Január hatodika van, vízkereszt napja. Szokásomhoz híven a Himnuszra ébredek. Hazudtam. Hamarabb felébredtem, megtudtam, hogy Győzike nemkívánatos személy volt egy ötcsillagos szállodában. Aztán jön a forró zuhany meg a Hajnali. Megint kesergő. Keservesen bontom le a karácsonyfát. Ha már általában hagyományszegő vagyok, legalább ebben legyek hagyományőrző. A kisfiam amúgy is azt mondta, apa, én olyan gazdag vagyok, van karácsonyfám a pécsi új lakásban, van itthon Budapesten, meg van dzsómamánál (édesanyám) Miskolc-Tapolcán is. Nem értette a válaszomat, bárcsak lenne egyetlen gallyacskánk, de egy helyen. Szóval neki álltam bontani a fát, kesergőre, keserű fekete teára. (Volt itthon két doboz söröm, de tegnap megittam, hat nap totál absztinencia vár rám.) Az idén arany, piros és szalmaszínű díszeket raktam fel, ezüst szaloncukrokkal, meg alufóliába csomagolt kindertojásokkal, persze, hogy az utóbbi volt a sztár. Dobálom be a szalmaangyalkákat a dobozba, a nyugdíjas elfekvőbe. A fa alatt szétszórva dominók, dominó-effektus volt, ahogy néhány hét alatt összedőlt az életem.

Rámegyek a neten a literára, nem tetszik a képem, amit becsukott szemmel készítettem magamról. Megborotválkozom, találtam valami hagyaték borotvahabot, talán a PIM-ben lenne a helye, meg a feleségem borotváit, amivel használta a lábát. Legyen úgy, legyen az arcom az asszony lába. Folyik a vér az arcomból, masculin menstrua, vagy hat éve nem borotválkoztam. Készítek egy képet, még soha nem fényképeztem le magam becsukott szemmel szemüvegben.

Megörül a szívem. Négy tojásom van itthon, kettőt beáldozok. Van még egy kis szalonnám nagyapám utolsó disznójából, rendes parasztreggelit készítek magamnak. Elvileg mára kész lennék, fa lebontva, poci tele, már csak írnom kellene. A rádióban éppen híreket mondanak, Sólyom László nem írta alá a távolságtartási törvényt. Érzékenyen érint a dolog, lassan másfél éve pereskedek a gyerekeimért, még vagy két évig tart majd, mire eljutunk a harmadfokig, addigra a gyerekek „kész lesznek”. Ilyen szeretettelen környezetben még nem nőttek fel lombikbébik, főleg nem ikrek, már most érezni rajtuk a burokbaburkolózást. A családon belüli erőszak jelentős részét (nem állítom, hogy a többségét!) a nők követik el, mind a gyerekek, mind a férfiak ellen. Erről sajnos nem írhatok nyilvánosan a per végéig, de minden benne lesz az Igazi Gyerekgyár folytatásában a Bőröndök című regényben. (A honorból veszek egy jachtot, az indián kenut akkorra már kinőttük.)

Lemegyek a CBA-ba dobozokért. A könyvespolcokat elvitte a feleségem, egymásra vannak hányva a könyveim, dobozolok inkább. Bezárom az irodalomból azt, ami nálam maradt. Találok egy összetákolt Hajas Tibor könyvet, még egyetemistaként fénymásoltam össze a verseit, legalább erre jó a válás. Meg arra, hogy dobozok, könyvek, kéziratok, képek között rájöjjek arra, hogy egy rák vagyok, visszafele haladok. Erdélytől, Hajastól, Hajnóczytól jutottam el (sic!) Móriczig és Mikszáthig, vagy a hely szellemének megfelelően Bódytól Bródyig. A koncepptől és a neoavantgárdtól az anekdotikus realizmusig. Dobozolás közben a gyerekeim versét énekelem. Az alaptörténet annyi, hogy van egy kis műanyag rákjuk meg egy kis barikájuk, amikkel a kádban szoktak játszani, a többihez nem tudok hozzászólni, hiába vagyok diplomatikusan hivatalos irodalomtörténész:

Éljen rák
Éljen rák
Megmentette a barikát
Hajókonyhát vezetett
Minden este megevett

Itt ér véget a vers, rájöttem, hogy mégse vagyok hiányszakértő, fogalmam sincs, hogy miért nem fejezték be, de szerintük ez így jó.

Mire észreveszem, eltelik a nap. Két tojással a gyomromban kezdek éhes lenni, a fekete tea is mintha fekete leves lenne, már nem boldogít. Előveszem a mediterrán zöldségkoktélt, felrakom a párolóedénybe, a vízbe rakok egy kis vegetát, bazsalikomot, kakukkfüvet, amikor megpárolódik reszelek rá egy kis sajtot, készítek egy kis paradicsomszószt. Eszek. Még nem meséltem el A nyuszika, aki csirkepörkölt akar lenni alaptörténetét. Volt egyszer egy nagyon buta nyuszika, aki, amikor a nyuszioviból kikerült, és el kellett döntenie, hogy mi akar lenni, nyúlketreckészítő, répareszelő vagy valami hasonló nyúlszakmunkás, csak annyit mondott a felvételi bizottság előtt, hogy ő csirkepörkölt akar lenni…A többit olvashatjátok majd a mesekönyvben. Bezabáltam a sajtot, lefekvéshez készülök, ideje mesét írnom, ma A szőke majom van soron. Holnap remélem a Himnuszra ébredek.

p.s.: mától kaptok bónusz képet is.

Ficsku Pál