hirdetés

A kritikáról, az emberről és az alkotóemberről

2008. szeptember 24. - Barok Eszter

Nyilvánvaló, hogy a téma (értsd: kritika) mindenkit izgat valamilyen szinten, aki bárminemű alkotótevékenységet végez (vagy éppen csak nóném firkász-wannabe, mint például jómagam). És persze az is adja magát, hogy még a fentiekben idézett fényharcos mestert is megmozgatja a kérdéskör – máskülönben nem fecsérelne időről időre több bekezdést annak taglalására, mennyire nem érdekli, ha szidják.
hirdetés

Paulo Coelhót például cseppet sem zavarja, hogy a kritika mélyen megveti vagy éppen szenvedélyesen gyűlöli „az irodalom olcsó ipari hulladékának” titulált műveit. A 61 éves dél-amerikai szerzőről lepereg minden irodalomtörténeti elmélkedés: „Elégedett vagyok az életemmel, imádom a munkámat, a feleségemet, gazdag vagyok, és a világ minden részén jártam már – írja blogjában a minap. – A kritikusokról meg az a véleményem, hogy szinte mindegyikük író akart lenni, de aztán nem jött össze nekik a dolog. Nekem viszont igen. Akkor meg, miről beszélünk?" Tényleg, miről is?
 
Nyilvánvaló, hogy a téma (értsd: kritika) mindenkit izgat valamilyen szinten, aki bárminemű alkotótevékenységet végez (vagy éppen csak nóném firkász-wannabe, mint például jómagam). És persze az is adja magát, hogy még a fentiekben idézett fényharcos mestert is megmozgatja a kérdéskör – máskülönben nem fecsérelne időről időre több bekezdést annak taglalására, mennyire nem érdekli, ha szidják.
 
Az ember hiú, és természeténél fogva szereti, ha szeretik. Az alkotóember pedig maximalista és örökké elégedetlen, ahogy Márai is írta: „kétely, tapasztalat, sok kísérlet megzavartak már, sokat tévedek s állandóan elkísér munkámba a feladat felelőssége, s a bizonytalanság, kínzó elégedetlenség, melyet képességeim határának ismerete tart ébren bennem”. Az én homlokomon is ül egy nagyszájú, cinikus mester, aki soha nem elégedett a tanítvánnyal, aki én vagyok. Elég jó tehát szinte soha nem lesz a mű – akkor pedig mit várunk attól, aki szakmájánál fogva hivatott ízekre szedni munkánk gyümölcsét?
 
Az „emberről” is beszélhetnénk most nagy általánosságban, de fókuszáljunk inkább az „alkotóemberre” pár mondat erejéig. Rengeteg művészbarátom van, akik folyamatosan szenvednek az őket ért kritikák miatt. A napokban rájöttem valami nagyon fontosra ezzel kapcsolatban. Valójában kétféle kritika létezik:
 
a, reális kritika (objektív kritika persze nincs, a kritika műfajából következően szubjektív, véleményközlő műfaj, viszont létezik konstruktív, szakmai rálátással, civilizált hangnemben megfogalmazott bírálat);
b, öncélú kritika (zömében fröcsögés, amit irigység, frusztráció vagy éppen csak a cikkírói becsvágy hívott életre. Ezek általában kizárólag a negatív dolgokra összpontosítanak, holott szélsőségesen jó vagy rossz eleve csak a romantikus regényekben fordul elő, a valóságra nem jellemző ez a felállás).
 
Ahogyan ezen tűnődtem, be kellett látnom, hogy a saját munkáimat érő kritika fogadtatását is ez a két kategória határozza meg:
 
a, A reális kritika csupa olyan felvetést tartalmaz, amit ÉN MAGAM IS PONTOSAN TUDOK. Hiányosságok, túlzások, elkapkodottság, felületesség, kisiskolás fordulatok, vontatott modorosság, satöbbi. Ha ezekre a problémákra valaki felhívja a figyelmemet, valószínűleg nem tapsikolok örömömben, viszont nem is veszem személyes sértésnek, mivel tudom, miben és hol van igaza, a személyes kommentár pedig mindig konstruktív és hasznos.
b, Az öncélú kritika ezzel szemben csak személyes, emberi minőségemben érinthet fájdalmasan, „alkotóemberként” azonban egy négyzetcentiméternyire sem kell komolyabban venni, mint a kritika amatőr kistestvérét, az olvasói levelet.
 
A dilettáns biztosra tudja, hogy zseniális, amit csinál, és minden őt érő kritika eredendően csupán a második kategóriába tartozhat. Akibe viszont szorult némi szakmai alázat és reális az önképe, világosan látja, hogy még a fasorban sincs ahhoz képest, amit munkával és odafigyeléssel kihozhat magából, tehát kussol és dolgozik. És ha valóban szerelmes, előbb-utóbb el is jut arra a szintre, ahová elhivatottsága szólítja.

Barok Eszter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.