hirdetés

A boldog élet

2017. december 5. - Látó folyóirat

Másnap Debrecenben dangubáltam, vártam, hogy Imre értem jöjjön. Ő ugyanis Pestre gurult a Parnasszus estjére, és miattam errefelé kanyarodott dél körül. „Zombik, menjetek haza”, szólt a Honeybeast a kocsiban, de a zombik nem mennek, sorosoznak tovább. - A Látó folyóirat írja a héten a netnaplót, a keddi napot Demény Péter.

hirdetés

A fogorvoshoz megyek. Nyáron, tudván, hogy alkotói ösztöndíjat kapok, megkértem, számítsa ki, hány lejbe kerülne a generálszervíz. Az ösztöndíj vészesen apad, én azonban még reménykedem.

Előtte viszont megírom kéthavi rovatomat a Korunkba. Olivier Bourdeaut és Robert Seethaler regényéről írok, már régóta tervezgetem, csak azt nem tudtam, hol közöljem. Hálistennek a határidők segítenek az ilyen írói dilemmák feloldásában.

Az egyik alsó fogamból letört egy darab, megkérem a hölgyet, előbb azt kezelje. „Az állkapcsom fehéren izzik” (Kányádi Andris idézte egyszer az apját, aki szintén egy lámpa alatt tátogott), három tampon van a számban meg a nyálelszívó, és még a köhögés is utolér. Hétvégén meghűltem, ez a fránya köhögés visszamaradt, és a szárazság irritálja a torkomat.

A hétvége amúgy legendás volt. Debrecenbe kellett mennem felolvasni egy kedves házaspár meghívására egy zártkörű rendezvényre. Mikor igent mondtam, még nem tudtam, hogy az egyesülés hétvégéje, Románia nemzeti ünnepe, hosszú lesz, csütörtöktől kezdődik. Részben szerencsém van, mert többrészes keresgélés után Kolozsvárról egy osztálytársam visz el, aki Egerbe utazik a családjával. Részben azonban szerencsétlenségem, mert a határon két és fél órát állunk, és már csírázni kezdünk valósággal.

A felolvasás elképesztő körülmények között zajlott, én ilyen elegáns és vendégszerető helyen még nem jártam. Tisztaság, tágasság, pódium, mikrofon, álló fogadás, villa a parkban. Szirák Péter igazán érdeklődő kérdéseire válaszoltam, felolvastam, boroztam, és lefeküdtem.

Másnap Debrecenben dangubáltam, vártam, hogy Imre értem jöjjön. Ő ugyanis Pestre gurult a Parnasszus estjére, és miattam errefelé kanyarodott dél körül. „Zombik, menjetek haza”, szólt a Honeybeast a kocsiban, de a zombik nem mennek, sorosoznak tovább. Ezzel szemben én, Imrének örök hála, elérem a hat órás vásárhelyi buszt, este már itthon alszom.

Hétfőn azon töprengek, menjek-e el a jogosítvány elméleti vizsgájának megismétlésére (először elvágtak, állítólag az okos emberek mindig így járnak), aztán végül mégsem megyek, sok a dolgom. Órám van a színin, utána becaplatok a szerkesztőségbe, beszélgetünk egyet Gáborral a Szedd szét!-pályázatról. Középiskolások kerestek meg az ősszel, hogy kiírnának egy közhelyromboló versenyt, mi meg értékeljük a beérkezett írásokat, és tartsunk műhelyeket. Aztán haza. Nem vagyok zombi, de olykor muszáj. Útközben telefonál KAF, megbeszéljük a Kányádi Sándor Prima Primissima díját. Hogy megérdemelte, az nem vitás; a vitás inkább az, ki mit kommentelt a Facebookon.

Hazaérek, még mindig a KAF hangja árad a fülembe. Noémi már otthon van, inti, hogy nem jó cipőt vettem fel. Ő harsány és nevetős, Hugó nyávogós és kényes: egy darab boldog élet.

 

Demény Péter

Látó folyóirat

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.