20-22-23-24
2010. április 5. - Szabó Simon
Szóval eltelik ez a pár év, és akkor ott ülök, mint rendező, és nézem a szereplőket. Menőznek, rohangálnak körülöttük, azt csinálják, amit mondok nekik. - Ezen a héten Szabó Simon írja a netnaplót.
- 2010. április 5.
Nehezen ébredek.
Nem tudom ki találta ki, hogy reggel nyolc, kilenckor kezdődik az élet. Itt fúrnak, faragnak, elkezdődött a „ház elektromos hálózatának felújítása”. Lehetne délben is kezdeni mindent, max. egy picit később végeznénk. Nem fontos. Úgy sincs kötött munkaidőm, csak másokat elérni mindenféle ügyben, pffff.
Ezért áll huszonnégy órából egy napom.
Még most is zúg a fülem, a vasárnapi elmebajtól.
Huszonkét óra után pár perccel raktam fel az első lemezt. Huszonháromra már szép számmal voltak jókedvű, a húsvét vasárnapot otthon tölteni nem akaró, táncos lábú emberek a teremben. Ez egy ilyen drum and bass, „dárenbéssz” buli volt, amit pont öt éve kezdtünk el, még a Kultiban.
Zúgó fejjel nehezebben koncentrálok, még a nehéznél is nehezebben. Kéne ma leadnom egy treatmentet, megtaláltak a reklámos arcok. Trítment, csodás szó. Az, hogy mi az a treatment, még csak most tanulgatom, de írtam már olyat, ami bejött. Vagyis egy volt, ami bejött, vagyis az első bejött. Amikor tizenöt évesen elkezdtem statisztálni ilyen reklámfilmekben, mindig csodálattal néztem a rendezőt. Menőzik, rohangálnak körülötte, az történik, amit mond. Aztán eltelik tizenöt év, végigjárom a szamárlétrát, de úgy komolyan. Például volt olyan, hogy mínusztízbe ácsorogtunk a Hősökön, valami japán mobiltelefon-reklámot forgattak. Konkrétan csövesek, nyugdíjasok, lébecoló idióták között. Volt ám felhozatal, volt kroásszán meg meleg tea, de pénz az annyira nem volt. Három rongyot kaptunk, tizenkét órára. Szóval eltelik ez a pár év, és akkor ott ülök, mint rendező, és nézem a szereplőket. Menőznek, rohangálnak körülöttük, azt csinálják, amit mondok nekik.
Nem tudom menni fog-e ez a reklámozás. Kivagyok amikor sok embernek meg kell felelni. Meg hadd ne mondjak már, senkinek, semmit. Trítment ba**meg.
Nem tudom ki találta ki, hogy reggel nyolc, kilenckor kezdődik az élet. Itt fúrnak, faragnak, elkezdődött a „ház elektromos hálózatának felújítása”. Lehetne délben is kezdeni mindent, max. egy picit később végeznénk. Nem fontos. Úgy sincs kötött munkaidőm, csak másokat elérni mindenféle ügyben, pffff.
Ezért áll huszonnégy órából egy napom.
Még most is zúg a fülem, a vasárnapi elmebajtól.
Huszonkét óra után pár perccel raktam fel az első lemezt. Huszonháromra már szép számmal voltak jókedvű, a húsvét vasárnapot otthon tölteni nem akaró, táncos lábú emberek a teremben. Ez egy ilyen drum and bass, „dárenbéssz” buli volt, amit pont öt éve kezdtünk el, még a Kultiban.
Zúgó fejjel nehezebben koncentrálok, még a nehéznél is nehezebben. Kéne ma leadnom egy treatmentet, megtaláltak a reklámos arcok. Trítment, csodás szó. Az, hogy mi az a treatment, még csak most tanulgatom, de írtam már olyat, ami bejött. Vagyis egy volt, ami bejött, vagyis az első bejött. Amikor tizenöt évesen elkezdtem statisztálni ilyen reklámfilmekben, mindig csodálattal néztem a rendezőt. Menőzik, rohangálnak körülötte, az történik, amit mond. Aztán eltelik tizenöt év, végigjárom a szamárlétrát, de úgy komolyan. Például volt olyan, hogy mínusztízbe ácsorogtunk a Hősökön, valami japán mobiltelefon-reklámot forgattak. Konkrétan csövesek, nyugdíjasok, lébecoló idióták között. Volt ám felhozatal, volt kroásszán meg meleg tea, de pénz az annyira nem volt. Három rongyot kaptunk, tizenkét órára. Szóval eltelik ez a pár év, és akkor ott ülök, mint rendező, és nézem a szereplőket. Menőznek, rohangálnak körülöttük, azt csinálják, amit mondok nekik.
Nem tudom menni fog-e ez a reklámozás. Kivagyok amikor sok embernek meg kell felelni. Meg hadd ne mondjak már, senkinek, semmit. Trítment ba**meg.
fotó: Valuska Gábor
BTW… A bringámat kéne még elhoznom, valamikor most már. Még mindig Nála van. Közben meg lassan itt a jóidő. Nehéz úgy felmenni hozzá, hogy könnyen jöjjek el. Mindegy, ma lesz a napja, hogy elhozom. Aztán leviszem a kálmánimrébe, egy kis tavaszi felújításra. Én is meg tudnám tisztogatni, de ez olyan mint a kocsitakarítás, urizálok. Ott szépen beállítják majd a fékeket, lecserélik a fékpofákat. Megkérdezem, hátha az én pofámat is le tudják cserélni. Elkoptak. A bringám vázára élettartam-garancia van, vagy hogy mondják. Jó is. Felmegyek vele a János-hegyre, aztán rongyolok le, ami belefér. Akkor jó egy menet, ha elveszítem az uralmamat felette, és csak próbálok korrigálni. Védőfelszerelést nem használok sosem. Abban mi lenne a pláne? Akkor tudnám, ha elesek, van ami megvéd. Úgy eleshetnék. Így meg nem. Még nem is estem.
Szóval ma el kell hoznom a vasat. Majd rácsörgök, meddig melózik, vagy sms. Aztán felmegyek. Aztán majd megint bőgök, mint egy kisgyerek. De majd azt már a bringámon, mert akkor el lehet hazudni. Tudjátok, fújt a szél, bele a szemembe.
Este meg elkezdem összeírni a május elsejei buli fellépőit.
Kitaláltam, hogy legyen egy Moszkva tér buli, mert tíz éve forgattuk. Dzsízüsz, tíz éve? Nagyon durva. Volt hajam még, 90 kiló voltam. Kemény. A főbb stábtagok már tudnak róla, összerántjuk a brigádot egy kis közös ünneplésre. Lesznek majd a T.Baliék is, lejátszák az egész filmzenét, úgysem volt annak idején lemezbemutató koncert. 10 Years After Moszkva Tér Lemezbemutató Koncert! Nincs sok időm már, be is kell hirdetni. Mondjuk voltak már srácok, akik odajöttek hozzám a Gödörnél, hogy hallották lesz ez a party és hogy tényleg igaz?! Szóval terjedget már a városban. Na, összeírom este és csinálok neki egy fészbuk íventet, ott majd mindenki jól meg lesz hívva. Most megyek leviszem a Vándort. …ja, nem is kell, Muter levitte. Végül is az Ő kutyája. Akkor meg benyomok egy fél liter zöld teát, és beviszem a kért Papírrepcsi dvdket a Filmunióba, hadd repkedjenek csak a Föld körül!
Hozzászólás