Nem tudom, miért, de hajnali öt óra tizenhét és én fönn kukorékolok. Még a kutyák sem ugatnak ilyen korán. Szokásos késői időben dőltem pedig ágyba. De ha már így van, legyen öt óra tizenhét az újabb időutazás kezdete...

Öt ember várt az El Pasó-i repülőtéren: Twain, Jonathan, Paul, Belinda és Claudia. Tiszta izgalom volt mindenki. Fogalmam sincs, élnek-e magyarok Texas ezen vidékén, de ez az öt ember még biztos nem találkozott eggyel sem feltűnésem előtt. Jonathan hívott meg, aki egy irodalmi folyóirat szerkesztője a világhálón. Két felolvasás három nap alatt, éppen kellemes. De előtte: - Gábor voltál már Mexikóban? - Még nem. - Nincs kedved átmenni? - Miért, hol vagyok?
Kiderült - és akkor most lehet tudatlannak nevezni -, hogy El Pasó az un. hármas határ közvetlen közelében van Texas dél-nyugati sarkában, egy ugrásra Új Mexikótól és Mexikótól. Átsétáltunk a hídon Juárezbe. Döbbenetes a különbség a két város között. El Pasó egy unalmas, döglött hal Juárezhez képest, ahogy később ez be is bizonyosodott. A mexikói határvárosban eszméletlenül pörgött az élet. Rengeteg helyi lakos és rengeteg amerikai turista. Olcsóbb minden. Ha már itt, bedobtam három Margaritát pillanatok alatt. A város, igaz, még annyira sincs kiépítve, mint legnyomorúságosabb amerikai kisebb társai, viszont él, lüktet, pezseg. Minden kocsmában Mariachi band (mexikói zenekar, sok rézfúvóssal és két-három gitárossal). Amikor visszasétáltunk a hídon, feltűnt egy kis erecske valami hatalmas betongödörben. - Mi az? - kérdeztem. - Az a Rió Grande - felelte szomorúan Claudia, a mexikói lány. - Tönkretették. Innen vitték Kaliforniába a vizet és ez a kis csorgadály maradt.

Közben kiderült, hogy Belinda és Paul vendégszeretetét fogom élvezni itt-tartózkodásom alatt. Jól tartanak, ez kétségtelen. Másnap délután elindultunk a könyvtárba, ahol egy költészeti workshop levezetése várt rám. Tíz-tizenöt költészet iránt érdeklődő középkorú férfi és nő ült a teremben. Bemutatkoztunk, nekifogtunk. Beszéltem a magyar és angol nyelv közötti különbségről, kihangsúlyozva az ebből adódó fordítási gondokat. Az angol nyelv nem képes a hexameter használatára. Az amerikai költőknek meg kell elégedniük a pentameterrel. Mondjuk még nem tűnt fel, hogy használnák. Megemlítettem néhány huszadik századi és mai magyar költőt, majd felolvastam jó néhány verset az antológiából (Swimming in the Ground). Az előadást húsz percenként megszakítottuk, mivel az addig hallottakból a hallgatók verset rögtönöztek. Az eredményről inkább hallgatnék.
Twain kocsijával mentünk Jonathan Turtle House (Teknős ház) elnevezésű lakóhelyére. Itt vártunk valamire. Ez sokszor megtörtént, hogy vártunk, a három nap alatt többet vártam, mint randevúról késő nőkre életemben összesen. Amikor valaki befutott, mindannyian fellélegeztünk. Kis csomagok érkeztek, és zöldhasú bankók távoztak. Twaint mindez nem feltétlenül izgatta. Ő fogyasztott, Jonathan invesztált. Na most, Twain teljes neve Twain Shakespeare Eliot. Röviden, T. S. Eliot. Szerinted lehet ilyen névvel élni, kérdezte egyszer. Meggyőződésem, hogy nem lehet könnyű. Irodalmi érdeklődésű szülei nem tették alacsonyra a mércét. Twain forradalmi gondolatokkal felvértezett költő lett, minek következtében keveset publikál és sokat ül rács mögött, s mindez csupán azért, mert szülei jobban szerették a könyveket, mint a bankokat, például. Nos erre mondanám, hogy a betű öl.

Elmentem sétálni az esti felolvasás előtt. Senki nincs az utcán, halott a város, még autó is alig. De ekkor hirtelen szinte minden irányból rengeteg ember jelenik meg és az utca egyazon pontján találkoznak velem. Na ezt magyarázza meg nekem valaki. Nem fértünk el az addig üres járdán.

El Pasó csak azért érdekes, mert itt végződik a Sziklás Hegység. Itt húzódik az a rögös nyúlvány, ami Dél Amerikában újra felmagasodik az égig. A Sziklás Hegység farka, a Franklin Hegység úgy vágja ketté El Pasó városát, mint Budapestet a Duna. A két városrészt kerülőutak és egy alagút kötik össze.
Este a Havanna Blue bárban gyülekezett a nép. Átlagos est, átlagos közönség, bemutattam a kötetet, felolvastam pár verset, figyeltek, kérdeztek, érdeklődtek, ennyi. El Pasóban heten meg is vásárolták a kötetet, s az útnak még nincs vége.
November kilencedike, vasárnap, Open House (Nyitott ház). Egy idevalósi szobrász, bizonyos Ho meghívta a város apraja-nagyját, hogy csodálják művészetét. Meggyőződésem, hogy az Alien című filmben a szörnyet Ho szobrairól mintázták. Félelmetes rézfejek, nyelvek és szemek guvadnak ki az alakok minden testrészéből. Legalább kétszáz szobor a lakásban és a házat körülölelő kertben. A falon mindenütt, még a mennyezeten is helyi piktorok alkotásai, a falak között ingyen kaja-pia és rengeteg ember. Egy kis idő múlva kiderül, hogy ez egyben politikai összejövetel is. A demokraták és a zöldek Bokor Gyuri (George Bush) ellenes vasárnapi megnyilvánulása. Templom helyett. Ho bevezetője után egy nemtudomanevét texasi szenátor beszél és utána engem hívnak föl a pulpitusra, politikai verset kérnek. Na, ez nem volt betervezve. Felolvasom Balla Zsófi Úszik a földben és Dobai Péter Egy európai ül a tévéképernyő előtt című versét. Ekkora tapsot még életemben nem kaptam, el voltak ragadtatva, nem mondom... Köszönet érte a szerzőknek.

Vissza az elmúlt jövőbe: tegnap megint beugrottam az Írók boltjába és utána átsétáltam a Grinzingibe. A Reisenbüchler Sanyival volt találkozóm. Hittem én, mondanám így utólag. Ugyan a megbeszélt helyen megjelent időben, de kiderült, hogy szombatra beszéltük meg. Kár, szombaton máshova megyek. Mindenesetre elcsevegtünk kilencig. Felvetődött Ternyák Zoli neve. A második pohár bor után Sanyi szavalni kezdett. Rimbaud, Pilinszky, Gorkij, Radnóti volt repertoáron. Színpadéhes színész. Megható és ösztönző este volt.

Újabb snitt: Hétkor kibringáztam a csepeli piacra. Az egyik kofától vettem házi tejfölt és kecskesajtot, a másiktól vajkörtét és almát, a harmadiktól sárgarépát, lilahagymát és krumplit, a negyediktől, egy szédületesen aranyos nénikétől petrezselymet és levestésztát, az ötödiktől kovászos uborkát és savanyúdinnyét és mindennek a csúcsaként egy zord virágárus férfiútól kedvenc gyümölcsömet, naspolyát. Gyönyörű nap. A végén megettem egy sima lángost, sóval, fokhagymásan, majd hazatekertem. Most itthon vagyok, fő a kávé és ha eszembe jut valami leírom, mielőtt behévelnék a városba emilezni.

Hát, nem sok. Csak az jutott eszembe, hogy iszonyúan elálmosodtam és visszabújtam az ágyba. Egészen addig aludtam, amíg Rákay Orsi fel nem ébresztett. Most már magamhoz tértem. Véleményem szerint.