hirdetés

A propaganda árja

2017. december 1. - a szem

Utolsó netnaplónkban a szemen megjelent szövegeket ajánlunk a Litera olvasóinak figyelmébe, és azt is elmondjuk, ezeket miért ajánljuk. – A kolozsvári a szem búcsúnaplója.

hirdetés

Ugron Nóra: A magyar nyelvű szépirodalom mellett tavaly ősz óta műfordításokat is közlünk Szemforgató nevű alrovatunkban. Továbbá két fordítóprojektet is létrehoztunk – a projekt szövegeit eredeti és magyar nyelven is publikálva: Székely Örs a németországi Sachen mit Wœrtern folyóiratban megjelent szépirodalmi szövegek fordítását koordinálta, illetve én a finnországi Lumooja folyóirat szövegein dolgoztam volt finn szakos diákokkal és tanárokkal. A finn projekt részeként jelent meg nálunk Muhaned Durubi A megváltás bárkája című novellája Varga Emese fordításában. Az iraki származású Durubi 2014-ben menekült Finnországba. Az angolból fordított novella azt hiszem egyedüli jelenség a magyar irodalomban: 21. századi menekülésről olvashatunk menekültek szemszögéből. Miközben a pesti metrót teleplakátolják gyűlöletbeszéddel, a tengeren hánykolódó hajók gyomrában egymáshoz préselődő emberek a túlélésben reménykednek. Szeretnék hinni abban, hogy a Durubiéhoz hasonló személyes hangok és a fikció megtöri a propaganda árját.

Székely Örs: Serestély Zalán One Way Ticket című szövege azért fontos számomra, mert ártalmatlanító és biztonságos értelmezési kereteket szüntet meg: Lajka, aki a „tudomány” (vagyis a velejéig kapitalista űrverseny) szolgálatában pusztul el, illetve Jézus, akinek megtestesülése az áruként forgalmazható „szeretet” (valójában a fogyasztás) ürügyévé válik. Gyerekkoromban úgy kaptam készen a mindenhatóságáról lemondó isten és az emberiség haladásáért megölt állat történetét, mint vakációban a reggeli matinét. Egy ilyen szöveg nélkül talán nem is döbbentem volna rá arra, hogy minden cuki, hagyományos ünnepünk valójában az ölés körül forog. Ezek azok az identitásunkat kialakító hagyományok (a nyugat felsőbbrendű progressziófétise és az álszent keresztyén szeretetmantra), amelyeket határzárral védünk a betolakodóktól, jóízűen elkenve azt, hogy mekkora botrányt is jelez a radikális megüresítés és az (égő) áldozat. A szöveg arcot ad a név, azaz kitünetett identitás nélküli sérülékenységnek, amelynek felmutatásával az empátia nem korlátozik a kitüntetett kevesekre, a családra, a barátokra, akik nevét már eleve birtokoljuk, hanem kinyit bármilyen tőlünk teljesen eltérő létező eljövetelére.

Gegő Virág: Márton Simon Anna Hogyan írjunk ponyvát? című szövegét ajánlanám olvasásra. Panna szövege műfaját tekintve nem is szépirodalom, nem is publicisztika, és még egyszerű használati utasításnak se mondanám – bár kicsit arra kínálja magát, ki lehet próbálni. De ha valaki hirtelen nekifogna a szöveg instrukciói alapján ponyvát írni, hamar szembetűnne, hogy elég néhány sztereotipikus, nagyon egyoldalú mirelit szereplő és egy sematikus történetszál összeszövése a szórakoztató irodalompiac által meghatározott olvasói igények kielégítésére. A szöveg pontosan erre hívja fel a figyelmet. Az irodalom eszköz lehet arra, hogy alátámasszuk olyan (ebben az esetben nemi) sztereotípiákat, amelyek eladhatóságának megágyaznak, és amelyek leszűkített szereplehetőségeket és cselekvési mintákat kínálnak az olvasónak. A ponyvarecept jól fogyasztható, de éppen ezen mintázatok könnyed felsorolásától, a történet legyárthatóságának egyszerűségétől kapunk csömört.

(Képaláírás) Ugron Nóra meta-black-out szövegeivel ajánlja Borda Réka Triptichon című black-out verseit. A black-out poetry és a szem működésére próbál reflektálni ez a két szöveg, melyek az Erdélyi Múzeum 2014-es évfolyamának 2. számából kitépett oldalakból készültek. Suvi Hirvonen fotója.

Borbély András: Mark Fisher szövege nekem elsősorban pedagógiai szempontú kapitalizmuskritikája miatt fontos. Rávilágít az olvasási, koncentrációs, fókuszálási, nyelvi képességek rendszerszintű destrukciójára, illetve a kommunikációs kapitalizmus által kitermelt pszichés patológiákra és katasztrófákra (nem csak) a diákok oldalán. Az ehhez kapcsolódó jelenségeket a tanárok sokszor a hallgatók „lustaságának”, „butaságának”, egyéni pszichés problémáknak, valamiféle generációs elfajulásnak a számlájára írják, vagy az anekdoták szintjén reagálnak rájuk. A szöveg, Fisher más írásai mellet viszont kontextuális és politikai magyarázatot igyekszik adni ezekre, illetve a megoldást sem kizárólag szakpedagógiai, hanem politikai szinten is javasolja. A „depresszív hedónia”, a „stimulus-függés”, a „posztlexia”, a „figyelemhiányos hiperaktivitás”, az összefüggő idő tapasztalhatóságának összeomlása, a bezáródás a virtuális affektusok diffúz tereibe stb. a brutális pszichikai elnyomás olyan szimptómái, amelyekkel a pedagógusoknak egyre inkább tisztába kellene jönniük, ha kritikus, reflexív, önmagukról és a világról gondolkodni és gondoskodni tudó emberekkel akarnak együttdolgozni. Ugyanakkor ez a szöveg segített abban is, hogy saját tanári helyzetemet is jobban megértsem: a klasszikus felügyelő tanárszerep és a „menőbb” segítő, gondoskodó, terapeuta tanárszerep közé rekedt pedagógus szorongásait én is folyton átélem, illetve ezekhez kapcsolódó külső és belső konfliktusaim is folyton voltak/vannak.

Kész Orsolya: Borbély András Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas magyar rövidfilmjéről szóló szövege több szempontból is fontos. Egyrészt a filmet egy olyan értelmezési keretbe helyezi, amely egyre sürgetőbben érint személyesesen is (mint potenciális pedagógust), a társadalom két fontos alrendszerére, a politikára és a pedagógiára, illetve ezek összefüggéseire és analógiáira kérdezve rá. A film egyik fő állítása eszerint az, hogy az iskola nem pusztán politikától független, semleges, szakmai alapon szerveződő tudásközvetítő intézmény, hanem a társadalmi és politikai szocializáció elsődleges terepe, ahol hol direkt, hol szublimált módon, azt is megtanuljuk, hogy miként viszonyulhatunk egymáshoz, a mindenkori hatalomhoz, milyen lehetőségeink vannak az egyéni és társadalmi ágenciának a helyzetbe hozására. Miért van szükség az utópiákra? Miért énekelnek az angyalok? Másrészt, a kritika mint műfaj szempontjából is sikeres, amelynek helyzete mindig sajátos abban az értelemben, hogy folyamatosan önmaga újraértelmezésére kell törekednie akkor, ha a szakmán kívül más olvasókat is meg akar szólítani, be akar vonni, ha el akarja érni, hogy ők maguk is el tudják mondani, nyilvánossá tudják tenni saját befogadói tapasztalataikat. Szerintem ez egy olyan szöveg, ami képes elhelyezni a filmet valamiféle horizonton, ugyanakkor visszanyerni az irodalmi élet egyenrangú szereplőiként az úgynevezett „laikus” befogadókat, hozzájuk is szól és rájuk is számít.

a szem

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.