hirdetés

Álomnapló 2.

2010. július 27. - Nagy Gabriella

Megint egy kert. A szemem előtt válik ketté éjszakai és nappali kertté. Az egyik veszélyes és félelmetes, kutyaszerű lények vicsorognak az arcomba vadultan, a másik szelíd és buja. - Ezen a héten Nagy Gabriella írja a Netnaplót.
hirdetés

Éjszaka volt, hatalmas fehér villához értem. A kovácsoltvas kapu mögül látszott a ház, bent fények égtek a tornácon, körös-körül fák és imbolygó árnyak. Őrök vigyáztak a kapunál. Tőlük kaptam a kulcsot, hogy bemehessek a házba, de eljöttem, nem mentem beljebb. Még a kulcsot is elfelejtettem visszaadni. Talán mert nem futottak utánam, és nem kérték vissza.

Egy másik őrült éjszakán futkározom a városban, buszon utazom, lakásokban járok, ahol mindig ott hagyok valamit. Arra az érzésre emlékszem, hogy futni kell valahová, buszokat üldözni az Andrássyn, de béna a lábam, nem mozdul. Pedig jönnek, akik segítenek, egy idegen férfi kocsival furikáz, majd megjelenik egy rég látott, zűrös életű barátnő is, aki felajánlja, hogy elkísér a legutóbbi lakásba, ahol átöltöztem az eszelős rohanásban, és nagy valószínűséggel, kissé bódult állapotomban ott felejtettem a táskám az irataimmal és a telefonommal együtt. Félek attól a férfitól, akinek a lakására fel kéne mennünk, sötét – szinte vakfekete - házak közötti utcácskában lakik a Köröndnél, ma is pontosan be tudom tájolni a helyét, pedig sosem jártam ott, és a férfit sem ismerem. Álmomban nem jelenik meg. Nem megyünk fel mégsem, mert a nagy idegességben végül megtalálom a táskám, végig ott lógott a széken a bisztróban, ahová meg-megtértem. Sőt, nézem, ott lapul a mélyén a férfi kulcscsomója is. Rengeteg kulcs csörög a karikán, és egy fekete hajgumi. Tudom, hogy vissza kéne adnom, de nem teszem. Kuncognak rajtam a többiek, furcsa érzés. Az álom végén látom, hogy új ruha van rajtam, természetes anyagú, törtfehér és szép.

Megint egy kert. A szemem előtt válik ketté éjszakai és nappali kertté. Az egyik veszélyes és félelmetes, kutyaszerű lények vicsorognak az arcomba vadultan, a másik szelíd és buja. Egy öregember jön, nem látom az arcát, a vezetőm lesz, egyre beljebb visz a kertben. A kezembe ad két tárgyat, azt mondja, ott hevertek a bokorban. Olyan helyről vette elő, amit nem láttam. Egy retikül volt és egy fényképalbum. Először az albumot fogom a kezembe, simogatom, kinyitom, az első lapján a nevemet látom, kézírással, birtokos raggal, de nem az én albumom. Nincsenek rólam benne képek, csak egy, félprofilból látszom egy társaságban. Boldog vagyok, hogy valaki figyel rám, szeret. Megpróbálom kitalálni, ki lehet, álmomban nagyon töröm a fejem.
Segítségül hívom a másik tárgyat, kinyitom a retikült, de megtorpanok. Köröttem akkor már többen állnak, és néznek. Nem lopok, jelzem nekik, csak meg kell néznem, mi van benne, hátha kiderül, kié. Lassan nyitom, és egymás után húzom elő belőle a tartalmát. Egy ismeretlen márkájú, hosszúkás alakú fényképezőgép és cérna, iratokat nem találok. Persze van benne lakáskulcs is. Álmomban többször elsorolom magamban a tárgyak nevét, hogy emlékezzek rájuk ébren.
Majd – még álmomban - megfogalmazódik bennem, hogy akié a táska, azért hagyta el, mert úgy akarta, nem kereste, nem jött érte, az ő döntése, hogy elveszett, vagyis hiába gondolkodom, ki lehet, nem szabad megkeresnem.
Állt mellettem az öreg, hallotta a gondolataim, és bólogatott, azt mondta, ősrég óta rejtőznek a kertben ezek a tárgyak, és soha senki nem kereste őket. A hangja megnyugtató volt, és ott, a titkos kertben állni is végtelen nyugalommal töltött el.

Igen, vannak kulcsok, amiket megkapunk, de nem élünk velük, vannak, amiktől félünk, de nem adjuk vissza. Van olyan is, mint egy kurta álmomban, hogy elveszi tőlünk valaki. A szerelmem például, aki betör a lakásba, egyenesen a fésülködőasztalhoz megy, rám sem nézve felemeli a szelencét, amelyben a kulcsaimat tartom, és köszönés nélkül, kissé sértetten kiviharzik a lakásból. És vannak kulcsok, amelyek megvannak egy ősi birtokon, ott, a fűszálak közt, a fák mohás oldalán, de nem tudjuk, hogy vannak, vagy nem akarjuk tudni. És talán – azt hiszem - jó ez így.

 

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.