hirdetés

A jelenlét munka!

2007. november 4. - Kozák (Ignác) Tibor

Nem tanítottak meg minket kérdezni, mert ha egy gyerek kérdez az iskolában, intőt kap, hogy miért zavarja meg az órát. Ha otthon kérdez megpróbáljuk mesével vagy viccel elütni! De az élet nem mindig mese, vagy arra hasonlító történet. Leginkább dráma, abból is az abszurdhoz vagy szürrealistának nevezett ábrázoláshoz áll legközelebb.
hirdetés

 

A jelenlét munka!
gondolat az Artpoolból

 
Gyásznap. Ötvenegy éve volt legutolsó forradalmunk. Keveseket felemelt, másokat porba taszított. Százezrek menekültek el és jött Kádár. Ócska kis zsarnokként. Valahogy nem megy nekünk a nagystílűség vezetői szinten sem. Ezzel együtt a párbeszéd sem. Nem tudunk erről az időszakról sokat, valahogy nem mesélnek nekünk erről a rokonok.
     A tegnap tévesen Szentjóbynak tulajdonított idézet Altorjai Sándoré. A tévedéseink kezelésére egyetlen bevett hazai módszert ismerünk: a szőnyeg alá söpört gondokat, s a szőnyeggel együtt kidobjuk. Mindig van egy korábbi eset, amikor a másik tévedett!
     Én sem vagyok jobb a Deákné vásznánál, így kérek nyilvánosan elnézést az elmaradt fűnyírásokért és többiért Lacibá. Nincs mindenre válaszom, de tegnap naplót írtam.
     Sajnálom azokat, akiket a határon túl nem kezelnek magyarként. És tévedhetek, de itt élek Pesten, viszonylagos nyugalomban. Nagyon valószínű, hogy nem jól látom helyzetüket, ezért hibás döntéseket is hozhatok, ha egyes esetekben szavazok vagy akkor, ha nem szavazok! 
      1956-ról édesanyám akkor 11 évesen annyit mesélt, hogy sokat kellett dolgoznia. Sajnálom, hogy annyi ember feleslegesen meghalt a második világháborúban, és senki nem lehet ugyanaz Auschwitz és a holokauszt borzalmai után. Bocsánatot kérek! Tudom ez csak egy gesztus marad, de mégis ezekre a sorokra írhattam volna mást is. Idemásolom tehát pontosan az Altorjai idézetet:
     „Ha magamat átalakítottam, átalakítottam a világot – világ egy ponton átalakult.”
     Változom!
     Mindenkinek ajánlom FeLugossy Laca performace-munkáit, amiből a legutolsót a JAK táborban láttam, ahol azt ismételgette: Most civilizált vagyok, most nem vagyok civilizált! Most civilizált vagyok, most nem vagyok civilizált! Most civilizált vagyok, most nem vagyok civilizált! Tanulságos dolog milyen könnyen kibújunk a nagyon nyugati, ettől máris civilizált bőrünkből. Elég vezetni Pesten.

A legutóbbi közös bakink, hogy a Bartók híreiben bemondott Olaszországról szóló tudósításban többször csak románoknak emlegette a hírfelolvasó azokat az embereket, akiket mindenképpen megilletett volna a román állampolgár pontos és korrekt kifejezés. Ezért én kérek elnézést! Közben érzem, sokszor megpróbáljuk feldolgozni a történteket: a most az Ernst Múzeumban látható GPS kiállítás jó példa erre, egy sikeretlen akcióval, amikor a Király utcát táblázták végig: Elfogadnál egy romát szomszédnak? – állt több nyelven a táblán, s próbált reakciót kelteni az emberekben. A hatás röviden annyi, hogy a polgármesteri hivatal itt minden rendben címszóval leszedette. Vagy a Ludwigban zajlott „kínai piacosos” kiállítás Chi Penggel, aki képsorozatával értéket hozott Magyarországra, sztereotípiákat bontogatva. Vagy kétévente a női antológiák megjelenése nálunk.

Valahol a gyökereinkkel van baj, az alapoknál, ahol az egész európai kultúrkörbe beégett a bűntudat. Vagy a nem tudok eleget és nem is tudhatok! A bűntudatunk azonban sokszor megcsal minket! Vagy egyszerűen nem veszünk róla tudomást és a többiekre hárítjuk felelősséget! Biztos részeg, azért fekszik az utcán. Kicsi korban kezdődik minden. Nem tanítottak meg minket kérdezni, mert ha egy gyerek kérdez az iskolában, intőt kap, hogy miért zavarja meg az órát. Ha otthon kérdez megpróbáljuk mesével vagy viccel elütni! De az élet nem mindig mese, vagy arra hasonlító történet. Leginkább dráma, abból is az abszurdhoz vagy szürrealistának nevezett ábrázoláshoz áll legközelebb.
     Amikor őszinte akarok lenni, cserébe sokszor agresszívnek és kibírhatatlan tartanak, aki mindenkinek szeret tanácsokat osztogatni. Közben csak nem érdekel a 'sok a munka' önsajnáltató panaszóda. Nem veszem halálosan komolyan a munkámat, életbevágóbb egy beszélgetés, egy izgalmas könyv, egy jó színházi est, amiből olyan kevés van nálunk. Nem kötelező mindig tapsolni! Ami nem tetszik hagyjuk ott! Nem azért, mert nem értünk valamit, hanem azért, mert felismerjük, hogy rossz! De, hogyan kritizáljam azt, amihez nem értek annyira, kérdeztem a Pázmányon. Lackfi János költő válasza: Nem vagyok tehén, de a szar szagát érezem.
     Azt sem tudom mennyire féltsem Svejket a kötelező olvasmánnyá válástól. A középiskolai magyartanárokról van a legrosszabb képem kivéve K. J. A. - pont ezért - ma már ex-középiskolai tanár. Félek, hogy a lényeg, a szabadság és a felismerés élménye elveszik. Írtam erről egy kissé felesleges szakdolgozatot, hogy a közép és főiskolák elvégzése után veszíti a legtöbb érdeklődőt az olvasás. Pont ott! Amikor minimum 12 év szól arról, hogy megszeressük az irodalmat! Őszintén, nem kedveltem a középiskolai kötelezőket, nehezen is vergődtem át rajtuk, közben hetente hordtam haza történelmi és egyéb regényeket, fél tucatot. Ma is szívesebben olvasok akkor már Merlét, Vonnegutot, de nem kedvelem annyira a Bajnokok Reggelijét. Imádom Douglas Adamst „Ne ess Pánikba” mondatát az egész országban ki lehetne táblázni. Egyben bevezetném csütörtökönként a világvége várást, ha pedig nem jönnek az űrhajók, akkor örülni annak, hogy az élet szép és a Napkörüli utazás évente ingyenes!
     Bocs, hogy élek!

Kozák (Ignác) Tibor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.