hirdetés

A bábeli könyvtáros

2008. január 3. - Kelényi Béla

A soha le nem jegyzett, a múlt süllyesztőjébe zuhant gondolatok miféle szöveggé állnának össze? Megszámlálhatatlan variációkká? Még a bábeli könyvtárban is, ahol az ortográfiai jelek valamennyi változata előfordul, véges a könyvek száma; az arkangyalok önéletírásától a saját halálomról szóló beszámolóig. Melyik a leginkább lehetetlen szöveg: a végtelen vagy az idő?
hirdetés

„A lehetséges világok közt egy végtelen könyvtárában élek, könyvek nélkül. A papír, a betű bűnökké lettek, így dekadens szórakozás eszközei...” – írta könyvtáros barátom, válaszként első bejegyzésemre. Ha valaki igazán naplót ír, akkor ő bizonyára. Amióta csak ismerjük egymást, kapom tőle az életébe, sorsába, és az én életembe is bevilágító leveleket. Amikor először találkoztunk, az jutott eszembe széles, egy tömbbe faragott arcáról, hogy: „hallgató ember”. Nem volt könnyű megszólítani. Mintha nemzedékek visszafogottsága, hallgatása gyűlt volna össze benne. Aztán, mint egy szökőár, törtek fel gyors egymásutánban az önvallomások, esszék, levelek, számvetések. Évek óta gyűjtöm a levelezésünk, és csak most jutott eszembe, hogy mindez nem csak az életünknek, hanem a közben eltelt időnek is a lenyomata.
       Mivé lesz a net-galaxisban a napló, mivé változik az írás? Már sokkal jobban tudok írni a klaviatúrán, mint kézzel. Ha túl sokáig kell tollal vagy ceruzával írnom, a szokatlan tartástól hamar elfárad a kezem. Nem tudom, nem is akarom javítani, amit rosszul vagy éppen nem a megfelelő sorrendben írok, nem tudom egy kézmozdulattal kicserélni, átírni a hibás, rosszul megválasztott szavakat. A papíron újra kell kezdenem a kihúzott mondatot, sokszor egész bekezdéseket (ami marad: összefirkált gondolatok kusza útvesztője). Régebben, amikor változtatni akartam egy szövegen, mindig elölről kezdtem írni az egészet, és közben hangosan olvastam, hogy érezzem a szavak ritmusát. És a gondolatok? A soha le nem jegyzett, a múlt süllyesztőjébe zuhant gondolatok miféle szöveggé állnának össze? Megszámlálhatatlan variációkká? Még a bábeli könyvtárban is, ahol az ortográfiai jelek valamennyi változata előfordul, véges a könyvek száma; az arkangyalok önéletírásától a saját halálomról szóló beszámolóig. Melyik a leginkább lehetetlen szöveg: a végtelen vagy az idő?
       Egy Borgesről szóló szócikkben olvastam azt a furcsa, tragikomikus mondatot, hogy amikor 1955-ben végre megkapta a Nemzeti Könyvtár igazgatói állását, már teljesen vak volt. Nem véletlen, hogy könyvtárában a világ igazi megtestesítője egyetlen, finom lapokból álló – ezért lapozhatatlan (olvashatatlan?) – könyv. Hívhatnánk „világháló”-nak is? A barátom ezt írta nekem: „A papír ízűség nekem jót jelent. Ki ír ma kézzel, és ki gondolja azt, hogy a papírjaiból valami megmarad. A papír is elértéktelenedett. Megint kőbe kellene vésni, meg pergamenre írni, hogy ne vágjanak ki annyi erdőt. Amikor ma billentyűzettel valaki a világhálónak ír, vagy ma már nem bűn, sőt vagányság – „ollóz”, gyorsan és spontán fogalmaz és nem ír helyesen, mert meg sem tanulta. Így ha nincs bekapcsolva a gépen az ellenőrző vagy szótárprogram, bajban is van. Vagy a gép vezérelte hibákat követi el, vagyis mechanikus lesz, egyáltalán nem érzékeli a kifejezések közti árnyalatnyi különbségeket.” Ez már egyfajta világtalanság. A levél így folytatódik: „Szóval senki nem próbál úgy fogalmazni, hogy húzni lehessen belőle, mint a papíron. Ez akár jó is lehetne. De nem is akarja még egyszer elolvasni. Ezt a sok különböző ember olvasása helyettesíti. Az internetes oldalak többségén jelenlévő számláló viszont nem is igazi olvasást, hanem valójában rákattintást számlál. És ezért fizetnek. Nem a kidolgozásért, az a rabszolgák és a gépek dolga, hanem az ötletekért, amelyek lehetnek a legőrültebbek, az a lényeg, hogy elsők legyenek, és valaki fizessen érte.”
        A „könyvtárban élő ember”-nek remek esszéket szentelt a barátom. Aztán lassan kirajzolódott, hogy a filológiai pontossággal megfogalmazott mondatok mögött, között valójában a maga élet-folyamát is írja. És számvetést a halott mester-baráttal. Őt csak egyszer láttam szoba-könyvtárnyi birodalmában. Áradt belőle a megszólíthatatlanság, elutasítás. Akkor már kiadta a tibeti halálmeditációkról fordított könyvét. Az előszóban mintha bevezetést, rituálét írt volna ahhoz, ami majd nemsokára vele is történni fog. Találkozik-e még mester és tanítvány az Elágazó Könyvtárak Labirintusában?

Kelényi Béla

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.