Ez a hétfői termés például a szombatból szívja a naftát, ereje, íze, sava, mégis a vasárnapban van.
Ezért aztán előbb arról írok, hogy a szombat délután szomorú gyerekcsináló idővel fogad, orrba-szájba köd, köd és köd, alig tudok hazakeveredni Szegvárra, édesanyám bizonyos "Bajor vendégmarasztaló” fantázianevű étket igyekszik vacsorára összeállítani, a friss Nők Lapjából vadászta ki a receptet: Jénai-tálba ágyazott, ropogós füstölt sonka, hordós savanyú káposzta, tejszín, almaszeletkék, száraz, savanykás fehérbor, szemesbors, babérlevél, és két darab macskapöcsű, kegyetlenül erős paprika. A befektetés tetemes, ami - hogy divatosan mondjam - az ár/érték arányt illeti, egyszóval a végeredmény igazából alulmúlja várakozásainkat, miközben falatozunk, eszembe jut, hogy néhány hete vezettem estet itten a Nők Lapja szerkesztőségének, igen korrekt volt, Szekeres P. Mónika szerkesztőnek ráadásul becsületes csabai férje van, ismeri az ital és a sonka szentségét, hogy ilyen bajor izébe nem pazaroljuk el, a publikálás felelőssége, lányok!, ti nem akármivel szórakoztok itten, én azt írok, amit akarok, de az étel no és az ital; hát az nem játék.
Az este végül kiegyenesedik, az ijedtséget jó pár kör házi pálinkával maratom le az unokatesóméknál, heringsalátát vacsorázunk (én, ugye, másodszorra étkezem az adott napszakban, most sem kezdem meg a fogyást, Istenem!), savanyított hering, könnyű joghurt, lilahagyma, hajába főtt krumplival, aztán meg sör és megint pálinka, csekélyke vicces dohány is előkerül, de száraz és öreg, inkább hagyjuk a fenébe, később mégis az identitásképző erőkről beszélgetünk, ami bizonyosan annak a jele, hogy magunktól sem vagyunk normálisak.
Vasárnap hajnali hétkor csörög a telefon, nagymamám sírós és dacos hangon üvölt a telefonba (ösztönösen kiabál, hogy halljam "ott a messzeségben" én is...), azt  ígértem délelőtt jövök, már mióta várnak, akkor most mi van, már nem is megyek? Azt kérdezem, hogy akad-e még néhány percem délig, ha igen, akkor lezuhanyoznék, és tényleg uzsgyi. A macskát leterelem az arcomról, ahová föltelepedett, miközben az igazak álmát aludtam, aztán megpróbálom rendbe szedni magam, nem megy egykönnyen; jó anyám már régen nincsen otthon, szakszervezeti fundamentumon vasárnap is dolgozik, de csak estig, akkor, ha akar, hazajöhet.
Nagyapám a vasárnapi újságot dicséri, megkapta Medgyessy, mondja, "sok igazság" volt benne, kezdené, de észrevétlenül elterelem a szót másra, később azonban mégis visszakanyarodunk, megtudom, mit gondol LenemÍromanevét a gyűlöletbeszédről, nos, érdekes. Aztán az írott sajtó szemléje következik, a Szabad föld ezen a héten "nem olyan jó", sőt, a fiúk az utóbbi idők leggyöngébb lapszámával rukkoltak elő, nagyapám egy kis szünetet tart, egyetlen cikk sincsen benne Trianonról. Átlapozom a világlapot, valóban égető a hiátus, nem tudom, hogy fordulhatott ez elő, érzem, hogy elfut a pír, fejek fognak még ottan hullani ezért.
Vasárnap este egy egészen jó összeállítást ad a királyi kettes Gion Nándorról, kicsit sokat beszélnek az úgynevezett pályatársak, sokkal jobb maga Gion, és talán túl nagy hangsúlyt kap a Virágos katona, aki nem ismeri Giont, azt hiheti, nem is írt másik könyvet, vagyis hogyne, hiszen látjuk a borítókat, de azok nem fontosak. Igaz, hülye vagyok, aki nem ismeri Giont, nem nézi az adást.
Különben meg kész az új Bárka, de még várunk, mert tíz éves tartalommutató lesz ránejlonozva hátulra, mint egy kis hátizsák, embertelen erős összeállítás a negyvenéves Gyulai Várszínházról, Dobák, Zappe, Elek; Szilágyi Zsófi Parti Nagyról, Nagy Bogi Kiss Ottóról, és még ezer érdekesség, az írókat nem sorolom, mert ha egyet is kihagyok, baj lehet belőle.
Ma este meccs van, kegyetlen derbi a becsületért, a hovatartozásért, az életért, az ötven éves hat-háromért, a kezdés a dicsőséges hat-három emlékére, és mert így vagyunk beosztva, hattól, ma biztosan beledöngöljük az úgynevezett "Tízes" iskola tanárikarát a parkettába. Sportember két dobozka sörnél többet nem visz magával, játék után nem dohányzik, pálinkát csak zuhanyzást követően fogad el, legföljebb háromszor nyel, és józanul, fáradtan teker haza. 
Ehhez fogom tartani magam.