Egy álmon dolgozik, megjelent neki Jézus, egy álomban, ahogyan kell, de irdatlan szögek álltak ki a testéből, két lator közt állt, felfeszítve… Azután Mária tűnt elő, két szent közt, akik imádkoztak – ő is, magasba emelte a karját – és megérezte, hogy valójában Mária az, akiből szögek állnak ki, egymásba derengett át a két vízió, épp ez volt riasztó ebben az álomban, hogy ennyire lehetetlen megközelíteni.
          De nem fontos ez sem, csak neki, a saját én-értelmezése miatt (kit érdekelnek a Pesti Kornél nevű hős álmai? élete?!)
          Ami fontos: az csakis a műtárgy.
          Ezt az álmot is alkotássá kell változtatnia, hogy jogosultságot nyerjen és megmaradjon –

          “A falu szélén afféle kegyhely: kőboltozat alatt ember nagyságú (vagy valamivel nagyobb) faragott Mária szobor, két oldalán két, valamivel kisebb férfi szent. Mária két karját az ég felé tárja, és magasba emeli kissé a fejét, mintha az ég felé nézne: de valójában nem fel, hanem lepillant, az előtte megjelenő-térdeplő hívekre.
          Faszobor, de testéből hatalmas szögek állnak ki, mintha belülről verték volna tele szögekkel – a falubeliek úgy hívják, “a tüskés Mária”.

          A szobor lábánál forrás, de kiszáradt: a kőkádat látjuk, kifolyóval. Szemlátomást üres. “Kiszáradt, mert nem sirattuk eleget az ő fájdalmas egyszülött fiát” – mondják a falubeli asszonyok. (Búcsú, körmenet, öregasszonyarcok.)

          Nagyapa és tizenkét-tizenhárom éves kislány: elmennek a szobor előtt; a mezőről jönnek, az öregnél szegfűgombával teli kosár.
          – Adjunk neki egy kis gombát! – mondja a kislány.
          Az öreg szemlátomást megrémül: Ne! Gombát ne!
          Elmennek, a lány gyakran hátrafordul, visszanéz a szoborra.
          – Nagyapa, miért állnak ki belőle a szögek?
          – Nem tudom. Azok mindig is benne voltak.
          – De miért?
          – Talán… hogy ne lehessen megölelni.

          Kora reggel egy alkoholista külsejű ember, magából kifordulva rohan a főutcán, megáll a kocsma teraszán gyülekezők előtt, és kiabál: halott! Halott!
          Lepusztult, borostás férfiarcok, a reggeli pia igézetében.
          Kiderül, a szomszéd tanyán lakó ember látta meg a holttestet a Mária szobor lába előtt: össze van lyuggatva, szemlátomást a szögek okozták a halálát. Valaki nagyon nagy erővel szorította a szoborhoz, a szögek (legalább tizenöt-húsz centis szögek) össze-vissza lyuggatták.

          Kivonul a helyi rendőr kék csíkos Ladán. Értetlenkedve álla a holttest előtt (az arca nem torul el fájdalmasan), ismeretlen tettes ellen, gyilkosság ügyében indít nyomozást.

          Rémület a faluban: a tüskés Mária megölte a meszes Kovácsot. (Az áldozat különös szokásokkal sújtott munkanélküli, sokat járt egyedül az erdőn, meszelést, apróbb munkákat vállalt.) A faluban megindul a szokásos csoportpszichológiai tünet: misztikus félelem az eseményektől.

          Rémület a megyei rendőrségnél: országos “parapszichológiai” botrány. A megyétől jön valaki, és elbeszélget a pappal: a pap prédikál az ügyben a vasárnapi misén, elátkozza a rémületkeltőket.

          A következő kép: fiatal nyomozónő (kiderül, különleges szakértő, antropológia is pszichológia szakon végzett): a helyi rendőrrel állnak a szobor előtt, a rendőrt kérdezi: Gondolja, ehhez hozzá lehet valakit úgy préselni, hogy meghaljon? Egy élő embert?
          A szobor talapzata jó méter magas, ennyire föl kellett volna emelni ahhoz, hogy a szögek elérjék; mintha valaki a magasba emelte volna az áldozatot.
          A nyomozónő nekitámaszkodik, és megpróbálja fölbillenteni a szobrot.
          Egy szög valahogy megszúrja, kicsit vérzik.

          A nyomozónő a rendőrnek: Tudja, milyen legenda kötődik ehhez a helyhez? Azt tartják, hogy itt pogány áldozóhely volt… A régi időkben fiatal lányokat áldoztak ennél a kőnél.
          Kiszáradt forrás, sziklatömb.

          A kislányt látjuk, éjjel: Rémülten, izzadtan felébred, és maga elé mered.
          A nagyapa ott ül az ágya szélén, és figyeli: – Megint álmodtál?
          – Igen. Mit mondtam? Őket hívtam?
          – Nem. Most nem velük beszéltél.
          Kiderül: a lány szülei meghaltak valamilyen balesetben, a nagyapja neveli. A lány (lehet szintén Mária), éjjel félrebeszél, a nagyapa azt hallgatja.

          A nagyapa este, öregasszonyok és egy-két fogatlan öregember közt, valamelyik vidéki ház nagyszobájában (a tévét csipkés abrosszal letakarták, rajta Krisztusszobor.
          – Ma is azt üzente: el fog jönni. De addig is áldozatot vár tőlünk, az ember bűnei miatt…
          A nagyapa: afféle helyi szent. A kislány álmait mondja el, éjjel kihallgatja, történetet épít azok köré a mondatok köré, amiket a lány félrebeszél.
          – De milyen áldozatot?
          – Akár életáldozatot is…
          Dermedt csend.

          A kislány a kereszt előtt. Ismét “szemez” Máriával.
          Egyszerre dermedten megáll. Látjuk, miért: mintha Mária szeme megrebbent volna. (Ő legalábbis úgy érzi, hogy igazi szem.)

          A nyomozónő vadul nyomozni kezd: ez a nyomozás adja ki a történet nagy részét. Eljut egy rejtélyes patikushoz, aki helytörténettel foglalkozik: ez tárja fel, hogy itt valami pogány mágust kivégeztek még a római időkben, és ez megátkozta ezt a helyet – ezzel kapcsolatban számtalan legenda lehet.
          Ugyancsak kiderül: volt egy szent rét a kegyszobor fölött, melyet nagy tisztelet övezett (itt szedték pl. a gombát is), de ezt egy akarnok téeszelnök ’56 után “megfúrta”, vízművet telepítettek ide (a vízmű, mint afféle ipari szörny képe felbukkanhat). Ekkor ment el a forrás vize is.
          Nyomozónő: szembesül a falu háború utáni történeteivel, paranoiájával: sváb kitelepítések, a gazdák megfélemlítése, Téeszesítés.
          Egyszer kimegy a kegyszoborhoz (kijár oda), és valahogy megszúrja egy szög, vérmérgezésben meghal.

          Aznap éjjel a gyülekezetben: nagyapa a bűnösöket elérő bosszúról szónokol, látszik, alig férnek el a teremben: a gyülekezet háromszorosára dagadt.

          Aznap éjjel: a nagyapa az ágy szélén hortyog, elnyomta az álom. Mária fölriad, mint egy alvajáró, magára vesz valami ruhát, és kimegy a házból.
          Kimegy a faluból a kegyszoborhoz: ott letérdel a szobor előtt, és a lábához hajol: minden forogni kezd, elájul.

          Másnap ott találnak rá, álmosan: semmi látható baja, de mintha meg lenne zavarodva. A nagyapa elkezd kampányt gerjeszteni: az unokám! Az unokámat megszállta a Sátán!

          Ismét csoportpszichológia: a falubeliek megragadják Máriát, és a kegyszoborhoz cipelik: nem tudni, mit akarnak (ők se tudják), de sejthető, hogy meg akarják kövezni.
          Valóban, már elő is kerülnek a kövek, de még nem hajítják el őket.
          Ekkor ismét minden forogni kezd.
          A szobrot nem látjuk, csak a falubeliek arcát: mind a szobrot nézik, az arcokra kiül a rémület. Fejvesztve menekülnek el, a kövek kiesnek a kezekből.
          – Jézusom! Iszonyat!
          Mária egyedül marad a kegyszobornál.

          Egyre közeledik a szoborhoz, föláll a talapzatra, és szorosan a szoborhoz bújik (amennyire a szögek engedik). Látszik, hogy teste a szögekhez feszül.
          Ekkor azt látjuk, hogy a szobor Mária keze lassan leereszkedik, és átöleli a kislányt. Simogatni kezdi a haját, a vállát, lassan, sokáig.
          Látjuk a szobor arcát: merev, megfoghatatlan mosoly.
          Aztán a kislány arca: elérzékenyül, megnyugszik, aztán könnyezni kezd.

          Csak a szobor és a kislány lábát, valamint a szobor alatti kőmedencét látjuk. Egyszer csak folyni kezd a víz a vascsőből, előbb néhány csepp, majd rendes sugárban. A kislány lába néhányat rándul.  A kőmedence hamarosan megtelik vízzel, folyik, folyik a víz.”

Prágai Tamás