hirdetés

A vízzel elöntött Betyárvölgy felett

2005. december 21. - Harkai Vass Éva

A zentai után a topolyai volt az egykor tágasabb ország másodikként létrehozott művésztelepe, ahová az egész országból és külföldről is érkeztek képzőművészek, de írók is megfordultak itt. Egy alkalommal Weöres Sándor is járt itt, a művésztelep emlékkönyvében vers- és rajzrögtönzései őrzik a nyomát, az újvidéki Híd folyóirat le is közölte ezeket.
hirdetés

          Azzal kezdem, ami a tegnapi napból kimaradt: feladtam a karácsonyi-újévi üdvözleteket, talán időben célba érnek. Összesen ötöt, a többi drótpostán megy.
          Ma Belgrád volt az útirány. Több mint háromórai buszozás oda s ugyanennyi vissza. Ilyenkor pótolom az alváshiányt, de így is túl hosszú az út. Az oda- és visszaút között pedig zajlik a nyelvek csatája: ami magyarul rögzült bennem a magyar irodalomról, azt szerb nyelven kell elmondanom, sőt szerbül is, magyarul is, s bár érdekes és izgalmas munka, a harmadik-negyedik óra táján már fáraszt a nyelvi tudathasadás. Nem csoda, hogy ilyenkor eléggé elcsigázottan érek haza, tömény nap volt a mai is. Csak futtában nézelődtem. Belgrádban is ünnep előtti hangulat van: sétálóutcáján szerelik fel az erkélyekre a fényfüggönyöket.
          Amint belépek az ajtón, a központi fűtés melege elfeledteti velem a kinti hideget: a télbe beúszik a nyár. A nyár pedig a tóparton a legelviselhetőbb. Nem más ez, mint a már említett Krivaja/Bácsér vizével elöntött egykori Betyárvölgy, amelynek festői szépségét, amikor még csak vadmuhart és mezei növényeket termő völgy volt, a mostani tó túloldalán levő művésztelep művészei is vásznaikra vitték.
          A zentai után a topolyai volt az egykor tágasabb ország másodikként létrehozott művésztelepe, ahová az egész országból és külföldről is érkeztek képzőművészek, de írók is megfordultak itt. Egy alkalommal Weöres Sándor is járt itt, a művésztelep emlékkönyvében vers- és rajzrögtönzései őrzik a nyomát, az újvidéki Híd folyóirat le is közölte ezeket. A városnak, talán épp emiatt, azóta is sok képzőművésze van. A Kálváriára vezető emelkedő fele útján ott van Zsáki István (Figaro) háza, esténként/éjjelenként világító műteremablakával, a város egy másik, távolabbi és alacsonyabb pontján, a Krivaja partján az Arany Forma-díjas Németh Anna lakik, aki kézműves gölöncsértől tanult korongozni, s miután eltanulta a mesterséget, addig finomította-vékonyította kerámiavázáinak falát, hogy törékeny formái szinte ellentmondanak alapanyaguk, az agyag robusztus természetének. Egy másik dombon Penovác Endre rajzolja-festi szenzibilis vonalvezetésű és tónusú képeit, de a magunkénak valljuk a kilencvenes évek elején Magyarországra áttelepült Dudás Sándor szobrászt, az egykor itt, később Újvidéken, de ma már nem élő Ács Józsefet, akinek hagyatékát a város megkaphatta volna, ha él az alkalommal. Itt élt a szobrász Nagy László (Cimba) is, akinek emlékére szobrász-művésztelepet létesítettek. De nemcsak elmentek innen képzőművészek, jöttek is: például Csernik Attila, aki most újra topolyai lakos lett, s tovább folytatja lettrista kísérleteit.  Képzőművészet dolgában Topolya mindig jobban állt, mint irodalom terén (lásd a mellékleteket). Mindez a város művelődési életében és arculatán is nyomot hagyott. Épületein és ezek belső tereiben képzőművészeti alkotások (majolikaképek, mozaikok és egyéb kompozíciók) láthatók, a gimnázium épülete előtt obeliszk áll, s a képzőművészeti tárlatok, egyáltalán Topolya képzőművészeti élete nívósabb a helység irodalmi életénél. Ez utóbbinak persze a képzőművészettől eltérően semmiféle intézménye nincs, legfeljebb a könyvtár s néhány műkedvelői formáció. Topolyán nem jó írónak lenni, kisvárosban az amatőrizmus és dilettantizmus mély gyökereket ereszt, nem véletlen hát, hogy aki itt írónak vallotta magát, idejekorán le is lépett innen: Fehér Ferenc, Tóth Ferenc, Juhász Erzsébet és Fenyvesi Ottó is (a három előbbi már nem él, a város múzeumában láthatóak köteteik, róluk készült fotók és eredeti kézirataik). Én pedig, nyakig a couleur locale-ban, ki se mozdulok a könyveim közül, a Kálvária-dombon bogozom a világháló szálait, vagy egyszerűen nekivágok szokásos, folyó menti útvonalaimnak.
          A dilettantizmus egyébként mintha az egész vajdasági magyar kultúrát el akarná árasztani, be akarná kebelezni. Hiába emelte fel szavát s hirdetett révoltot a hatvanas években a Symposion első, alapító korosztálya (Tolnai Ottó, Domonkos István, Bányai János, Gerold László, Utasi Csaba, Bosnyák István korosztálya) a templomtorony-perspektíva és a tópartiság ellen, most, négy évtized múltán ugyanott vagyunk, főként vidéken, a dilettantizmus egy újabba hulláma csap össze fejünk felett.  
Bár Topolya nem annyira félreeső, poros vidéki kisváros: a Pest—Belgrád közötti (régi) nemzetközi út szeli át. Értelmisége azonban, mint a többi vidéki városban, nemigen él élénk szellemi életet, inkább behúzódik otthonának falai közé. És akkor ott van, ott lenne Újvidék, amelyet most szórványnak neveztek ki, s miközben az anyaországi alapítványok a „tömbmagyar” vajdasági helységeket (és az itteni nemzeti politikai pártokat) támogatják, tervszerűen és intézményesen járulnak hozzá a kulturális infrastruktúrával, egyeteme és művelődési intézményei révén pedig értelmiségi potenciállal is rendelkező, egykor háromnyelvű Újvidék-Novi Sad-Neusatz szellemi életének leépítéséhez. A Híd idei novemberi számában épp Bányai és Gerold bírálja a tudományosság mezében tetszelgő dilettantizmust. Szomorú, hogy ezt Magyarországon díjazzák is.
          Ki kellene menni, megnézni a tavat, nyár óta nem voltam a partján, de valahogy nincs kedvem hozzá, fázom. Ilyenkor ólmos a vize, s a gáton jeges szél köszörül. Az elárvult strandon sem szívesen tekintek végig: a strandépületek I. utolsó munkái közé tartoznak. A közelben volt a Törley-birtok, valahol a szintén I. által áttelepített szélmalom környékén, újévre, ha csak tehetem, emiatt szerzek be Törley-pezsgőt. Erre a mostanira már kibiztosítottam magam, most még csak azt kell eldöntenem, kivel fogok éjfélkor koccintani. De az már nem naplós hét lesz, így homályban hagyhatom, titokban maradhat.

A galéria képei:
1. Zsáki István (Figaro) alkotása
2. Németh Anna kerámiaformái
3. Csernik Attila alkotása
4. Nagy László alkotása
5. Penovác Endre alkotása
6-7. Fehér Ferenc, Tóth Ferenc és Juhász Erzsébet fotói, kéziratai a topolyai múzeum tárlójában

Harkai Vass Éva

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.