A neveket majd megváltoztatom
2006. április 5. - Vámos Miklós
Javíthatatlanul szűz vagyok – aszcendensileg. Akik sikítófrászt kapnak az asztrológiától, kérem, e bekezdést barátságosan ugorják át. Akik sikítófrászt kapnak tőlem en général, azoknak nincs instrukcióm. Anyway. (Az idegen szavakat a korrektúrában biztosan kihúznám. Vagy magyarítanám. – Naplót ne korrektúrázz.) Szóval.
- 2006. április 5.
Tegnap ígértem, beszámolok az esti író-olvasó találkozóról (Műegyetem, Schönherz kollégium). Ez nem állít nehéz feladat elé. Le kellett mondanom. Környékünkön az árhelyzet miatt már majdnem minden utat és utcát lezártak. Amikor valaki autóval akar idejönni, a rendőrök föltartóztatják, csak akkor engedik be, ha nagyon erősködik, hogy itt lakik. Egy szomszédomnak azt mondták, akkor sem. A rendőr azt javasolta, tegyen egy nagy kört, s iparkodjék hátulról behajtani, „hátha az ott posztoló kollégának lágyabb a szíve.” Tegnap koradélután tértem haza, kétkedő arcot vágott a biztos úr, mintha nem hinné, hogy otthonomba tartok. Gumishoz kellett mennem, az egyik kerekem, vélhetőleg parkoláskor, nagy ütést kaphatott járdaszéltől, citromnyi dudorba rándult az anyag, érezhetően robbanásveszéllyel kecsegtetve. Az ismerős mester – mindig nála cseréltetjük a télit nyárira és viszont – szerencsére nyitva volt, noha a kuncsaftok csupán tekervényes kerülőutakon juthatnak el hozzá. Vetett egy pillantást a daganatra, s azt mondta: több mint életveszélyes. Eltűnődtem, milyen az. Mi több az életnél? A halál biztosan nem. Talán két élet. Négy élet. S így tovább.
Javíthatatlanul szűz vagyok – aszcendensileg. Akik sikítófrászt kapnak az asztrológiától, kérem, e bekezdést barátságosan ugorják át. Akik sikítófrászt kapnak tőlem en général, azoknak nincs instrukcióm. Anyway. (Az idegen szavakat a korrektúrában biztosan kihúznám. Vagy magyarítanám. – Naplót ne korrektúrázz.) Szóval. Vízöntő Napom mintha kevésbé érvényesülne, mint szűz meghatározottságom. Ezért örökké optimalizálom mindennapjaimat. Ha valakivel megbeszélek egy találkozót valahová, igyekszem elé és mögé szervezni más programot, lehetőleg ugyanarra a helyszínre. Vagy legalább azonos kerületbe. Minek annyit autózni? Vásárlási szokásaim is ehhez idomulnak, ha nadrágot veszek, és tetszik, rögtön kettőt kérek. Akárha attól félnék, a jövő héten – hónapban, félévben – már nem lesz. Többé soha nem lesz. Tetszetős indoklás volna, hogy a szocializmus nevű izében nőttem föl, s azért. Tartok tőle, ha Párizsban születek ezzel az egyéniséggel, ott is ilyesféleképpen működnék. Tudták Önök, hogy a Marks és Spencer (ifjúkoromban Marx és Engels-nek becéztük a londonit) áruházakban minden egyes csípőmérethez három-négy nadrághossz gyártódik? Életemben először vásároltam nadrágot (kettőt…) anélkül, hogy föl kéne hajtatnom.
Optimalizáló szenvedélyem miatt mára három találkozót beszéltem meg az Angelika presszóba. Tizenegyre, fél egyre, kettőre. Köztudott, mit tett a Duna időközben a Margit- és a Lánchíd közötti rakpartszakasszal, az alsó után a fölsőt is lezárták, talán időközben a mélyebben fekvő Angelikába is betört a víz, nemcsak a metróba. A találkákat a jövő hétre halasztottam. Így többé-kevésbé egész nap itthon maradhatok. Leszámítva, hogy ED-t (sosem szerettem a feleségemnek nevezni, mostanán még kevésbé) beviszem az ELLE magazin szerkesztőségébe. Pontosabban vele megyek, kérte, hadd vezesse ő az én autómat. Valamiképp úgy alakult, hogy ezt a Volvót az elmúlt hétig soha nem vezette. Korábban a Nissan Micra volt az övé, a gyerekek kedvéért lecseréltem egy Opel Merivára, abban vannak az Isofix gyerekülések, és a hátsó kombiszerű csomagtérbe Rainer Maria Rilke, a csupaszív fekete kutyaállat is beköthető. Ott imbolyog menetközben búsan, mert a póráz nem engedi, hogy a nyakunkba másszon. Tomit, a nimfapapagájt még nem szállítottuk.
Végre volt bátorságom kinyitni elizélt – vagy inkább félreizélt – regényem file-jait. Vagy kétszázötven flekk. Asszem egy sort sem használok belőle. Átolvasás után bepakoltam a szövegeket egy új mappába, melynek azt a nevet adtam: RÉGI. Nagy nekibuzdulással tiszta lapra megírtam a következő változat első bekezdését. Persze, változni fog, talán ki is marad. Pszichoanalitikus okból idemásolom.
Hátha segít, hogy belevessem magam.„T, ha csak tehette, a Délibáb utca felé kanyarodott. Ott nőtt fel. Ha felnőtt egyáltalán. Mindenesetre ott töltötte élete első tizenkilenc évét. A gyomra vérlabdává kanyarodott, amikor a kocsi a kereszteződéshez érkezett, ahonnét már látta az emeleti teraszt. Az ő idejükben soha nem volt ilyen világítós fehérre festve. Az igazat megvallva, semmiféle festésre nem emlékszik. Persze, mert mi szegények voltunk. Az anyja mondogatta ezt. Tudod, édes Öcsikém, mi szegények vagyunk. Mennyit hozhatott össze a papa és a mama havonként? Számok villogtak az agyában, olyasfajta eredményjelzőn, amilyet a Népstadionban látott, gyerekkorában. Hiába villogtak, ahhoz túl homályosak a körték, hogy elolvashassa az összegeket. Mintha a papa hatvannyolcban lépte volna át a kétezres álomhatárt. Vagy nem?”A neveket majd megváltoztatom.
Hozzászólás