A családfa – Hományi Péter
2010. november 30. - Írók Boltja
Az Írók Boltja egy nagycsalád. Van öt anyám, három nővérem, két húgom és egy bátyám. Veszekszünk, kibékülünk. Közös a bánat, és közös az öröm. - Hományi Péter boltnaplója.
- 2010. november 30.
Az Írók Boltja egy nagycsalád. Van öt anyám, három nővérem, két húgom és egy bátyám. Veszekszünk, kibékülünk. Közös a bánat, és közös az öröm. A családi titok generációról generációra száll, ami a legfontosabb: a mozdulatot, a mosolyt átörökítjük. A családfánk kibogozhatatlan. Apám számtalan van. Mind más és más. Van jóságos, van szigorú, van sosem látott, és van mostoha. A rokonság ezért is óriási. Olykor a semmiből felbukkannak az amerikai nagybácsik, akik aztán ugyanúgy, ahogy jöttek, el is tűnnek. A nagy ünnepekkor persze mindenkit meghívunk. Ilyenkor dedikálnak, írnak, főznek, esznek-isznak, csevegnek, mi meg gyerekek, csak tágra nyílt szemmel bámulunk, hátha kileshetjük a titkukat.

Nálunk a legfontosabb a könyv, a betű szeretete. Olvasni kötelesség, ezért reggel, délben és este magunkhoz vesszük a mindennapi szöveget. Nem telhet el nap e nélkül, írja a családi kódex, és én őrzöm a hagyományt. Otthon egy falat könyvekkel borítok be, és ahogy a többiektől láttam, nálam is témánként szortírozva, betűrendben sorakoznak a kötetek.

Olvasok. Kezdetben, mint aki éhezik, úgy, később – tanulva a gyomorrontásból – lassan, módjával. Egyre jobban érzem az ízeket, a pompás falatok után elégedetten csettintek a nyelvemmel.

Anyáim árnyékában cseperedek. Hiányzik a családból a férfi. Csak a bátyám segíthet. Levisz a közeli Gieroba. Unikum, sör, aztán egy sztori. Szeretnék olyan lenni, mint ő. Úgy szólni a csaposnak, vagy legalább úgy tartani a poharat, de nem megy.
Egyszer rá akarok hasonlítani, máskor meg valamelyik apámra. Hogy ne gondoljak erre, inkább könyvek közé fúrom a fejemet.

Jön a Karácsony, napról napra egyre több könyv érkezik. Hirtelenjében nem is tudom, melyiket válasszam. Calvino Eleinkjét olvasom, de Carver Kezdők c. kötetével is szemezek. Megjelent újra Céline-től az Utazás, újra kéne olvasni. Aztán ott van Fitzgeraldtól a Szépek és átkozottak. Az Édentől messzét szerettem. Erlend Loe-val is végre meg kéne barátkoznom, most hogy beszerezhetetlen könyvét a Naiv.Szuper.-t, újra kiadták.
Hogy el ne felejtsem mennyi a dolgom, egy füzetbe felírnom mit kellene mindenképp. Aztán majd jövőre módszeresen nekilátok.


Nálunk a legfontosabb a könyv, a betű szeretete. Olvasni kötelesség, ezért reggel, délben és este magunkhoz vesszük a mindennapi szöveget. Nem telhet el nap e nélkül, írja a családi kódex, és én őrzöm a hagyományt. Otthon egy falat könyvekkel borítok be, és ahogy a többiektől láttam, nálam is témánként szortírozva, betűrendben sorakoznak a kötetek.

Olvasok. Kezdetben, mint aki éhezik, úgy, később – tanulva a gyomorrontásból – lassan, módjával. Egyre jobban érzem az ízeket, a pompás falatok után elégedetten csettintek a nyelvemmel.

Anyáim árnyékában cseperedek. Hiányzik a családból a férfi. Csak a bátyám segíthet. Levisz a közeli Gieroba. Unikum, sör, aztán egy sztori. Szeretnék olyan lenni, mint ő. Úgy szólni a csaposnak, vagy legalább úgy tartani a poharat, de nem megy.
Egyszer rá akarok hasonlítani, máskor meg valamelyik apámra. Hogy ne gondoljak erre, inkább könyvek közé fúrom a fejemet.

Jön a Karácsony, napról napra egyre több könyv érkezik. Hirtelenjében nem is tudom, melyiket válasszam. Calvino Eleinkjét olvasom, de Carver Kezdők c. kötetével is szemezek. Megjelent újra Céline-től az Utazás, újra kéne olvasni. Aztán ott van Fitzgeraldtól a Szépek és átkozottak. Az Édentől messzét szerettem. Erlend Loe-val is végre meg kéne barátkoznom, most hogy beszerezhetetlen könyvét a Naiv.Szuper.-t, újra kiadták.
Hogy el ne felejtsem mennyi a dolgom, egy füzetbe felírnom mit kellene mindenképp. Aztán majd jövőre módszeresen nekilátok.


Hozzászólás