Lőn este, és lőn reggel, én felveszem a ruhám, meg a bibliát az ágy mellől. Vajon mit csinált a főnök a hatodik napon (1Móz 1,24)? Ejha, mondta, ahogy széttekintett a részbeni teremtésen, de nagyon jó ez így. Nagyon prímák a csillagok is, meg a bolygók is, meg persze az egek, meg a földek és a tenger. Eddig nagyon jól sikerült minden, s látva ezt, kedvet kapott a további teremtéshez. Hát, gondolta, a meglévő és hozott anyagból meg az ő teremtő energiáiból összeüti az élőlényeket. A barmokkal kezdte meg a csúszó-mászó állatokkal, végül - hab a tortán, bár torta ekkor még nem volt - megteremti az embert, az ő saját képére, férfiúvá és asszonnyá. Hogy lehet ez? - akadok el a Károli-biblia olvasásában. Az Úrnak volt egy női képe is meg egy férfi képe? Akkor hogy is van ez az egyistenhit, meg a személyiség és a világ egysége? Az úr esetleg képmutató? Egy kalandor, aki a kozmosz ligeteiben kamasz angyalokat les meg, s mikor melléérnek szétrántja a ballonját, és ott hol egy női képet mutat, hol egy férfit?
Baj van a teremtő identitásával, de ez a teremtőt egyáltalán nem érdekelte, mert akkor még nem volt identitás, ekként sem a nagy gazdasági, sem a Hamvas-féle világválság nem érte el. Akkor még a feministák se kérdezgették, hogy mért úgy van a Bibliában, hogy “férfiúvá és asszonnyá teremté őket”, hogy mért pont a férfiakat teremti az úr először, mert tudták, hogy az Ószövetség nyelve a héber, és a zsidók fordítva olvasnak, jobbról balra, nem balról jobbra. Úgyhogy az eredetiben az Atya először az asszonyokat teremtette. Ezért volt a történelem kezdeti idejében matriarchális társadalom. (Ezt különben az Engels is bebizonyította a Család, az állam és a magántulajdon eredete vagy valami hasonló című művében.) Szóval a Teremtő nemhogy válságba nem került, mint egy regényíró az utolsó mondat után, nem érezte magát egy tehetségtelen dilettánsnak vagy a többi írótársához hasonló közepes írónak, akit eddig is csak azért jelentettek meg, hogy úton-útfélen szembesüljön a saját tehetségtelenségével, és ujjal mutogassanak rá a zárt- és nyílt körű partikon, hogy na látod, ez az, aki azt a szart írta. Nem, a Teremtő teljesen elégedett volt, jókedvében még egy plusz nőt is teremtett oldalbordából (ld. 1Móz 2,22), annyira ment már neki a teremtés, hogy bármiből tudott bármit csinálni, mint a Rodolfó, olyan volt. Aztán a hetedik napon lazán elfeküdt, hogy kipiheni magát. Nem egyszerűen jó, amit teremtettem - hajtogatta -, hanem “igen jó”. Nem zavarta a sok barom, a sok csúszó-mászó. Sabbat van, slussz - mondta, s hiába erősködött a Sátán, hogy kedves antipólusom, ha még egy műszakot ráhúznál, egy rövidke kommunista-szabbatot, nem sok meló, inkább csak piázgatás a kollégákkal, de azért ezt-azt még benyomva is ki lehetne igazítani. Tök úgy volt, mint mikor a szittya belefárad a családi ház építésébe, állnak a falak, van tető, lent van a padló, szarok én a fürdőszobacsempére, meg a vécéülőkére. És a sok baszogatásra is csak annyit mondott, ha nagy gáz van, majd elküldöm az egyszülött fiamat vagy a Mohamedet, és elrendezik a dolgokat. De bizony hiába jöttek a küldöncök, ami egyszer el van cseszve, az már el van cseszve. Viszont számtalan magyarázat született azóta is a lehetséges világok leglehetségesebbikéről (Garaczi), hogy megindokolják, miért kell nekem elhagynom az ágyat, s végigcipelni magamat a napon. A szórakoztató világmagyarázatok örökösen azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy valamit majd megért az ember, de nem ért meg semmit, s ha mégis, akkor már biztos, hogy késő.