hirdetés

A turizmus hasznáról és káráról

2015. július 13. - Litera

Egy hosszú hétvégére pont jó ez a mérsékelten egzotikus, nem teljesen idegen közeg, amely nyomokban európai jegyeket mutat. Például óriásplakátokon követeli, hogy tiszteljék a kultúráját. - Ezen a héten a Litera csapata írja a naplót. Elsőként Csutak Gabi bejegyzését olvashatják.

hirdetés

Minden évben újra és újra ráébredek, hogy nyáron mennyire elviselhetetlen ez a város. Főleg amikor a házfalak magukba szívják a negyvenfokos meleget, és még éjszaka is ontják magukból mindenféle szagokkal átitatva. Ilyenkor néha elkövetem azt a hibát, hogy időleges álmatlanságomat a bulinegyedben akarom jeges fröccsökkel gyógyítani.

Rossz a memóriám. Mindig elfelejtem, hogy már túl finnyás lettem ehhez a terephez, ahol tébolyult hordákban vándorolnak az emberek a tömény húgyszagban, és gyönyörködtek benne, amint változatos mintázatú hányások kúsznak le az aszfaltra. (Nem vicc, néhány lila rövidnadrágos srác szelifizett is az egyik különösen dekoratív darab előtt.)

A helyek szinte mind egyformák, de a csoportok viszont rendületlenül hajszolják magukat tovább - ki tudja milyen csoda vár majd rájuk a következő dohos kapualjban. Pár sarokkal odébb újabb egyenruhás csapatba botlok, mindenkinek zöld pólója van. Legalább harmincan vannak és különösen intenzíven zsibongó masszát alkotnak. Csak akkor térek be az utcába, amikor már mindegyiküknek sikerült benyomakodnia az egyik kerthelységbe. Rosszmájúan arra gondolok, hogy biztosan azért van egyforma ruhájuk, hogy a tízedik feles után is felismerjék egymást.

Láthatólag meg vannak győződve róla, hogy ezeket a díszleteket, a statisztaszerepet játszó bennszülötteket és a legendásan szép lányokat csak az ő szórakoztatásukra találták ki, hogy időnként kiereszthessék a gőzt, élvezhessék az olcsó ital, az olcsó csapatszellem örömét, hogy aztán otthon türelmesebben viseljék az egyhangúságot, az ottani mércével mérve nyilván nem túl nagy fizetést, megnyugodva, hogy vannak, akik sokkal rosszabbul élnek, mint ők. Egy hosszú hétvégére pont jó ez a mérsékelten egzotikus, nem teljesen idegen közeg, amely nyomokban európai jegyeket mutat. Például óriásplakátokon követeli, hogy tiszteljék a kultúráját.

Emlékszem, amikor először találkoztam a tömeges turizmus jelenségével. Miután befejeztem az egyetemet, a szüleim befizettek egy görögországi társas utazásra. Az még csak a kezdet volt, amikor kiderült, hogy utastársaim első sorban bundák vásárlása céljából teszik meg a hosszú utat nyár közepén a légkondicionálás nélküli buszon. Aztán minden másra is lecsaptak, amiről villámgyors fejszámolással megállapították, hogy olcsóbb, mint otthon. Így vásároltak fel irdatlan mennyiségű Duru márkájú szappant valamint színes nyelű kézi habverőket.

Amikor áhítattal beléptem a delphoi jósdába, sokáig nem láttam mást, mint nagyon magas és harsány, vöröslő arcú férfiakat. Egy sarokba meghúzódva vártam, hogy odébb menjenek, de már jött is a következő csoport - ezúttal fehérkalapos nyugdíjasok. Elég sokáig kellett várni, amíg egy egészen rövid ideig egyedül állhattam ott. Az alkalmat megragadva közelebb léptem az egyik felirathoz (ugyanis megtanultam a görög ábécét, hogy legalább ki tudjam betűzni a görög szavakat, és azt reméltem, hogy frissen befejezett filozófiai tanulmányaimnak köszönhetően még érteni is fogok belőle valamit.) A diszkréten kőbe vésett felirat német nyelvű volt, és nagyjából így hangzott: Kérjük, ne vigyenek haza köveket emlékül. Köszönjük.Lehet, hogy ez az első lépés az önismeret felé vezető úton.

Az esti programunk a Görög vendégszeretet címet viselte. Egy kis faluba vitték a csoportunkat, tradicionális görög ételeket szolgáltak fel, közben egy fotós vadul fényképezett, hogy egy óra múlva csillogó papírképekkel ostromolhasson. Egy idő után elkezdtem fázni, nem voltam rá felkészülve, hogy abban a nagy kánikulában este mégis lehűlhet a levegő. Odamentem a személyzethez és angolul, németül és kézzel-lábbal, vacogva és karomat csapkodva magyaráztam, hogy fázom, szeretnék egy pokrócot, kendőt vagy bármi hasonlót kölcsönkérni. Senki nem értette. Aztán egy alig álcázott gúnyos pillantásából rájöttem, hogy mi a helyzet: ez nem tartozott a fizetett szolgáltatások közé, magánemberként pedig nem akartak segíteni, ugyanis utálták a turistákat.

Nemsokára a balatoni turizmus bugyraiban fogok elmerülni. Már alig várom.

Csutak Gabi

Litera

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.