A térkép szélén
2006. április 27. - Pollágh Péter
Ha beérünk a városba félő, hogy letekerjük az ablakot, s csikorogva gurulunk be a Colour Local elé. Lányok várnak majd táblákkal: „Ha ezek írók, mi is azok vagyunk!” Mi meg cserébe beadjuk nekik, hogy Nyugaton kolbászból van a kerítés, és írni jó.
- 2006. április 27.
G. ébreszt: ismerteti rendes emberré való válásom feltételeit: 1. bejelentett, 8 órás munkaviszony, egy helyen folyamatosan, legalább 12 hónapig, betegszabadság igénybe vétele nélkül 2. Dohányzásról való leszokás. Finoman leteszem a telefont a Népszabira, kimegyek, fogat mosok (Colgate), majd visszateszem a fülemhez, épp elcsípve az építő jellegű kritikai szintézis végét.
Békéscsabára megyünk felolvasni Rácz I.-vel, a kocsiban bömböl a Slayer. Ha beérünk a városba félő, hogy letekerjük az ablakot, s csikorogva gurulunk be a Colour Local elé. Lányok várnak majd táblákkal: „Ha ezek írók, mi is azok vagyunk!” Mi meg cserébe beadjuk nekik, hogy Nyugaton kolbászból van a kerítés, és írni jó.
Áthaladva a Hungárián, látjuk, amint talpig díszben felvonulnak Zugló seregei, élükön: Csobánka s Acsai (Egy leendő világhírű írónő szerint: Acsáry). Rapid gyűlést tarunk, hiszen Zugló (pollághemlékezet óta) Észak-pest (titok, idegenszívűség stb. – lásd: hétfői napló) szövetségese. Pusztoljon a közös ellen(ség): a Nagykörút, a puhány, nyálkás beltenyészet. Persze mindezt csengve-bongva mondjuk el, adózva rímkényszerbe beleőrült régi mestereinknek.
Hív Peer, s előre megfontolt szándékkal ajánl egy csütörtöki MU Színházas előadást (link). Azt hiszem, Krisztiánt sokan félreértik, sajnálgatják. Én még nem tudom ki ő,
de azt tudom: képes folyamatosan (a) szem(em)be nézni.
A térkép szélén lenni jó. Pláne, hogy elsőre Békéscsaba rendben: van szag, minden kicsit barna, a buszok, a házak, s ez szép. Ettől a szótól sose fogok félni.
Mogyorósi Lacival olvasunk, de nem visszük túlzásba. Elek Tibor és Rácz. I. bevezet s kifaggat minket. Az elején egy kicsit zavarban vagyok, biztos azért, mert nem érzem magam eléggé kurvának. Egyszer biztos összejön, de akkor már nem írok róla.
Péter elmondja, hogy alakultam át a szemében „nyelvfilozófusból lázadóvá”. Kezdésnek idézek: „Gazdag és híres akarok lenni” (Pallag Sárkány Zoltán). Lehet valami ebben a mondatban, hiszen később egy bírónő (!) is rákérdez, de nem tudom ezért elítélni.
Mondom, sok hibám van (kérdezzék volt feleségemet), de ha úgy írnék, mint más: felkötném magam. Aztán menetrendszerűen meaculpázom egy sort első kötetem miatt.
Hogy érzem magam az irodalmi életben? Jól szórakozom, mondom. Derültség és értetlenség keveredik. Ha először lenne így, zavarba jönnék. Irodalmi élményeim firtatják, a Polip c. sorozatról mesélek. Megkérdezem Rácz I.-t: lehetek-e az irodalmi élet Corrado Cattanija. Aztán elmondom, hogy a szinesztézia (képek, zenék, fények stb.) hiányzik a felolvasóestekből. Érthető, hogy alig jár rájuk valaki. Nem lesajnálni kéne a közönséget, hanem kielégíteni (vö. szinglihordák). Senki se akarjon annyira hinni saját fontosságában. Ne hatódjunk már meg önmagunktól. Csak bőgjünk.
Hirtelen zivatar jő, minden viharok öreganyja, de a kedves szegvári berliner, Grecsó Krisztián nem veszti el nyugalmát. Esernyő híján mi inkább. El is köszönünk, kedves búcsúkörök: „csókoljuk egymás leheletét” (lásd Szép Ernő levelét a Hunbook-on - link).
Hozzászólás