1984
2007. október 19. - Babiczky Tibor
...hetven-nyolcvan szignó, nem több, és már csak annyi maradt hátra, hogy átadjak a pénztárosnak tizenötezer forintot, „ez csak amolyan óvintézkedés”, kvázi biztosíték, meg nehogy rögtön mínuszba kerüljön a friss egyenlegem, még nincs is számlám, de már rögtön vonnak le, viszont megéri, mert a kamatjóváírás akár a százötvenhárom forintot is elérheti, nem ám évente, pedig az sem hangzik rosszul, hanem egyenesen havonta, így, ha jól számolom, nagyon jól járok...
- 2007. október 19.
Megyek a bankba, ezen a héten immáron negyedik alkalommal, számlát szeretnék nyitni, folyót és vállalkozóit, ám ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, megyek negyedszer is a bankba, tegnapra ugyanis a pénzintézet kockázatfelmérő szakemberei még nem végeztek a teljes géntérképem és a DNS-állományom áttanulmányozásával, hogy nem vagyok-e esetleg genetikailag kódolva az éves kártyadíj elbugázására, továbbá rossz fényt vet rám, hogy a nevemben található egy té betű, mivelhogy az ott van az egyik konkurens bank nevében, könnyen lehet tehát, hogy az ellenség embere vagyok, megyek negyedszer is a bankba, és már tudom, hogy egy C-típusú átvilágítás lófasz egy ilyen számlanyitáshoz képest, még a retinámat is lefénymásolják, merjek csak egyszer is rossz szemmel nézni a kondíciós listájukra, nekem akkor harangoztak, a kondíciós listára pedig köztudottan lehetetlen jó szemmel nézni, tekintve hogy majdnem ötszáz oldal és ötös betűmérettel írták, rögtön fel is ajánlanak egy hihetetlenül előnyös biztosítási konstrukciót, amely fedezi a szemészeti ellátásomat is, de még nem törtem meg teljesen, veszem elő nyolcadszorra is a személyi igazolványomat, hogy ellenőrizhessék, biztosan nem láthatatlan műanyagra nyomták, hogy nem átverés-e az egész, a pénztárcámban van egy kép apámról, onnan veszem elő a személyit, és akkor, „hohó”, mondja nekem az ügyintézőnek látszó tárgy, „hohó, mégsem fog menni az a számlanyitás, merthogy most látom csak, hogy az ön apja bajszos, ha bajszos, akkor pedig nem lehet”, semmi gond, egy telefon az egész, nemsokára faxolja apám a frissen borotvált arcát, sínen vagyunk, hacsak a hónaljába nem kötnek még bele, de nem, ezt megúszom, írom alá a papírokat, hetven-nyolcvan szignó, nem több, és már csak annyi maradt hátra, hogy átadjak a pénztárosnak tizenötezer forintot, „ez csak amolyan óvintézkedés”, kvázi biztosíték, meg nehogy rögtön mínuszba kerüljön a friss egyenlegem, még nincs is számlám, de már rögtön vonnak le, viszont megéri, mert a kamatjóváírás akár a százötvenhárom forintot is elérheti, nem ám évente, pedig az sem hangzik rosszul, hanem egyenesen havonta, így, ha jól számolom, nagyon jól járok, mert a számlavezetési díj csak ezerháromszáznegyvenhét forintba fog kerülni ezerötszáz helyett, elképesztő gyarapodás, „hát akkor viszontlátásra, köszönjük, hogy minket választott”, izzadt kézfogás, „köszönöm”, bár a választás fogalmán érdemes lesz még elgondolkodni.
Hozzászólás