„Együnk valamit, Tibi bá’, amíg megfő a gulyás. Virsli jó-e lesz?” A Tibi kezéből kiesik a spakni. „Nekem te ne melegítsél virslit, akkor én inkább nem is eszek. Mért, mért. Mit mért? Azért mert még holnap is dolgozni akarok. Láttam én, miből készül az. Zsákból készül. Tisztára mint a cement bazmeg, olyan. Egyik zsákból egy kicsi meg a másikból, azt kész. A Spektrumon láttam a tévébe, hozzábasszák még a jégkását, azt kész. A Kádár-rendszerbe finom virsli volt, nyolcvan százalék hús, abban nem volt jégkása bazmeg. Ezek a mostaniak meg, totál felfújódtam tőle egyszer, belémpüffedt a szója bazmeg, vagy mi. Láttam is múltkor egy építkezésen, ilyen százötven kilós manusok, azt fogyóznak. Nézem, mit esznek ebédre, hát virslit nagy fazékból, azt isszák rá a szódát, mondtam is nekik, hogy ne fogyózzanak, inkább ne egyenek virslit.” „Ne oltsál, Tibi bá’, milyen jégkása?” „Én amit mondok, azt nem kell megenni, Ricsikém. Nézzed akkor a mónikasót meg az átverést. Én már csak tudom, bazmeg, tudod mennyi könyvet olvastam én, hát vagy kétszázat évente.” „Te, Tibi bá’, nem lesz az túl nagy oda?” – mutat a Ricsi egy elálló sarokkőre. „Ne szóljál bele, Ricsikém, mer’ nem értesz hozzá. Ha értenél hozzá, akkor azt mondanám, hogy tudsz, de nem értesz hozzá. Na, pihenek egy kicsit, felvágom a húst, adjad.” Nekilát a Tibi, öklömnyi darabokat gincsol a húsból. „Apróbbra vágjad, Tibi bá’, bazmeg, hát hogy néz ez ki?” „Életlen szar ez a kés, az van.” „Nem életlen. Mért életlen? Ne beszéljél hülyeségeket, Tibi bá’, nagyon jó kés az.” „Egy tányér leves, egy hús. Jó az úgy, nem?” „Levesbe? Menjél inkább, fejezd be azt a sarkot.” „Ne levesezzél nekem most, Ricsikém, egyem a dundádat, ne levesezzél. Tudtam én, hogy itten ma izé lesz, hóka-móka, bábszínház, Ricsikém. Meg amúgy is, mit kafancolsz azzal az olajjal. Én disznózsírral főzök, olajat csak akkor, ha szorulásom van.” A Tibi közben visszavackolódik a teraszra és elkezdi felszedni a csálé sarokkövet. „Na, a munka hadának lépte dobog itt, bazmeg. Voltam ’80-ba Amerikába, ott olyat köveztünk, hogy beszarsz. Itthon meg Szentmihályon dolgoztam tavaly valami skótnál, felhúztam neki egy baszom nagy kéményt, azt mondtam neki, hogy ezt még lekenném étolajjal, mer’ attól lesz jó. Kérdezte, mennyi kell, mondtam, húsz liter, azt lekentem háromból, a többit meg hazavittem. Nincs rosszabb a skótoknál, bazmeg. Tényleg, azt hallottad, Ricsikém, hogy Kínába is innen viszik a tehéntejet? Jászapátiból.” „Hát sokat számít Kínában az a kis tej.” „Sokat számít, sokat számít, azért viszik, mert tudják, hogy ez jó. A kínaiak rafináltak bazmeg, nekünk meg eladják a mocskot.” „Egy sört vagy bélizt iszol, Tibi bá’?” „Ez mi ez a béliz? Ja, az a krémes, anyám is csinálta ezt a Női Szeszélyt, amíg élt, olyan volt, mint a pudingos lófasz. Nem kérek én olyat. Olyan íze van, mint a rúzsnak, akinek van ízlelése, az tudja. Egy sört adjál, ha magyar. Bár mi magyar már itt, mi? A gulyást is valami külföldi csórikám védette le, asszem, valami svéd. A múltkor, akiknél dolgoztam, azok voltak nyaralni Szeselen vagy hol, azt mondták, hogy lehetett ott gulyást kérni az étterembe. Na, ki is próbálták, de idefigyelj, tele volt bazmeg ananásszal az a gulyás, aszonták, meg halak úszkáltak benne. Hát milyen egy világ ez, mi? A nők is milyenek már? Voltunk a nyáron a strandon, azt nem láttunk egy jó nőt se. Felöltözve, az már igen. Vannak ezek a seggemelős gatyák, ott van a seggük a hátukon, az elég jól néz ki. De ha levetkőznek, akkor már szar az egész. Jut eszembe, azt tudtad, hogy egyedül Magyarországon van olyan, hogy visszahegesztik a szűzhártyát? Jönnek ide ezek az arab csajok tanulni, négy-öt év, tudod, azt mennek vissza, de ezeknél az araboknál ez úgy van, hogy ha nem szűz a nő, akkor berakják egy zsákba, azt a folyóba dobják.” Szisszen a két dobozos sör, csettintenek az első hosszú korty után, állnak fejcsóválva a teraszon. A sarokkő már úgy marad. A Tibi összegyűri az üres sörös dobozt. „Na, akkor készen is vagyunk, mi? Most fotózzál le, Ricsikém, legyen egy ilyen dolgozós-bográcsozós fotóm, mer’ lehet, hogy jövő nyáron már nem ismersz meg vagy mondjuk addig meghalok.” Ekkor lépek ki az ajtón, mutatja nekem a Ricsi büszkén a Tibit: „A ma élő legnagyobb kőműves Magyarországon”. „Az egyik.” – teszi hozzá a Tibi. Szerényen mondja, félrenézve közben. „Öntsél még vizet a gulyásra.”

 

Zene: Radiohead: No Surprises