Ma valami csoda folytán képes vagyok nyolcig aludni. Ez már fél siker, szinte kipihentnek érzem magam. Két és fél éve, egy traumatikus szakítás óta van alvászavarom. Éjjel kétóránként ébredek föl, először fél három körül zavarosan csapkodó gondolatokkal. Elszívok pár cigit, járkálok a lakásban, aztán meditációval próbálkozom. Van Popper Péternek egy műve, a Belső utak könyve, innen tanultam meg. A módszer lényege, hogy a lehető legaprólékosabban végig kell gondolni, filmszerűen lepörgetni az előző nap történéseit. Olyan, mint egy legbelső napló, és ritkán fordul elő, hogy tovább jutnék a déli órák eseményein.
Elalszom, felébredek, újra elalszom.
Reggel bekapcsolom a tévét, de mostanában képtelen vagyok politikai műsorokat nézni. Maradnak a sorozatok.
Az utóbbi időben nagy kedvencem lett az Ultimate Survival, magyar címe: A túlélés törvénye. Tizenegykor kezdődik a Discoveryn. Arról szól, hogy egy szimpatikus brit kommandóst leraknak valami elhagyatott vidéken, és mindössze egy tőre meg egy öngyújtója van.
Afrikában például egyszer úgy jutott vízhez, hogy elefánttrágyából facsarta ki a nedvességet, máskor meg egy döglött teve hasüregéből szürcsölte fel. A dzsungelben skorpiókat evett, meg szörnyű kinézetű lárvákat, bogarakat. Kígyót is sütött, élő békákat rágcsált el.
A túlélés titka ezek szerint, hogy ne legyen finnyás az ember.
Most viszont indulnom kell X-hez, nem érek rá tévézni. Ezen a reggelen kétszer is fölhív. Először alig hallhatóan, suttogva érdeklődik, megyek-e ma is, el ne felejtsek cigit vinni. Másodjára arra kér, vegyek neki terhestesztet, attól tart, felcsinálta a hírszerző, a Balázs. Nyolcszáz forint körül van a legolcsóbb teszt, olyat hozzak.
A patikában egy Walentin márkájú készítményt vásárolok, amely a felirata szerint egylépéses terhességmeghatározó tesztcsík. Megbízható, gyors és pontos. Mikrobiológiailag ellenőrzött termék.
Odafönt azzal fogad, hogy világéletében a túlélésre hajtott; eszembe jut a kihagyott tévéműsor. Nyáron, mondja, végig csapatit evett, nem volt pénze kenyérre, és megosztja velem ennek az indiai kajának a receptjét. Étolaj, liszt, fél pohár víz, jól összedolgozva kurkumával, sóval, curryvel, fokhagymával és mentával. Huszonöt perces pihentetés után öt perc alatt kell kisütni, lehetőleg teflonedényben.
Láncdohányzunk, kér, várjam meg, míg a tesztet elvégzi. Aztán hozhatnék a Nagycsarnokból oregánót, bazsalikomot és petrezselyemzöldjét, meg egy vitaminozott Delma margarint.
Ülök a laptop előtt és láncdohányzom. X valószínűtlenül hosszasan intézi a dolgot a WC-ben.
Látom, dolgozni ma sem fogunk.
Bejön a szobába, kezembe adja a lakmuszcsíkot, nézzem meg, hány vonalat látok rajta. Ha kettőt, akkor gubanc van.
A lakmuszcsíkon jól láthatóan egyetlen vonalka jelenik meg. X legyint és megnyugszik. Hozzáteszi, sejtette, hogy így van, tíz hónapja nem menstruál.
Indulás előtt még kihegyezhetném a ceruzáját és hámozhatnék zellert meg pár szem krumplit, hogy legyen mit ennie.
A konyhakések mind életlenek, X nem találja a fenőkövet. Szerencsére mindig nálam van a svájci bicskám (túlélőszerszám).
Ma munkanapom van, kettőre éppen beérek a családsegítőbe, a korrepetálásra.
Egyetlen gyerek érkezik csak, Tivadar; matekozunk. Tivadar is a túlélésért küzd, másodjára ismétli a hetediket. A forgáshenger térfogata és a törtek osztása van műsoron.
Este a Kéknyelűben rizlinget hörpölök, szinte üres a felső szint. Kardos G. György Trilógiáját próbálom olvasni, de rohadt fáradt vagyok.
Próbálom írni ezt.
Egy távoli sarokban két cigányasszony beszélget összebújva; a következő mondatok ütik meg a fülemet: – Hát a te urad hol van?
– Temlecbe.