hirdetés

"10:15 - Műfordítási gyakorlatok magyarról angolra 1 (BTK Amb 114)"

2016. november 4. - Hungarian Literature Online

A diákok nyersfordítással otthon készülnek, a Föld szívcsakrájának környékén pedig összejövünk és alaposan megbeszéljük a problémákat, majd ezután otthon átfésülik a szöveget még egy utolsó alkalommal, hogy decemberben leadják nekem. –  A Hungarian Literature Online mai netnaplóját Owen Good, a HLO szerkesztője, műfordító írja.

hirdetés

Minden héten egyszer reggel vonattal megyek Pilisvölgyön fölfelé a hegyek közé, és az ottaniaknak műfordítási szemináriumot tartok, magyarról angolra. Nincs ott egy eltitkolt angolul beszélő település, az ottaniak is magyar anyanyelvűek, amely azt jelenti, bátor hősök, akik a második nyelvükre fordítanak szépirodalmat, ilyen a bölcsésztudomány.

Az óra kilencven perc, minden héten találkozunk egyszer, és a félév alatt három hosszabb prózai részletet fordítunk magyarról angolra, három külön szerzőtől. Az elmúlt három év alatt már mindenfélét hoztam az órára, de a leggyakrabban Szerb Antal, Karinthy Frigyes, Örkény István, Rejtő Jenő, Dragomán György, Molnár Vilmos, Kondor Vilmos, Tóth Krisztina, Mán-Várhegyi Réka közül választunk. Főleg olyat szoktam hozni, ami szerintem tetszeni fog nekik, vagy már ismerik. A diákok nyersfordítással otthon készülnek, a Föld szívcsakrájának környékén pedig összejövünk és alaposan megbeszéljük a problémákat, majd ezután otthon átfésülik a szöveget még egy utolsó alkalommal, hogy decemberben leadják nekem. A mai napló ellenére minden szeminárium angolul zajlik végig, mindig.

Egy domb alján, az erdő közepén megáll a vonat egy kis állomásnál. Hogwarts-féle campus ez. Negyed tizenegykor kezdünk, leülök a teremben, előttem íróasztal, teásbögre, szöveg és három fordító. Tizenöten kellett volna legyenek; biztosan lebetegedtek, az új vonatvonallal mégse könnyű idejönni mindennap, amúgy csütörtök az új péntek, én is szeretek bulizni, érthető, nem sajnálom, jól van. A mai leckén Karinthyt fordítunk, a Tanár úr kérem című regényéből. Előttem előveszik a fordításokat és máris kezdhetjük.

Az első sorunk így hangzik:

„Krrr... Brrr...
Mi ez, mi ez, mi ez, ez a rettentő csengetés? Tűz van? Ezek nyilván tűzoltók... szólni kellene az Erzsinek, hogy oltsa el a lámpát, biztosan meggyulladt a kredenc."

Jobbamra az első fordítótól, Dórától – aki általában jól készül, szótároz otthon, sőt érzékeny az angol nyelvtanra, skót szállodában dolgozott nyáron, de mégis több hétköznapi angol kell neki – azt kérem, hogy „krrr... brrr...-re" halljuk a fordítását.

Kis szünet.
Dóra: Hát... „Krrr... Brrr..."? Nem?
Én: Hát nem ennyire egyszerű. Ugye angolul ez úgy hangzik, mintha a vekker fázik és remeg: Brrr it's cold!
Juli, aki középen ül, felteszi a kezét. Ő sokat készül, mindenre figyel, de félénk, és két teljes év egyetemi tanulása ellenére saját magától nem érzi az angolt, se a beszédben se az írásban.
Juli?
Juli: Beep beep...?
Én: Beep beep. Sajnos Karinthy idején inkább a kocsi tudott beep-beepezni. Vagy talán, toot-tootozott. Most a digitális óra beep-beepezik, vagy egy kamion, ami hátrál.
Ádám: Akkor mi legyen?
Ádám nem fél megszólalni, próbálkozik nagyon az órán, csak nem szótároz otthon, mert valamennyire érzi az angolt, ami jó, de nem figyel a nyelvtanra, a finomságokra, és baromi rossz, azaz, olvashatatlan a kézírása.
Én: Mit csinál a telefon?
Dóra: Az ring.
Én: Akkor?
Ádám: Őőő ... ring ring?
Én: És mit csinál a kerékpáros csengő?
Dóra: Az is ring ring? Vagyis bring bring! Tényleg!
Én: Jó irányba tartunk. De azért mit csinál a harang?
Ádám: Peel? Chime?
Én: A peel és chime milyen fajta szó?
Juli: Ige ... ?
Én: Pontosan. És nem igét keresünk , hangot fordítunk.
Ádám: Aha! Ding dong!
Én: Szuper, és egy kisebb harang? Mint az iskola játszótérén, vagy cselédharang?
Dóra: Ding-a-ling?
Én: És egy szűnni nem akaró, nagyon idegesítő kis harang? Gondoljatok egy harangra egy képregényben.
Ádám: Ding ding ding ding ding ding!
Én: Na. Ezek vannak például. A második sor? Ki következik, Juli? Kérlek. Először magyarul, utána jöjjön az angolod.

És így megyünk tovább. Felolvassuk a fordításunkat sorban mondatról mondatra. És mindegyiket alaposan megnézzük, megbeszéljük. Harminc perc magasságában találunk egy nagyon nehéz kis szót: „Tyű! Hiszen én még nem csináltam meg a térképet..." Erre a „tyűre" mind a három fordító azt írja, hogy „wow!" És megint belemélyedünk a vitába:

Én: Holott nem. Ugye, miért nem jó a wow?
Juli: Őőő...pozitív...?
Én: Igen, túlságosan: Wow! That's amazing! Congratulations! Érted? Akkor mi legyen?
Csend. Néznek. Pléhpofa. Ablakból kinézés. Piliscsabai fák. Csend. Ősz van. Valahol kint egy vonat ajtaja azt mondja, hogy „beep beep".
Ádám: Son of a bitch! (Nevetés)
Dóra: Nem. Mert hány éves a kisfiú?
Ádám: Ja. Akkor Goddamn! (Nevetés)
Én: Még mindig túl durva. Sőt ezek amerikai szólások nagyon: Goddamn broad. Érted? Jól van, még?
Juli: Gosh...?
Én: Aha, nem rossz,még? ... (nézik az asztalt) ... Nem? Akkor nézzük a szótárt!
Háromféle szótározás következik. Tovább bámulok ki az ablakon. Amerikai noir filmekre gondolok: 'Here's looking at you kid.'
Dóra: Megvan! Őőő ... Gee! Gee whizz! Blimey! Crikey! By Jove! Gosh! Gracious! Goodness! Crumbs!
Hangos nevetés.
Én: Remek! Hát most van miből választani. Az a lényeg, hogy legyen kisfiús. És legyen régi, már nem használt szó. Még hozzátennék kettőt, hátha segít, gondolj csak Tony Hancockra: Stone me! Vagy Stewie Griffinsre: What the deuce!
Hosszú beszélgetés következik a Family Guy-ról.

Ezek a példák lexikai problémákat mutatnak, viszont általában a szeminárium legtöbb beszélgetése arról szól, hogy a nyelvtanban és a szórendben hogyan különbözik, vagyis viszonyul a két nyelv – magyar és angol – egymáshoz. A múlt héten Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét néztük meg, és volt egy különösen nehéz mondat:

„Nem is tudom megmondani, hogy volt - pillanatok alatt ő lett a legjobb barátom. Az a barát, akiről a kamaszfiúk nem kevesebb intenzitással, de mélyebben és komolyabban álmodoznak, mint az első szeretőről."

Amikor megkérdem Ádámtól azt mondja, hogy:
„That friend the teenage boys, with no less intensity, but more deeper and more serious dream about, than the first lover."

Én: That friend?
Ádám: The kind of friend? The friend?
Juli: The sort of friend?
Én: The teenage boys? Melyikek?
Ádám: Sima teenage boys.
Én: Igen. Meg az ige furcsa helyen van, nem lehetne máshova tenni az igét?
Ádám: The friend teenage boys dream about with no less intensity, but more deeper and more serious, than the first lover."
Juli felteszi a kezét.
Juli: ... More deeply and more seriously?
Ádám: Ja, tényleg!
Én: Pontosan. És Ádám, ez a the first lover nem megy angolul.
Ádám: Their first lover?
Én: Aha... nos, halljuk még egyszer.
Ádám: „The friend teenage boys dream about with no less intensity, but more deeply and more seriously, than their first lover."
Dóra: Bocs. Én úgy írtam, hogy „the kind of friend about about whom teenage boys dream with no less intensity, but more profoundly and more seriously, than their first lover." Ez így jó?
Én: Hogyne! De tudni kell, melyik nyelvtani változat az elegánsabb?
Dóra: About whom.

Láthatjuk, hogy az óra nem csak a fordítási elméletről és Karinthy-féle korfestő szókincs bővítéséről szól, hanem a gyakorlat a fontos, és ezen keresztül nagyon alaposan meg tudjuk vizsgálni az angol nyelvtant, és lassan meg is lehet figyelni a finom, alig látható viszonyokat a két nyelv között. Vegyünk példaként egy utolsó mondatot Mán-Várhegyi Réka A csatárnőnek életveszélyes a bal lába című novellájából:

„Létrehoz egy rólam elnevezett alapítványt a harmadik világbeli gyerekekért, és egy idő után már az UNICEF nagyköveteként látogat rendszeresen Afrikába."

Általában a második részét körülbelül úgy fordítják, hogy „and after a while he makes frequent visits to Africa as the UNICEF ambassador." Ki szokták hagyni a „márt", azaz, nem fordítják. Viszont csodálkoznak, amikor rájönnek, hogy ez a „már" nem felesleges egyáltalán. Ugye azt mutatja, hogy már elkezdett látogatni, de még mindig, és rendszeresen, szóval: „and after a while he's making frequent visits as the UNICEF amabassador." Hiába tanuljuk azt meg, hogy a magyar nyelvben kevés az igeidő, mert máshogy megoldják a problémát. És angollal összevetve kiderül, hogy mindenhol lappangnak a folyamatos igeidők.

Juli, Dóra és Ádám nem léteznek, bocs, de amikor megkérdezem a valódi ottaniakat, hogy ebben az egész kurzusban mi a hasznos nekik, mert ugye tanárként nekem is voltak kétségeim, erre azt szokták mondani, hogy ezen az órán nemcsak az angol nyelv árnyaival ismerkednek meg, hanem a magyar nyelvről is nagyon sokat tanulnak. Hogy rájönnek arra, hogy a saját magyaruk is hiányos, hibás. Emellett azt mondják, hogy alaposabban kezdenek figyelni a két nyelv használatára, írásban-beszédben, nyelvtanban-szókincsben. Sőt szeretik, hogy az órán nemcsak az van, hogy megszólalnak angolul, hanem rendesen vitatkoznak egymással, velem is. Mert ugye a fordítás, ahogy Mark mondta naplójában a hét kezdetén, a fordítás a választásokról és a döntésekről szól. És egy okos döntéshez okos vitatkozás kell.

UI.
Én: És mi lesz az „Erzsiből"?
Ádám: Én hagytam.
Juli: ... Elizabeth?
Dóra: Lizzy!
Ádám: Beth! Betty! Betsie! Bessie!

 

Owen Good


Hungarian Literature Online

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.