagosan érzem magam, csak a meleg, ugye, hogy csak az ne lenne. Mikor pedig egyébként olyan vagyok, hogy nekem ami nem nyár, az tél. Lehet pólóban mászkálni? kiülni sörrel valamelyik partra? nem? akkor TÉL van! Aztán meg jön a nyár, és ugyanolyan nehéz elviselnem ezt, mint mindenkinek. Szenvedek, egy bizonyos fokig (fokon). Tehát a nyár sem jobb a télnél, hanem csak máshogyan nem jó. Akkor most mi van, hol a helyem? stb. Ki kéne találni nekem egy saját éghajlati övet. (Csak ott nem annyira hatékonyan tanulnám meg, hogyan kell kevésbé finnyásnak lenni.)



Különben mi is van most bennem? Vagy inkább, mi nincs? Így, pár héttel egy pszichodráma tábor után (szabadon), és még mindig felkavarodva, visszatérve kollégium-kolostorom szerzetesi magányába.
Például anyám: van. Meg az, hogy sajnálom, hogy nem tudtam ezt a gyerek-dolgot jobban csinálni. Hogy hol is hagytuk el egymást útközben? Ez van bennem, ez a magára-hagyottság és magára-hagyás érzés. Melyikünk a tyúk, és melyikünk a tojás? Engem bűntudat kínzott, még ha rejtve is. Valahogy leszorult a tudattalan köreibe és onnan kísértett. Miért is hagytam eddig ezt a sok mindent, ezeket a fájdalmakat a kimondatlanban? De hát, ezek azok a kérdések, amik nem számítanak. A félelem általam alkotott definíciója alapján: az a dolog, amit le kell győzni. Ma, amikor odaültem mellé az asztalhoz, és talán tíz év óta először kimondtam, amit ki kellett, és megfogtam a kezét, akkor ráláttam arra, hogy az ember elsősorban érző, és csak másodikban gondolkodó lény. Érzelmek dolgoznak benne, tehát érzelmekkel kell dolgoznia. (Különben az érzelmek dolgozzák meg őt. De nagyon!) Fájni fájhat, de bajnak nem baj (Tandori)  csak ki legyen mondva. Még akkor is, ha megizzaszt.

Szijj Márton

Litera

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.