hirdetés

Aki megerőszakol, az is szeret

2008. augusztus 13. - Pál Dániel Levente

én: Úgy viselkedek, mint egy férfi, aki nem kíván egy nőt. (…) Odébb ment, elkezdtem mosdani, nyilván gondolkozott, visszajött. Nellike: Egy versre gondolok. én: Én meg arra a sörre, ami közeledik. Nellike: Találd ki. én: Rengeteg vers van. Nellike: Ez egy József Attila-vers. én: Rengeteg József Attila-vers van. Nellike: Tudnod kell, melyikre gondolok. én: Reménytelenül? Nellike: Szemét!
hirdetés

Amikor egyedül maradsz, és besötétedik, felmerészkednek a parketta hasadékain át a nappal mértéktartóan gyáva rémfigurák, beharapod az ajkad, lenyúlsz a sötét rettenetébe, s kihalászol egy üveg 20 éves Rum Velho da Madeirát, kitöltesz, bekapcsolod a gépet, iszol és írsz. 
 
Lolita: Rájöttem nemrég, hogy nem izgat túlzottan az idegenekkel való dugás. Vagyis ez most így hülyén hangzik, de valahogy nem keresem, mégha van rá lehet őségem is. én: Ez okés, szépen lassan vagy nem lassan megismerjük majd egymást… Remélem. Lolita: Biztos. (…) Lolita : Most mér’ baj, ha azt hiszem, hogy csak meg akarsz dugni? én: Dehogy baj. (…) De akit csak meg akarok dugni, azzal közlöm is. Lolita: Igazán? én: Elmesélem nekik, hogy egy szemét geci vagyok, aki ki fogja őket használni, elcsábítja, megdugja, kirakja, és soha többet nem keresi. Lolita: Pedig azt meg lehet szépen beszélni.
 
(Nellike, hónapokkal korábban) Amikor nyakig művéresen lejöttem a színpadról, mosolyogva közeledett a táncolók között, intett, mintha valamit súgni akarna, odahajoltam, arcon harapott, eltoltam. Nellike: Úgy viselkedsz, mint egy nő. én: Úgy viselkedek, mint egy férfi, aki nem kíván egy nőt. (…) Odébb ment, elkezdtem mosdani, nyilván gondolkozott, visszajött. Nellike: Egy versre gondolok. én: Én meg arra a sörre, ami közeledik. Nellike: Találd ki. én: Rengeteg vers van. Nellike: Ez egy József Attila-vers. én: Rengeteg József Attila-vers van. Nellike: Tudnod kell, melyikre gondolok. én: Reménytelenül? Nellike: Szemét!
 
(Szonyecska, két hónappal korábban) Nyolcszázszor lehetett volna gyermekünk, neki vagy ötezerszer. Egyszer sem védekeztünk, és soha semmi. Pszichés meddőség vagy az Isten sem tudja, mi – magyarázat nincs igazán, vagy ép ésszel felfoghatatlan. Évekkel ezelőtt szakítottam vele, utána pár éven keresztül minden nőmet és pár hetes szerelmesem megcsaltam vele. Van, akinek elmondtam, mert őszinte vagyok (?), vagy mert kíváncsibb a reakciójára, mint a hazugság felépíthető stratégiájára (?). Valaki megsejtette, mert heti rendszerességgel nem lehet büntetlenül félrekefélni. Más meg tudta, mert gyönyörűen átlátott rajtam, szavak nélkül is. Valaki megbocsátotta, valaki meg akart ölni, valaki kilépett. Szonyecska viszont egyszer sem esett teherbe. Se tőlem, se azoktól, akikkel utánam próbált volna normális kapcsolatot: a non-stop munkagörcs és az egyre ijesztőbb alkoholizmus helyett. Se azoktól, akik egymásról nem is sejtve néha hetente tucatnyian ugyanazt az ágyneműt használták. Valamiért én mindegyikről tudtam, úgy is, mintha a barátnője lennék. Ha épp túl sokan voltak, a lelkizésért cserébe csak leszopott. Ha éppen senki, mintha szerelmesek: kényeztettem, figyeltem rá, dugtunk, néha nála is aludtam. Ha többet ivott előtte vagy hozzá, néha kiborult: sírt, gyűlölt, vádolt, ütött, elküldött – nagyon ritkán vigasztaltam, helyette inkább működésbe hoztam a testét: hálás volt, ha rögtön utána nem indultam. (időközben, amikor az egyik szerelmemmel való szakítás miatt kiborultam) Felhívtam Szonyecskát, otthagyta a munkát, és várt. Zavart voltam és kétségbeesett. Nem vigasztalt, ebédet főzött, leszopott, álomba ringatott. Csak annyit kért, miután felébredtem, hogy egy icipicit szeressem. Megint pár nap semmi, aztán Szonyecska öle. Aznap este mértéktelenül ittunk, majd egymásnak estünk, majdnem három órán keresztül dugtunk, mindenhogyan. Szabadok voltunk és éhesek –, és tökéletesen ismertük egymás legapróbb szívrezdülését is. Valószínűleg ekkor fogant meg, vagy azon a héten, a négy másik valamelyikétől. Állítólag a többi alkalommal védekezett vagy semmi olyan nem történt. Szerintem én voltam az egyetlen, aki felvette a telefont (hetekkel később) vasárnap éjjel, amikor pozitív lett a terhességi teszt.
 
(nememlékszem, két hónappal később) Aznap este is felléptem, aztán táncoltunk pár órát, leitattam, átmentünk egy kocsmába, tovább itattam, felvittem az irodába, megbasztam. Kíváncsi voltam, a szövegemmel és a helyes pofimmal (nyilván stb.) elég-e némi alkohol és egy csettintés, hogy amikor csak akarom, valakit ágyba vigyek. Esetében bőven elég volt. Akiket viszont a szemétdombról túrsz ki, azoknak még csettinteni sem kell, de legalább legyenek annyira ügyesek, hogy felálljon a farkad, a többi nem érdekes.
 
(Lydia, két hónappal később) Péntek éjszaka váratlan telefon. Hétfő óta nem jött meg neki, pedig hat éve fogamzásgátlón él. Csak annyit akart kérdezni, mikor történhetett. Másfél órás beszélgetés, ennyi idő alatt győztem meg, hogy minden velem kapcsolatos dologban téved. Kihasználtam kétségbeesett és kiszolgáltatott állapotát. Tisztában volt azzal, hogy kihasználom, hagyta. Ha nem akarta volna meggyőzni hagyni magát, lebassza a telefont. Nem hívtam volna vissza, ezzel is tisztában volt. Lydia: Miért gondolod, hogy nekünk járnunk kéne? én: Mert nálam jobb faszit úgysem találsz. Lydia:(kacag) Ezt miből gondolod? én: Kikkel is jártál az elmúlt néhány évben? Lydia:(hallgat) Erre nem tudok mit válaszolni. (…) Ennyi kellett, hogy újra összejöjjünk. Szócsavarással, emberismerettel, logikával, gátlástalansággal – vagy ezek intuitíve összefőzött mixével (vagy ráhibázásokkal és az előzőek illúziójával) a nők nagy részét ágyba lehet vinni. (másnap este) Amikor éjfél környékén kiderült, hogy oktalan a hiszti (ti. megjött neki), tajtékos örömünkben egymásnak estünk. Ártatlanul és szerelmesen. Nem mi voltunk ártatlanok és szerelmesek, ugyan már, egyikünk sem, a helyzet volt ilyen, és benne mi – önkéntelenül. Hosszú órán át élveztük egymás szép közelségét. Aztán leszopott, mert valahol be kell fejezni, és mert nagyon vérzett. (egy héttel később) Forgatás után felhívott. Kérte, hogy menjek majd. Fél tizenegyre értem hozzá. Kifakadt belőle a visszatartott rengeteg könny. Sokáig sírt, hozzámfészkelődött, elaltatta a kimerültség és a biztonság. Hajnalig simogattam, néha felébredt, átölelt, megcsókolt vagy motyogott valamit álomérthetetlenül.

Pál Dániel Levente

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.