Ha fáj az ember feje, az azért jó, mert rossz kedve van és hányingere, de nem csak ezért, hanem  mert új értelmet nyer a nap: a fájdalom leküzdését. Semmiképp sem adom föl rögtön, és veszek be gyógyszert (nem szeretem a gyógyszereket), előbb csinálok egy borsmenta teát, aztán bekenem a fejem vietnami vagy tigrisbalzsammal, megint fél óra múlva pedig már fejen állok. Fejen állás közben vállon veregetem magam, mert máris elmúlt, csak sajnos, amint visszafordulok a normális irányba, újra nekikezdi. Aztán jön a hideg-meleg zuhany, a relaxáció... és ezzel elég sokáig el lehet még szórakozni, aminek vagy az a vége, hogy egész nap kihúzod egy monoton hasogatással, vagy amikor már feketét látsz, annyira fáj, akkor végre beveszel valamit, és közben ostorozod magad, hogy minek kellett kivárni, hogy majd beledögölj.
A péntek szerencsés nap volt, az első variáció teljesült.
A különböző akrobatikus mutatványok között igyekeztem szerkesztői teendőimet is ellátni – a Café Bábel új, Szív-száma rövidesen elkészül, már a nyomdába menő lapokat korrektúrázzuk. Jó kis szám lesz, a szerelemről, a szív szimbolikájának történetéről, a karácsonyi ajándékozás hagyományáról stb., és a Café Bábel történetében egy kivételes újdonsággal: szívünkhöz közel álló szerzők (Tóth Krisztina, Lovas Ildikó, Márton László, Bikácsy Gergely, Kukorelly Endre, Németh Gábor) Szívem csücske tematikájú kisesszéivel. Ha minden jól megy, hátborzongatóan rózsaszín és giccses borítót  teszünk rá, és hamarosan szétkürtöljük a világba megérkeztét.
A szívem tehát már boldog, de a fejem még fájt, így további fejfájásűző dolog után néztem.
Szilvi barátnőmmel kitárgyaltuk a nap legfontosabb szakmai kérdéseit, majd egy nő irányítása alatt másfél órán át összevissza tekertük a testünket, és még fizettünk is érte. Innen rohanvást mentem könnyes búcsút venni másik kedvenc barátnőmtől, aki négy hónapra elhagy minket, akik kénytelenek leszünk szarkasztikus humorát nélkülözni. Ezt a szomorú pillanatot egy hatalmas spenótos és juhtúrós pizza elfelezésével, és egy vegyes salátával ünnepeltük, amitől egycsapásra elmúlt a fejfájásom.
De a csúcs mégis az volt, hogy Szilvitől és Bálinttól megkaptam a legújabb K. Dick-könyvet, a magyarul először megjelenő novellákat. Nagyon jó kis kötet, egész úton azt olvastam a városból jövet. Dicknek elképesztő agya van – összevissza haladtam a könyvben, de a Rautavaara-eset máris a kedvencem lett. A csillagközi tér egyik állomásán három földi lény életét veszti bazaltrészecskékkel való ütközés során, de a közelben tartózkodó plazma életformájú approximálók egyikük agyát, az odaküldött robotjuk segítségével életben tartják. Az idegen életformával való közvetlen viszony miatt Rautavaara agyában összekeveredik a földiek és a plazmaszerűek leképeződése a túlvilágról... Gyönyörű vízió, és az is teljesen elfogadható, hogy egy idegen logika szerint a keresztény mítosz mennyire visszamaradott és emberközpontú. Hát tényleg miért az ember falja fel a magasabb rendű lényt, és nem fordítva?!

Balázs Eszter