hirdetés

A kapirgálás mámora

2010. március 25. - Bazsányi Sándor

Mindenesetre bizonyos, hogy másképpen érdekes, másért fontos az embernek a lajhár, mint mondjuk a disznó.
hirdetés

Meghallgattam ma egy előadást a művészet mámoráról, arról, hogy Nietzsche ezt hogyan látja. Rövidtávú emlékeim szerint az előadó  szerint Nietzsche szerint az állat közvetlen és összpontosított létélménye (de hát azért ezek eléggé emberhez kötött fogalmak, hogy ’élmény’, hogy ’lét’…) volna a művészettapasztalat ideális formája. A mámorosan kapirgáló tyúkok, mondjuk. Vagy ahogyan az állatok mámorosan ráéreznek a tavaszra. A bogarak, a gyerekek, a napvilágra.

Kevés gondolkodótól, írótól tudom elfogadni az ilyen kemény szavakat, hogy az emberi lehetőségek csúcsa az állati mélység. Ha már tényleg mindenáron ebben a koordinátarendszerben gondolkodunk, ahol ’magasság’ is van, meg ’mélység’ is. Szinte szédülök. De mondjuk Nietzsche állathasonlatai mindig is tetszettek. Vagy Rilke hattyúja, párduca, miegyebe. Vagy például Kafka állatos tanmeséi. Az emberlelkű féregről (vagy féregtestű emberről), no meg az ambiciózus majomról, vagy éppen Odradekről az Egy családapa gondjából, aki/ami nem is ember, de nem is állat, és még csak szellem se, hanem valami ismeretlen eredetű lépcsőházi cérnalény. És milyen jól jönnek az állatok időnként metaforának; ahogyan például az Európa Kiadó énekli: „Bébi, bébi, te nyomorult állat…”; meg hogy: „Már nem ember, még nem állat…” Vagy zenekarnévnek: Animals, Adam and the ants… Egyszóval, nagyon jól tudja hasznosítani az ember az állatot, az állatokat. Tulajdonképpen minden állat haszonállat. Mint ahogyan meg minden ember haszonélvező.

Hegel például úgy véli, hogy csakis olyan természeti jelenséget, azon belül állatot szabad a művészetekben hasznosítani, vagyis ábrázolni, amelyhez valamilyen szellemi izé rendelhető. Mint ahogyan az oroszlánhoz a bátorság eszméje. A lajhár eszerint nem ábrázolható, mivel csak egyszerűen, mindenféle szellemi izé nélkül: lomha, lusta és lassú. Persze – noha minden tiszteletünk a nagy tizenkilencedik századi birodalmi filozófusé – hallhattunk harangozni a lassúság, a lustaság dicséretéről. Meg nyilván nem dobná senki szemétdombra Goncsarov Oblomovját, csak azért, mert a bölcsészkaron kötelező olvasmány volt Hegel esztétikája. De nem is kell nagyon elszimbolizálni a lajhárt ahhoz, hogy meglássuk létezése arányos szépségét, amelyből mi, emberek is tanulhatunk. A lajhárról – szemben az oroszlánnal – nem mi mondjuk meg, hogy milyen, hanem éppenséggel a lajhár mutatja meg nekünk, hogy milyenek nem vagyunk mi.

Szerencse, hogy a magyar nyelvben van külön szavunk az állatra és a tulajdonságra: ’lajhár’ és ’lustaság’ (vagy ’lassúság’). Nem úgy az angolban, ahol a ’sloth’ szó jelenti ezt is, meg azt is. Ami ugyanakkor nem baj, sőt. Hiszen a ’sloth movement’ kifejezés éppen arra utal, hogy a lassúság, a megfontoltság manapság oly ritka erényét éppenséggel a lassúk lassújától, a lajhártól tanulhatjuk el; például úgy, hogy csatlakozunk a róla elnevezett nemzetközi mozgalomhoz. A lajhár ugyanis egész életében nem csinál egyebet, mint hogy egyfelől állhatatosan eszi, másfelől ürülékével táplálja a fát, amin él. És nem veri nagydobra, csupán teszi a dolgát a maga zárt ökorendszerében: eszik, emészt, alszik, lemászik, ürít, felmászik, eszik, emészt, alszik… A felületes szemlélő számára ez a lustaság vegytiszta formája. Amivel meg az a baj, hogy a ’lustaság’ megint csak emberi fogalom. Mert mi volna az értelme annak, mi lehetne az oka annak, hogy egy állat, úgymond, lusta. Elkényeztették a szülei? Világnézeti válságba került? Szerelmi bánata van? Alkatilag melankolikus? Túlképezte magát, és belefásult?

Mindenesetre bizonyos, hogy másképpen érdekes, másért fontos az embernek a lajhár, mint mondjuk a disznó, amelyről meg József Attila mondta ki a fokozhatatlan, velejéig emberi, tán túlságosan is emberi bölcsességet: „Még nem volt olyan disznó, ki elájult, / mikor meglátta a moslékos vályut.”
 

Bazsányi Sándor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.