Ha Gabi nem hív fel, tuti eltévedek. Pedig odaértem a Boráros térre idő előtt, jött a HÉV is, csak nem akart elindulni. Kínomban Cseh Tamást dúdoltam, kvázi ráolvasást, és felszállt három rúd láncra fűzött iskolás is. Kettő velem szemben, a többi inkább mögém ült le. Dávid „lemorzsázta” a keménycukrot, mire Magdi néni rászólt, mert egy harmadik fiú „megmondta”. A második vörös volt és szeplős, Gerinek hívták. Belekezdett, miközben sandán rám pillantott a szeme sarkából, hogy a járművön enni nem, inni esetleg lehet. Ha álmodból, akkor is. Kész, passz. Aztán elővett a zipzáras bugyellárisból három darab papírkétszázast, és bejelentette, hogy most játsszunk. Ki kellett találni, rá kellett vágni, lejárt az idő, és különben is, te csaltál, én nyertem. Igyekeztem inkább rájuk figyelni, nem a növekvő kétségbeesésre, hogy bassza meg, el fogok késni, tuti, hogy el fogok késni, mert a HÉV menetideje alapidőben egy óra, az én megállóm az utolsó előtti, tehát kész, passz. Már gyártottam a különböző hazugságokat, de mind olyan gáz volt, hogy hagytam a francba. Közben hívott anya is, apa is, egyikük sem emlékezett, hogy én most vagyok oda, kedélyesen letettem a telefont, ők meg mondták, hogy legyek ügyes. Oké.

          Kb. ekkor mentett meg Gabi. Hogy oda megyek-e, mert ő oda járt. A templomot toronyiránt láttam, aztán balra fordultam, holott jobbra kellett volna. Így is a fél egyes időponthoz képest 12.33-kor már kkl-t hívtam sikoltozva, miközben leszarta a bal kezem egy madár. Nem viccelek.

          Most viszont nem mindegy, mit írok, mert úgy érzem, jól sikerült, de holnap kiderül. Próbáltam határozott lenni, de nem nagyon, szigorú és mosolygós, de nem nagyon, mélyen belenéztem a szemükbe, de azt sem nagyon. Ha nem sikerül, az a fotel miatt van. Mire elhelyezkedtem, ők már mind biztosan ültek a saját foteljeikben. Ez olyannyira feltűnt, hogy nem tudtam nem megnézni az idősebb tanárnő combját. Irtó formás volt, le a kalappal. 10. és 11. osztály, ha igen, pezsgőzünk.

           De nincs a verőfény, ha nincs kkl, és nincs a blogja, a kkl.mentha.hu, tessenek olvasni, mit írt; ha nem álmodom éjjel azt, hogy A Hét főszerkesztője, Parászka Boróka ecseteli a szülés nehézségeit, mintha sorozatban lenne, olyan szívszaggatóan, miközben kedvese, Székely Csaba sokatmondóan hümmög; ha nem olvasok végre mailt, s nem kap el Bildis, a „Kislány” és Buckaróka.

 

Bildis

 

          (Ma szembesültem először magammal. És most érzem először, hogy fáradok. Kimerítő, hogy ennyire kívül kell kerülnöm, hogy a napoknak nem csak folyása van, hanem medre is.)

          Szóval, megcsapott megint, hogy jó élni, hogy kerekedhet is akár. És hogy hiányzik a duplahold. Ami persze elvi képtelenség, mert a duplahold az sohasem van, az van. Akár a szarvasok, keressük egymást éjjelente.

          Hazafelé terjengett a Boráros téren a hurkakolbász, akkor még az is eszembe jutott, hogy megírom, le a vegetáriánizmussal, én négy évig csináltam, konokul, és minek, hús, hús, hús. Megírtam, és eleget tettem egy régi, másnap előtti tartozásnak, szóval bementem az Írók boltjába, ahol Tétényi Csaba regénye még mindig nem kapható, valaki csalt, ellenben a hiba nincsből mintha fogyott volna még egy példány. Dejó.